2024. március 9. szombat

márc. 9
18:33
Elképesztően olcsó elektromos autóval tarolná le a magyar piacot a BYD (SzMo)
Nem elírás: a BYD Seagull alapmodellje mindössze 3,5 millió forintba kerül. Viszont a 30 kilowattórás akkumulátora csupán 305 kilométeres hatótávot ígér.
márc. 9
18:33
Vényköteles marad az esemény utáni tabletta – az Európai Unióban egyedüliként (SzMo)
Habár az Egészségügyi Szakmai Kollégium támogatja a sürgősségi fogamzásgátló tabletta vénykötelességének eltörlését, a Belügyminisztérium nem módosítja az erre vonatkozó jogszabályt.
márc. 9
18:33
Eldőlt Szoboszlai Dominik sorsa: bekövetkezett, amitől rettegtek a rajongók (Promotions)
Szoboszlai Dominik súlyos árat fizetett meggondolatlansága miatt.
márc. 9
18:35
Kávégondok jöhetnek Magyarországon: brutális árakat és hiányt is hozhatnak az új rendelkezések (SzMo)
Egyes szakmai szervezetek szerint a tavaly elfogadott uniós környezetvédelmi szempontok beszűkíthetik a beszerzési lehetőségeket. Ez pedig kihat a piacra is.
márc. 9
18:36
Férgeket találtak egy férfi agyában, pedig csak fejfájás miatt ment orvoshoz (Blikk)
Egy férfi tartós fejfájásra panaszkodott az orvosának, később kiderült, hogy féregpeték élnek az agyában.
márc. 9
18:36
Öt látványos ábra arról, hogyan tarolta le egy szempillantás alatt a világot az AI megatrend (Portfolio)
A startupok világában a generatív AI volt tavaly a legnagyobb sláger, 426 deal során 21,8 milliárd dollár áramlott AI-os cégekbe. A CB Insights öt ábrán foglalta össze, milyen óriási népszerűségre tettek szert a befektetők körében az AI cégek, és hogy kik, milyen részterületeken kapták a legnagyobb befektetéseket.
márc. 9
18:36
A rendőrség darabokra szabdalva találta meg Bruce Lee-t: a kung-fu királyának halála után 32 évvel vágták szét a róla készült szobrot (Roadster)
Darabokra vágva találták meg Bruce Lee mostari szobrát.
márc. 9
18:39
Mennyit ér egy Kossuth-fotó? (Privátbankár)
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árveré
márc. 9
18:42
Ha Trump lenne az elnök, Európának többet kellene tennie védelméért (Növekedés)
Lapunk a Trump-Orbán találkozó kapcsán készített interjút Gladden J. Pappinnal, a Magyar Külügyi Intézet elnökével.
márc. 9
18:42
Ferenc pápa: Ukrajnának össze kell szednie a bátorságát, hogy tárgyalni kezdjen Oroszországgal (Mandiner)
"Amikor látod, hogy vereséget szenvedtél, hogy a dolgok nem mennek jól, akkor bátornak kell lenned, hogy tárgyalj", mondta a Szentatya.
márc. 9
18:45
Donald Trump: "Senki sem jobb, okosabb vagy jobb vezető, mint Orbán Viktor" (Infostart)
"Senki sem jobb, okosabb vagy jobb vezető, mint Orbán Viktor" - mondta Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke, miután megbeszélést folytatott a magyar kormányfővel.
márc. 9
18:48
Donald Trump: "Senki sem jobb, okosabb vagy jobb vezető, mint Orbán Viktor" (Infostart)
"Senki sem jobb, okosabb vagy jobb vezető, mint Orbán Viktor" - mondta Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke, miután megbeszélést folytatott a magyar kormányfővel.
márc. 9
18:48
Ha ilyen horgászjegyed van, már nem horgászhatsz az ingyenes vízterületeken (Agroinform)
A változtatás 14 ezer horgászt érint negatívan.
márc. 9
18:48
Vitorlás hajókból túraszállás (AQUA)
A Les Sentiers de la Mer félpanziós csomagokon keresztül köti össze a túrázókat és a vitorlázókat. A Les Sentiers de la Mer platformja összehozza a vitorláshajóikon félpanziós csomagokat kínáló tulajdonosokat és a természetjárókat. A kezdeményezés célja, hogy kapcsolatokat teremtsen, miközben a felfedezés és a megosztás élményét kínálja. Joseph Dur
márc. 9
18:48
Kereskedni is lehet majd a játékbeli eszközökkel a Sony NFT-szabadalmának köszönhetően (BitcoinBázis)
Egy olyan szabadalmat nyújtott be a SONY, amely non-fungible tokeneket (NFT) is használ játékbeli mechanizmusként. Egy olyan „super-fungible token”-ről írnak,
márc. 9
18:48
Játék még nem ragadta meg ilyen jól a lezüllött belpesti létezést (Telex)
Heti gamingajánlónkban egy ingyenesen játszható magyar fejlesztést mutatunk be. A Majd nálatok Kili Zsanna és Hegymegi János munkája, egyben a magyar Studio CiGi első, rövid point-and-click játéka.
márc. 9
18:54
Ádám Zoltán is megerősítette, hogy Rahimkulov Timur gyereke kapcsán robbant ki a vizsgaügy a Corvinuson (Telex)
A kirúgott oktató szerint nem a hallgató neve a lényeg a történetben, de fontos, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, kik voltak olyan fontosak, hogy az egyetem vezetése beavatkozzon az ügybe.
márc. 9
19:00
Fizetős lesz a vécé a Westendben (Blikk)
Nagyon úgy tűnik, hogy fizetőssé válik a vécéhasználat Budapest egyik legtöbbet látogatott plázájában, a Westendben. A napokban ugyanis "fizetőkapukat" szereltek fel a bevásárlóközpont egyes részeinél.
márc. 9
19:03
A NÉBIH közbelépett: termékek tucatjával akarták átvágni a magyar vásárlókat, mutatjuk a listát (Promotions)
Több alapélelmiszer is a listán van, de a WC-papír is felkerült.
márc. 9
19:06
Ferenc pápa szerint Ukrajnának tárgyalnia kellene (Infostart)
Ferenc pápa egy interjúban kijelentette: Ukrajnának elég bátornak kell lennie a "fehér zászlóhoz", és tárgyalnia kellene a két évvel ezelőtt Moszkva által indított teljeskörű inváziót követő, tízezrek életét követelő háború lezárásáról.
márc. 9
19:06
Szívszaggató dolog derült ki Matthew Perryről, sosem teljesült az utolsó kívánsága (ATV)
Mint ismert, a Jóbarátok című sikersorozat színésze tavaly október végén váratlanul, mindössze 54 éves hunyt el a Los Angeles-i otthonában.
márc. 9
19:06
Donald Trump: Orbán Viktornál senki sem okosabb vagy jobb vezető (Demokrata)
"Nem egy ellentmondásos figura, mert ha elmondja, hogyan lesz, akkor az úgy is lesz."
márc. 9
19:06
Amerikai újságíró: Trump és Orbán a nyugati civilizáció vezetői hangjai (Mandiner)
Le Cohen szerint a magyar miniszterelnök fellép az EU zsarnoksága ellen.
márc. 9
19:06
"Megszólaltak a riasztók, és kitereltek minket" – képek a visegrádi szállodatűz helyszínéről (Telex)
A Telex riporterei a helyszínen több vendéggel is beszéltek, akinek nincs hol aludnia, azt a környéken helyezik el. A Hotel Silvanus igazgatója szerint jelentős a kár, de az újjáépítés már el is kezdődött. Elektromos hiba okozhatta a tüzet.
márc. 9
19:12
Jól járunk az infláció zuhanásával (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 februárjában 3,7 százalékra mérséklődött az infláció.
márc. 9
19:15
A 10 legjobb vaníliás parfüm, melynek az illata rendkívül szexi és elragadó (Glamour)
A vaníliás parfüm mindig megbízható opció lesz bármilyen alkalomra, legyen szó egy randevúról, egy átlagos napról az irodában, vagy egy estéről a csajokkal. Egyesek talán túlságosan nyálasnak, vagy egyszerűnek tartják őket, ne felejtsük el, hogy a vaníliás illatoknak bizonyítottan nyugtató hatásuk van, emellett képesek a csábítás és az izgalom foko
márc. 9
19:18
Újabb Boeing-baki: félig nyitott raktérajtóval érkezett meg az egyik gépük (Blikk)
Ismét az Alaska Airlines egyik járata került a figyelem középpontjába, miután a légitársaság egyik repülője kinyílt raktérajtóval landolt az oregoni Portland repülőterén.
márc. 9
19:21
Imádnivaló gesztus: nagyon édes, ami Sarolta hercegnő nevéről derült ki (Femcafe)
A kis Sarolta hercegnő az angyali báj földi megtestesítője, ráadásul még a neve is aranyos dolgot rejt magában.
márc. 9
19:21
Donald Trump: senki sem jobb, okosabb vagy jobb vezető, mint Orbán Viktor (SzMo)
A volt amerikai elnök szerint a magyar kormányfő "a főnök... egy nagyszerű, fantasztikus vezető Európában, sőt az egész világon".
márc. 9
19:21
Pásztory Dóri: Nem fér bele, hogy egy edző Messengeren kommunikáljon a 15 éves tanítványával (WMN)
Az a vezető, aki elutasítja annak lehetőségét, hogy a sportágában dolgozók a lehető legmagasabb szintű képzést és tájékoztatást kapják a gyerekek védelme érdekében, Pásztory Dóri szerint nem alkalmas a sportága irányítására.
márc. 9
19:24
Hatalmas sikernek tűnik az új rendszer, tömérdek mennyiségű vármegye- és országbérletet adtak el a héten (ATV)
Az új tarifa- és kedvezményrendszer első hetében több mint háromszázezret váltottak a vármegye- és országbérletekből, és több mint 20 ezer darabot ezek napijegy változataiból - közölte a MÁV-Volán-csoport az MTI-vel szombaton.
márc. 9
19:24
Ferenc pápa: Ukrajnának tárgyalnia kellene (Demokrata)
Ukrajnának elég bátornak kell lennie a fehér zászlóhoz, mondta a katolikus egyházfő.
márc. 9
19:24
Gesztesi históriák (Magyar Mezőgazdaság)
Várgesztesen minden kő a várban, és a falu körüli erdőgaléria hatalmas, öreg fái is az évszázadok során itt élő, harcoló és vadászó emberek érzéseit, élményeit, vágyait és természetesen legendáit őrzi, suttogja a látogatóknak.
márc. 9
19:30
A Monarchiában született belsőépítész álmodta meg Trump pompás villáját, ahol Orbán Viktort is vendégül látta (Mandiner)
A hatalmas floridai Trump-rezidenciába kevesen nyernek bebocsátást a külföldi politikusok közül.
márc. 9
19:30
Elképesztően népszerű a most bevezetett vármegye- és országbérlet: egy hét alatt több mint háromszázezren vettek (Roadster)
Elég jó ajánlat!
márc. 9
19:33
Így nézne ki az HBO saját Dűne-sorozata, nyálcsorgatva ámulnak rajta a rajongók (Promotions)
Belepillanthatunk, milyen lenne az HBO Dűne-sorozata.
márc. 9
19:36
Orbán Viktort elkísérte a 19 éves lánya is Donald Trumphoz (Blikk)
Orbán Viktor egyik lánya is elkísérte Magyarország miniszterelnökét az Egyesült Államokba.
márc. 9
19:36
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 10. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 10. heti nyerőszámait, a sorsolást pedig ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Vajon elvitte valaki a 200 milliós főnyereményt?
márc. 9
19:36
Ferenc pápa az orosz-ukrán háborúról: Amikor látjuk, hogy vereséget szenvedünk, bátornak kell lenni a tárgyaláshoz (Telex)
A katolikus egyházfő egy interjúban a "fehér zászló bátorságáról" beszélt, amikor arról kérdezték, Ukrajnának tárgyalnia kellene-e a békéről Oroszországgal.
márc. 9
19:42
Így befolyásolják a nyugdíjas nők helyzetét a demográfiai és kereseti tényezők (Portfolio)
Milyen helyzetben vannak a nők a magyar nyugdíjrendszerben? A válaszhoz egyrészt elemezni szükséges a demográfiai folyamatokat, másrészt az egyenjogúság egyik fő pillérének, az egyenlő munkáért egyenlő bér általános elvének érvényesülését (a kereseti rés alakulását), és ennek törvényszerű következményeit a nyugdíjak összegének (a nyugdíjrés mértéké
márc. 9
19:42
Így nézheti vasárnap délután élőben Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepélyes beiktatását (ATV)
A közmédia több csatornája is élő adásban közvetíti Sulyok Tamás ünnepélyes köztársasági elnöki beiktatását. A ceremónia az M1-en és a Dunán, valamint a Kossuth rádión követhető - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája pénteken az MTI-vel.
márc. 9
19:42
Az olívaolaj lett a legtöbbet lopott termék a spanyol boltokban (444.hu)
A boltok elkezdték a nagy, ötliteres palackokat a polcokhoz kötni.
márc. 9
19:42
Háborúra készül Donald Tusk (Mandiner)
A lengyel miniszterelnök szerint a béke ideje lejárt.
márc. 9
19:42
Három hónapon belül kártérítést kaphatnak a Cryptopia-saga áldozatai (BitcoinBázis)
A Cryptopia kriptotőzsdét 2019-ben érte kibertámadás, amely során több millió dollárnyi ügyfélvagyont loptak el a platformról. A jogosult felhasználók a
márc. 9
19:42
Kétgólos hátrányból állt fel Kerkez Milos csapata a Premier League-ben (Telex)
A Bournemouth a 91. percben egyenlített a sereghajtó Sheffield United ellen.
márc. 9
19:45
A címvédő Ferencváros lesz a Győr ellenfele a döntőben (Infostart)
A címvédő Ferencváros lesz a bajnok Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Magyar Kupa vasárnapi döntőjében, miután a második szombati elődöntőben 29-25-re nyert a Mosonmagyaróvár ellen Tatabányán.
márc. 9
19:45
10 sztár, aki az évek során teljesen felismerhetetlen lett: mintha egy másik embert látnánk (Joy)
Óriási változásokon megy keresztül az arcunk és a testünk, ahogy telik az idő.
márc. 9
19:45
Videó: Visszavonulnak a Remény Farm sztárjai, a sok szereplés helyett a családalapításra koncentrálnak (SzMo)
Juhász Anna és Goldmann Dávid a hírnév hajszolása helyett mással szeretnének foglalkozni. Úgy érzik, hogy elkanyarodtak attól, amit eredetileg akartak csinálni.
márc. 9
19:48
A Nato elleni háborúra készülhet Vlagyimir Putyin (Blikk)
Külföldi sajtóértesülések szerint NATO elleni háborúra készíti fel katonáit Vlagyimir Putyin a balti-tengeri térségben.
márc. 9
19:48
Ez okozhatta a tüzet a visegrádi Hotel Silvanusban (Mandiner)
Jelentős károkról számolt be a szálloda igazgatója.

Keresés