Meg kell ragadni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket a nemek közötti egyenlőtlenség szakadékának áthidalására – jelentette ki az Európa Tanács főtitkára.
Tavaly az agrárexport értéke elérte a 13,4 milliárd eurót, ezzel 3,5 milliárd euróval többet értékesített Magyarország a külpiacokon, mint amennyit importált.
Katrine Lunde, a norvég Vipers Kristiansand női kézilabcsapatának kapusa rosszul lett szerda este a Romerike Ravens elleni mérkőzésen. Emiatt kórházba került a Győrrel kétszeres Bl-győztes világklasszis - szúrta ki a Dániasport portál.
Több sajtóértesülés is arról írt a napokban, miszerint Noah Cyrus mélyen megsértődött anyjára. Mindezt azután, hogy a filmproducerként dolgozó Leticia "Tish" Cyrus hozzáment Dominic Purcell színészhez, aki korábban rövid ideig Noah-val járt.Miley-nak fogalma sem volt a Dominic-kal kapcsolatos drámáról. Egyáltalán nem tudott róla – árulta el a bennf
A Fatum-Nyíregyháza röplabdázónője, Nina Kocic keményen kifakadt a MÁV Előre csapatára, miután a két csapat Extraliga-negyeddöntője során róla és csapatáról képeket akasztottak ki .
Teljes fordulatra van szükség a gazdaságban, nem csak Magyarországon, de összeurópai szinten a növekedés fenntarthatósága érdekében– mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke.
Kína a tervek szerint további európai országok, köztük Magyarország állampolgárainak is vízummentes beutazást biztosít március 14-től, „kísérleti jelleggel”, közölte Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön a 14. Országos Népi Gyűlés részeként…
Az Európai Uniós növényvédő szer és hatóanyag újraértékelése során az S-metolaklór is felülvizsgálatra került. A rendelkezésre álló adatok elemzése során a hatóanyag engedélye nem kerül meghosszabbításra az Európai Unió országaiban.
Jelentős fennakadásokra kell számítani a vasútállomásokon és a repülőtereken. Németország legnagyobb vasút- és légitársaságának dolgozói ugyanis egyszerre indítottak sztrájkot csütörtökön.
Különleges programba kezdenek a szentesi zöldségtermelők annak érdekében, hogy 10-15 év múlva is biztosított legyen a zöldség- és gyümölcsellátás. Ehhez pedig naprakész tudással rendelkező szakemberekre és aktív termelő kertészekre van szükség. A termelői tagság fiatalítása érdekében hosszú távú mentorprogramot indít a DélKerTész az Aszc Alföldi Ag
Bár a GDP közel 100 éves konstrukciója a modern közgazdaságtan egyik nagyszerű vívmánya, a modern gazdaságok igényeinek egyre kevésbé képest megfelelni - mondta el Virág Barnabás a Fenntartható GDP című vitairat bemutatóján. Az MNB-alelnök a kihívások és fejlesztési irányok bemutatása mellett arra is kitért, hogy a magyar gazdaság a fenntartható GD
Thuróczy Richárd: Egy csomó nyugati országban olyan emberek vannak döntési pozícióban, akikkel a másik oldal nem tud sakkozni, mert a térképet sem ismerik.
A 2011-es abszolút termékenységi mélypontunkról, az uniós utolsó helyről, 2022-re a legnagyobb növekedést végrehajtva már a 6. helyre léptünk előre - írja a ludovika.hu.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari kapcsolatok szorosabbra fűzéséről írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot Nagy István tárcavezető, aki szerdán, az Agrárminisztériumban egyeztetett Javkhlan Bolddal, Mongólia pénzügyminiszterével.
A 2008-as Alkonyat újjélesztette a hollywoodi vámpírromantikát, és - négy folytatásával együtt - sok millió nézőt csábított a mozikba. Úgy tűnik, hosszú kihagyás után a kisképernyőn éledhet újjá a közismert mítosz.
Koncz Zsuzsa Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, énekesnő 1946. március 7-én született. Hatvanéves zenei pályafutásának emlékezetes dalairól szól ez a játék.
A forint egyéves mélypontra gyengült az euróhoz képest, a 396 feletti tartományokat is megjárta az árfolyam, amely tükrözi a piacok aggodalmát a Magyar Nemzeti Bank és a kormány közötti egyre nagyobb feszültség miatt. A befektetők a jegybanki függetlenség sérülésétől tartanak, mivel a kormány növelné az MNB-hez tartozó alapítványok feletti felügyel
A SkyShowtime áprilisban is elhozza a világ legnagyobb stúdióinak alkotásait, olyan sorozatpremierekkel, mint a Boat Story vagy a Star Trek: Discovery. Filmekben sem lesz hiány, hiszen például a Bazi nagy görög lagzi 3 is megérkezik a streaming szolgáltató kínálatába. Mutatjuk az 5 kiemelt tartalmat idelent.
Rövid szünet után április 28-tól folytatódik majd a Cápák között hetedik évada az RTL-en, és a médiacég most azt is bejelentette, hogy jövőre pedig újabb évaddal jelentkezik majd az üzleti showműsor. Ismét a vállalkozások színes palettája mutatkozott be a Cápák között legutóbbi adásában, amelyben hol a látottaktól, hol a hallottaktól állt el a befe
Igen, jól hallottad. Kiszivárogtak a Xiaomi 14T Pro legfontosabb adatai. Sokan mondhatják, hogy a 13T Pro még csak most mutatkozott be, és túl korai lenne a 14T Pro, de a Xiaomi már megkezdte a Xiaomi 14T sorozat előkészületeit. Ez a nyilvánosságra került információ a Redmi K70 Ultra-ra is vonatkozik, ugyanis a Xiaomi 14T Pro egy
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC hivatalos oldalán számolt be Silye Erik állapotáról, aki akár már a hétvégi, DVSC elleni hazai bajnokin pályára léphet.
Gergő gazda és Wágner Kira fél éve vannak együtt, de már a gyerekvállalás is szóba került köztük. A gazdareality álompárja most a tavaszi mezőgazdasági munkákra készül.
A jelenleg elérhető létminimum-számításokból kiindulva 2023-ban több mint 900 ezer magyar nyugdíjas kapott a szerény megélhetésre elegendő összegnél kevesebb állami nyugdíjat a Bankmonitor szerint.
Februárban lassuló ütemben, de így is a 22. egymást követő hónapban csökkent az építőipar teljesítménye az euróövezetben a Hamburg Commercial Bank (Hcob) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet szerdán publikált felmérése szerint.
Kína vízummentességet biztosít a magyar állampolgároknak november végéig és áprilistól újra heti 13 járat köti össze Budapestet négy kínai nagyvárossal, Pekinggel, Sanghajjal, Csungkinggal és Ningbóval – erről írt a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter bejegyzése szerint a magyar-kínai együttműködés egyik legsikereseb
A közúti fuvarozás költségei 2023-ban mélyen az infláció alatt emelkedtek, ezzel szemben a közúti fuvarozási árindex előrejelzése szerint 2024-re akár az infláció ötszörösével is növekedhetnek.