Leminősítette a hosszú futamú ukrán devizaadósság-állomány eddigi besorolását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő indoklása szerint gyakorlatilag biztos, hogy Ukrajna törlesztési csődhelyzetbe kerül a kereskedelmi hitelezőkkel szemben fennálló külső kötelezettségeivel.
Az agrárminiszter szerint baloldali politikusok állnak a mostani tüntetésszervezés mögött. A magyar gazdák pontosan tudják, hogy a kormány mellettük áll és korábban nem látott mértékű pénzügyi források kifizetésével, kamattámogatott hitelekkel és az adminisztrációs terhek csökkentésével segíti őket - közölte Nagy István a Facebook-oldalán szombaton
A Napoli elleni Bl-visszavágóra készülő Barcelona már pénteken este lejátszotta a bajnoki meccsét, a Real Madrid többi üldözéje ma lép pályára. többi. A Barcelona nagy fölényben játszott a Mallorca ellen, de a győzelmet jelentő gólt csak nagy nehézségek árán tudta bepréselni. A gránátvörös-kékek csapatát elképesztő sérülés-hullám sújtja, legjobb
A Magyar Külügyi Intézet vezetője egy amerikai csatornának nyilatkozta: Orbán bebizonyította, lehetséges egy konzervatív kormányzati modellt sikeresen működtetni.
A kép illusztráció A Warringtonguardian írta meg, hogy a magyar focistát gyorshajtáson kapták az M56-os autópályán, Angliában. A Liverpool középpályását szeptember 22-én, nem sokkal éjfél után fényképezte le a rendőrség, ahogy a kb. 120 millió forintot érő Bentley Bentaygájával száguldozott az M56-os autópályán, Warrington közelében. A kamera a 23
Kötvényekről szóló kérdőívünket több ezren kitöltötték, és kiderült, hogy ők együtt sokmilliárd forinttal hitelezik a magyar államot. De mikor kaptak kedvet a bevásárláshoz, hány évesek és tartanak-e más befektetést is? Kiderül az eredményeket feldolgozó első cikkünkből.
A hétvégi ebédről nem hiányozhat a jó rántott hús. A tökéletes rántott hús elkészítésének fortélyait mindenkinek ismernie kell! Mi most videón mutatjuk, mire figyelj, hogy a bunda ropogós legyen, a konyha pedig tiszta maradjon!
Újra az első sorban Charles Leclerc, ám ezúttal csalódottan. A Ferrari versenyzője valami mással próbálkozott a Q3-ban, és rosszul sült el. Főnöke megérti a csalódottságát, de nem látja olyan rossznak a helyzetüket.
Leminősítette a hosszú futamú ukrán devizaadósság-állomány eddigi besorolását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő indoklása szerint gyakorlatilag biztos, hogy Ukrajna törlesztési csődhelyzetbe kerül a kereskedelmi hitelezőkkel szemben fennálló külső kötelezettségeivel.
Mar-a-Lagóban találkozott és tárgyalt Orbán Viktor és a volt amerikai elnök Donald Trump, aki újabb kedves szavakkal illette a magyar miniszterelnököt.
Nehéz elhinni, de jóval a mozik és a bowlingpályák, játékkonzolok és a közösségi média előtt is őseink kellemesen eltöltötték a tétlen órákat. Akkor is, mint ma,
A 28. alkalommal megrendezett Becket Szent Tamás napi ünnep hagyományos helyszíne Esztergom, de most kivételesen a szegedi székesegyházban rendezték meg. Becket Szent Tamás jó kapcsolatban állt Bánfy Lukács esztergomi érsekkel, e barátságot őrzi a Szent Tamás-hegy és a róla elnevezett városrész – említette Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök,
"Itt van, megjött Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri!" - ezt a mondatot még azok is ismerik, akik csupán részleteket láttak az ikonikusnak számító sorozatból.
Elon Musk bejelentette, hogy az X közösségi hálózat hamarosan elindítja hosszú formátumú videós alkalmazását az Amazon és a Samsung okostévéi számára, ami egyesek szerint azt jelenti, hogy a milliárdos a YouTube-bal akar versenyre kelni.
Hiába tartja magát mindig a szabályokhoz, Gundel Takács Gábor nem menekülhet a játékosok elől. Kérdésekkel és teóriákkal bombázzák, még úgyis, hogy nem kaphatnak tőle választ.
Orbán Viktor nőnap alkalmából virággal köszöntötte Melania Trumpot. Donald Trump pedig úgy fogalmazott, hogy a magyar kormányfő egy ellentmondást nem tűrő politikus.
Kendőzetlen őszinteséggel beszélt az életéről, az alkoholfüggőségéről, a gyerekkoráról, az elvonóról és arról is, mennyi mindent lát ma másképp, miután szembenézve a démonjaival legyőzte őket. Molnár Gusztáv az ATV A nő háromszor vendége volt péntek este: az elvonón megállt és "utolérte a lelke".