A korábbi magyar civiltörvényre hasonlító javaslat szlovákiai magyar politikusok szerint hátrányosan érintheti azokat a szervezeteket is, amelyek Magyarországról kapnak támogatást.
Az AstraZeneca ígéretes kísérleti eredményeket jelentett be Imfinzi immunterápiás oltóanyagával kapcsolatban, ami jelentős előrelépést jelent a tüdőrákos betegek kezelési lehetőségeinek bővítésére irányuló erőfeszítéseiben.
Új otthonfelújítási programot indít a kormány 108 milliárd forint keretösszeggel az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére: egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forintos támogatás vehető igénybe, amelynek fele kamatmentes hitel, másik fele vissza nem térítendő támogatás - jelentette be az Energiaügyi Minisztériu
A Sport TV megvásárolta a Kumho FIA TCR WORLD TOUR exkluzív közvetítési jogait Magyarországon. Nincs ennél a sorozatnál magyar szempontból fontosabb az autósportban, hiszen Michelisz Norbert a 2023-as bajnok, így a sorozat címvédője.
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja lett Dragomán György: székfoglaló előadásán beszélt készülő regényének problémáiról, kísérletezésről és első háborús emlékeiről is.
Hiába produkáltak összességében pozitív számokat a magyar boltok a vevőkkel közösen. A részletes adatok szerint több évvel ezelőtti szinten vannak a vásárlások. Ugyanakkor az elemzők szerint az óvatosság enyhülésével a következő időszakban javulhat a helyzet.
Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek továbbra is a fenntarthatóság és a közösségépítés, valamint megfigyelhető a hibrid modell intézményesülése, továbbá a mesterséges intelligencia előtérbe kerülése még sok újdonságot hoz majd a piacra. Április 4-én
A fogamzásgátló tabletták segítenek a nem kívánt terhesség megelőzésén túl az elhúzódó, fájdalmas menstruáción is. Jogos kérdés ugyanakkor, hogy a hormonháztartást befolyásoló hatásuk miatt cukorbetegek is használhatják-e?
Ezúttal nem csak egy egyszerű átemblémázás történt, hiszen a Toyota Urban Cruiser Taisor hűtőmaszkja némiképp eltér az alapjaként szolgáló frontrészétől,
Az Országúti diszkó egy önironikus, kissé bugyuta modern kori western, ami túlteng tesztoszteronban, de a végére sem értjük meg, hogy mi is lett volna az alkotók célja vele. Kritika.
Évek óta albérletben játszik a Nyíregyháza, a feljutásra álló együttes NB I-es riválist búcsúztatott. Extrém esetben szabolcsi házi döntő is lehetne a Puskás Arénában! Körbejártuk a Szpari újkori történelmét.
Az egyesült államokbeli piaci bevezetést követően a Mercedes-Maybach EQS 680 SUV (kombinált energiafogyasztás: 24,1-22,0 kWh/100 km | kombinált CO2-kibocsátás: 0 g/km | CO2-osztály: A) Európában is elérhető. A Mercedes-Maybach EQS SUV-jával a Maybach új mércét állít fel az elektromobilitás terén. Az elegáns dizájn a márkára jellemző elemekkel, mint
Egy orosz hírportál felvázolta, miként értelmezik az ukránok Putyin fenyegető szavait a közösségi oldalakon. Putyin azt mondta: az oroszországi terrortámadások "kétélű fegyverek".
Gazdasági információk tekintetében ma több fontos adat is érkezik, például az Eurostat a februári kiskereskedelem számait közli, míg az Egyesült Államokban érkezik a hét legfontosabb adata, a kamatpolitika szempontjából jelentős munkanélküliség alakulása – ezzel kapcsolatban azt érdemes tudni, hogy az amerikai jegybank vélhetően azért is hajlik a k
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy a visszatérésen gondolkodó négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a német istálló versenyzője legyen.
Robert Pattinson és Suki Waterhouse első közös gyermekéről most először láthatunk fotót. A kisbaba nemét és nevét nem hozták nyilvánosságra, de egy pillanat erejéig megmutatták, mennyire cuki! És hogy miért ez a legszebb babafotó, amit valaha láttunk? Mondjuk is!
A gyulai közúti határátkelőhelyen 2024. április 4-én dél körül belépésre jelentkezett egy lengyel kamionos. A határrendészek mindenkit megszondáztatnak, mielőtt behajt az országba, ez az ellenőrzés a sofőrnél pozitív eredménnyel végződött. A műszer azt mutatta, hogy alkohol lehet a szervezetében, ezért nem folytathatta az útját, előállították a Gyu
A globális IT-kiadások jóval gyorsabb ütemben fognak nőni 2024-ben a vártnál, a vállalkozások lazítják a pénztárcájukat, miután úgy értékelik, a válság lágy landolással ér véget.
Hétről hétre egyre nagyobb kihívásokkal néznek szembe a Next Top Model Hungary versenyzői, hogy egyre közelebb kerüljenek a műsor döntőjéhez. A lányoknak ezúttal legfájóbb traumáikkal kell szembenézniük egy különleges fotózáson. A még tizenhárom versenyben lévő szépség testére azok a szavak kerülnek, amelyekkel a legtöbbet bántották őket. Az így ké
Magyarország 2030-ra a zöldenergia-tárolásban a negyedik legnagyobb kapacitással fog rendelkezni a világon Kína, az Egyesült Államok és Németország után - jelentette ki a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón kedden Nyíregyházán.
A főpolgármesteri tanácsadók a választásra készülve kitalálták, hogy Karácsony Gergellyel szemben miért alkalmatlan a Fidesz–KDNP által Budapest élére javasolt Szentkirályi Alexandra.
Április 4. és 10. között a friss zöldségek és gyümölcsök közül például az eredeti árhoz képest 48 százalékkal olcsóbb az Idared alma, 43 százalékkal a fürtös magyar bébi-szilvaparadicsom.
Közzétette pénteken a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal azt az adatbázist, amely bemutatja, hogy hol és milyen betáplálási kapacitással működnek már nap- és szélerőművek az országban, és hol, mikori csatlakozási dátummal vannak kiadott engedélyek. Erről a témáról is szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konfer
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület és Településfejlesztés Operatív Program Plusz keretén belül 620 millió forint, 100%-os támogatási intenzitású, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósítja meg a Top_Plusz-1.3.2-23-Ny1-2024-00001 azonosítószámú "Belterületi utak fejlesztése Nyíregyházán I. ütem" című projektjét. A p
Jelentős mérföldkőhöz ért a Škoda Auto az e-mobilitási stratégiájának megvalósításában, amit az Enyaq és az Enyaq Coupé 200 000. példányának legyártása fémjelez.