Raisz Anikót az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlése alelnökévé választották - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-t közleményben pénteken.
2023-ban olyan mélypontra esett a megszületett gyermekek száma, amilyen még nem fordult elő Magyarország modernkori történelmében. Kaáli Nagy Géza, a Kaáli Intézetek alapítója szerint ennek az az egyik fő oka, hogy káosz alakult ki a meddőségi klinikákon, miután az állam felvásárolta ezeket az intézeteket.
Hárman meghaltak és legkevesebb négyen megsebesültek, amikor a jemeni húszik rakétatával eltaláltak egy libériai teherhajót az Ádeni-öbölben - jelentette be az amerikai hadsereg e térségért is felelős parancsnoksága (Centcom).
Meg kell ragadni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket a nemek közötti egyenlőtlenség szakadékának áthidalására – jelentette ki Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára a nemzetközi nőnap alkalmából. A strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács főtitkára közleményében kiemelte: mivel a mesterséges intelligencia
Március 15-től tavaszi menetrend szerint közlekednek az erdei vasút járatai a gemenci erdőben, és a pörbölyi Ökoturisztikai Központ is teljes szolgáltatással várja látogatókat a nemzeti ünnepen - közölte a Gemenc Zrt. kedden az MTI-vel.
Becalel Szmotrics pénzügyminiszter február végén egy ciszjordániai merénylet után jelentette be, hogy Izrael több mint háromezer telepeslakás felépítésének terveivel válaszol a terrortámadásra.
Kínai kivitele éves összevetésben 7,1 százalékkal 528,01 milliárd dollárra nőtt az idén az első két hónapban, a behozatala pedig 3,5 százalékkal, 402,85 milliárd dollárra emelkedett – közölte a kínai vámhatóság csütörtökön. Elemzők szerényebb, 1,9 százalékos exportnövekedést és 1,5 százalékos importnövekedést vártak. A vámhatóság minden évben együt
A csok tavalyi kivezetése miatt tapasztalt "kapuzárási pánik" jelentős lendületet adott az idei év elején is a lakáspiacnak - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
Az Egyesült Államokban az elemzői várakozásoknál kevésbé bővült a foglalkoztatottak száma februárban – áll az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett jelentésében. A humánerőforrás-gazdálkodási, bérgazdálkodási és adózási szolgáltatásokat nyújtó intézet (Automatic Data Processing/ADP Research Institute) honlapján szereplő kimutatás s
A Deutsche Lufthansa AG német légitársaság tavalyi adózott eredménye 1,67 milliárd euró lett, csaknem a duplája az egy évvel korábbi 791 millió eurónak – került föl a cég honlapjára. Az Eurowings, az Austrian, a Swiss és a Brussels Airlines leányvállalatait magában foglaló csoport tavaly már a második egymást követő évet zárta nyereséggel a koronav
A Stellantis egy globális autógyártó, 130 országban van jelen, 2021-ben jött létre a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) és a PSA Csoport összeolvadásával. Olyan márkák tartoznak hozzá, mint például az Alfa Romeo, Chrysler, Citroën, Dodge, DS Automobiles, Fiat, Jeep, Lancia, Maserati, Opel, Peugeot, Ram vagy a Vauxhall. A Kyndryl hozzájárul a Stellant
A virágárusok legnagyobb örömére március 8-án a férfiak többsége manapság is virággal köszönti a hölgyeket. De miért ne lehetne kreatívabban hozzáállni ehhez az ünnephez? A Kiwi.com felmérése alapján a magyar nőket különösen boldoggá teszi már az is, ha tervezhetnek egy utazást.
Tavaly az agrárexport értéke elérte a 13,4 milliárd eurót, ezzel 3,5 milliárd euróval többet értékesített hazánk a külpiacokon, mint amennyit importált. Az agrárium adta a teljes nemzetgazdaság külkereskedelmi többlet 38 százalékát. A hazai agrárszektor túlmutat az alapanyaggyártáson, az export 74 százaléka feldolgozott termékekből állt az elmúlt é
Több magyarországi hegycsúcsot is belepett a hó, egy hidegörvény miatt ugyanis átmenetileg visszatért a tél a Bükkben és a Mátrában, ahol már fagypont alatti a hőmérséklet.
Az év 9. hetében a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben tovább csökkent, az értékek már elérték a tavaly nyárra jellemző minimum-értéket.
Kábítószer-birtoklás, új pszichoaktív anyaggal való visszaélés, valamint kuruzslás miatt emelt vádat a Siklósi Járási Ügyészség egy baranyai nő ellen, mert tiltott tudatmódosító szerek használatával szervezett szertartásokat 2022-ben. A Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a nő korábban külföldön
Toni Kroos elárulta: nem volt könnyű meghoznia a döntést, hogy a nyári Európa-bajnokságra visszatérjen a német labdarúgó-válogatottba. A Nationalelf amellett, hogy házigazdaként lép pályára, a magyarok csoportellenfele is lesz a kontinenstornán.
Vajon tudsz-e félelem, szégyen és aggodalom nélkül, hálával és odafigyeléssel élni a testedben, amit kaptál. Szám Kati Szembefordított tükrök sorozatának legújabb darabjában ezt boncolgatja.
A Wizz Air örömmel jelentette be, hogy elnyerte Az év európai stratégiai befektetésének járó díjat a 2023-as SAF Investor Awards londoni díjátadóján. Az esemény azokat az iparági vezetőket részesíti elismerésben,…
A Matteo Salvini vezette politikai erő szerint a jelenlegi Európai Bizottságnak róható fel, hogy az európai járműgyártásban több ezer dolgozót elbocsátottak, és Kínának téve szívességet elektronikus autókkal "tömnek minket".
A jelenlegi kilátások szerint éves átlagban 4,2 százalékos lehet az idei éves infláció, de sok kockázattal kell számolni. Például a forinttal, amely az elmúlt időszakban gyengülő irányba tört ki a korábbi sávjából, ennek eredményeként 395 forint felett is járt az euró – mondta Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a pénzintézet által rendezett esemén