2024. április 5. péntek

ápr. 5
11:54
Elindult a nevezés a 2024-es Hégető Honorka-díjra (Media1)
2024-ben is pályázati lehetőség indul azon szerkesztőségek és újságírók számára, akik olyan fontos társadalmi témákat hoznak napvilágra, amelyekre érdemes a nagyközönség figyelmét is ráirányítani.
ápr. 5
11:57
Magyar Péter azt kéri a követőitől, a Blikk szavazásán jelezzék, eljönnek-e a holnapi tüntetésre – itt az eddigi eredmény (SzMo)
2000 ember már biztosan ott lesz az újdonsült politikus holnapi kormányellenes tüntetésén, ha hinni lehet a nemrég megjelent online szavazásnak. De a szám folyamatosan emelkedik.
ápr. 5
11:57
Szijjártó Péter: Illés Boglárka lesz a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős új államtitkár (Magyar Hírlap)
A tárcavezető kiemelte, a csapat tovább fiatalodik és a lendület továbbra is garantált marad.
ápr. 5
11:57
Fokozatosan kilábalhat a kiskereskedelem (Mandiner)
A 13 hónapon át tapasztalt mérséklődést követően, túljutva mélypontján, a kiskereskedelmi forgalom a kilábalási szakaszba ért – derül ki a friss KSH-adatokból. A Makronóm Intzézet szakértője szerint a kiskereskedelem a következő hónapokban is tovább bővülhet, ezt elsősorban a reálbérek, valamint a reálnyugdíjak emelkedése és az óvatossági motívum f
ápr. 5
11:57
Még az ág is húzza Hamiltont, aki pályafutása leggyengébb szezonrajtján van túl (Racing)
Lewis Hamilton soha nem indított ennyire rosszul egy szezont az első három futam alapján, mint az idei évben.
ápr. 5
11:57
A közgazdász nem bírta ki, hogy ne szálljon bele ismét a bitcoinba (BitcoinBázis)
2024-ben a Bitcoin (BTC) árfolyama több mint 50%-os emelkedést mutatott, azonban Peter Schiff, neves amerikai közgazdász és aranybefektető nem hagyja
ápr. 5
11:57
Napok óta rossz a győri kórház mindkét sugárterápiás készüléke (Telex)
Pedig ide még a szomszédos megyékből is utalnak betegeket kezelésre. Az egyik gép már hetek óta rossz, a másik pár napja. Jó hír, hogy már megjött a szerelő, és a kórház bízik benne, hogy sikerül is azonnal működőképessé tenni legalább az egyiket.
ápr. 5
12:00
Üzent az amerikai kormány Kínának: eddig és ne tovább! (Portfolio)
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter Kínában tett látogatása során bírálta a pekingi vezetést az amerikai és más külföldi vállalatokkal szembeni igazságtalan bánásmód miatt, és felszólította a kommunista kormányt, hogy térjen vissza a korábbi piacpárti reformokhoz – írja a Bloomberg.
ápr. 5
12:00
Magyar Péterre cserélte Fekete-Győr Andrást a CÖF (444.hu)
Az álcivil szervezet óriásplakátjain még Fekete-Győr látható, a netes reklámszpotokban már "egy újabb dollárbaloldali politikus".
ápr. 5
12:00
Jön a turisták rémálma: kiderült, mikortól válik fizetőssé a belépés Velencébe (Femcafe)
Velencében április 25-től bevezetik – egyelőre kísérleti jelleggel – a napi 5 eurós (kb. 1800 forintos) belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján – írja az MTI.
ápr. 5
12:00
Fontos határidő közeleg, ezt egyetlen autósnak sem szabad elfelejtenie (Roadster)
Már csak tíz nap van hátra.
ápr. 5
12:02
Nagyon gyengén alakul a fogyasztás Európában (Portfolio)
Februárban a vártnál nagyobbat esett a kiskereskedelem volumene, mint azt várni lehetett, ezzel már több hónapja tart a gyengélkedés.
ápr. 5
12:03
Hivatalos: jön a Dűne 3. része, folytatódik az óriási siker (Blikk)
Eddig is sokat feszegették már, hogy a Dűnéből trilógia lehet, a rendező azonban ezt sosem erősítette meg. Most hivatalosan is bejelentették, hogy érkezik a harmadik epizód.
ápr. 5
12:03
Kritikus ponthoz közeledik Ukrajna (Magyar Hírlap)
Az amerikai kormányzat tavaly kimerítette az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat.
ápr. 5
12:03
Újabb botrány rázza meg Ursula von der Leyen hivatalát (Demokrata)
A kérdéses tisztség havi bruttó 15 ezer euró (közel 6 millió forint) jövedelemmel jár.
ápr. 5
12:03
Megvillant a McLaren fiatal tehetsége, de Hamilton is odatette magát (Autószektor)
Fotó: Mercedes  Másodikként a Mercedes hétszeres világbajnoka, a brit Lewis Hamilton zárt, míg a harmadik leggyorsabb kört a monacói Charles Leclerc (Ferrari) autózta. A gyakorlás előtt nem sokkal elkezdett esni az eső a szuzukai versenypályán, így 50 percig szinte semmi nem történt az edzésen, mert a versenyzők közlése szerint az aszfalt a köztes
ápr. 5
12:03
Orbán Balázs a nőgyűlölő, nemi erőszakkal vádolt Andrew Tate Magyarország-dicséretéért is lehajolt (Telex)
"Magyarország az utolsó remény, tesó" – írta Tate Orbánnak az X-en. Orbán büszkén meg is osztotta a "meglepő bókot".
ápr. 5
12:05
Ecuador kiutasította Mexikó nagykövetét (Magyar Hírlap)
López Obradornak "szerencsétlen megjegyzései" miatt kell elhagynia az országot.
ápr. 5
12:06
FAO: nőttek a globális élelmiszerárak márciusban (Infostart)
Hiába csökkent a gabona ára, a növényi olaj és a hús drágult.
ápr. 5
12:06
Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek (HR Portál)
Megjelent a Magyar Közlönyben az oktatásért is felelős Pintér Sándor belügyminiszter rendelete a pedagógusok teljesítményértékeléséről, amely érvényes tanárra, igazgatóra egyaránt - írja a 24.hu. A tanítókat, tanárokat az igazgató, őt pedig az iskola fenntartójának képviselője értékeli évente az alapján, hogy milyen teljesítményt nyújtott a tanév k
ápr. 5
12:06
Lezárult a saját részvények vásárlása a PannErgynél (Portfolio)
A BÉT oldalán közölte a PannErgy, hogy 19 500 darab saját részvényt vásároltak a tegnapi kereskedésben, ezzel elérték a korábbi közgyűlési határozatban kijelölt vásárlási célt, ezért a társaság a mai nappal felfüggeszti a saját részvények visszavásárlását.
ápr. 5
12:06
Szertartással emlékeztek (ATV)
Több mint 400 kínai, köztük tengerentúliak is részt vettek csütörtökön az északnyugat-kínai Shaanxi tartományban egy szertartáson, hogy tisztelegjenek Huangdi, más néven a Sárga Császár előtt.
ápr. 5
12:09
A horror-Bambi dühbe gurul és gonosz gyilkológéppé változik (Könyves Magazin)
A Disney animációs filmje ihlette sötét horrorban Bambi nem kegyelmez senkinek, aki az útjába kerül.
ápr. 5
12:09
A mai napig hordozzuk egy ősi járvány nyomait (Magyar Hírlap)
Az "őskori járvány", ami még ma is visszhangzik.
ápr. 5
12:09
Karácsony Gergelyt még mindig nem zavarja a KRESZ (Demokrata)
Pedig a tábla felirata egyértelmű: várakozni tilos, kivéve egészségügyi dolgozóknak.
ápr. 5
12:09
Ünnepség Monokon (Demokrata)
Kossuth Lajos kormányzó elnökké választásának 175. évfordulóján ünnepséget tartanak Kossuth szülővárosában Monokon április 14-én.
ápr. 5
12:09
Idén nyáron sem lesz klimatizált a hármas metró, pedig Karácsonyék megígérték (Mandiner)
Öt éve a klíma nélküli szerelvényekkel kampányolt Karácsony.
ápr. 5
12:09
Hamilton öröme csúcsot döntött idén (Racing)
Hamilton elégedetten nyilatkozott a Japán Nagydíj első edzésnapja után, idén még nem érezte olyan jónak a Mercedest, mint most.
ápr. 5
12:11
Új otthonfelújítási korszerűsítési programot indít a kormány 108 milliárd forint keretösszeggel (Magyar Hírlap)
A program forrásait nyílászárók cseréjére, a melegvizes rendszer korszerűsítésére, épületek hőszigetelésére és gázkazáncserére használhatják az igénylők.
ápr. 5
12:12
Boldogok, de óvatosak az elemzők (Menedzsment Fórum)
Bár pozitív meglepetést jelentett az ipar februári, vártnál nagyobb bővülése, az elemzők egyelőre óvatosan optimisták. Még nem tudni, az adat egy trendfordulót jelent-e, vagy csak egyszeri kiugró érték. Egyetértenek abban is, az ipari fellendülésre inkább az év második felében lehet számítani.
ápr. 5
12:12
Eséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint (ProfitLine)
A nemzetközi befektetői hangulat jelentős romlása miatt eséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 214,09 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 66 625,06 ponton zárt csütörtökön.
ápr. 5
12:12
Döntött a kormány a Széchenyi Kártyáról: 1500 milliárddal több hitelhez juthatnak a cégek (Portfolio)
300 milliárd forinttal megemeli a kormány a Széchenyi Kártya Program kötelezettségvállalási keretét, ezzel további több mint 1500 milliárd forintnyi hitel kihelyezését teszi lehetővé a kkv-k számára - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Idén március végéig 65 ezer hitelkérelmet fogadtak be a bankok a programban 2600 milliárd forint értékben, eb
ápr. 5
12:12
Rendkívüli bejelentést tett Szijjártó Péter, máris megtalálta a kormány Menczer Tamás utódját (ATV)
Mint ismert, Menczer Tamást kérte fel a miniszterelnök kommunikációs igazgatónak.
ápr. 5
12:12
Így válassz telefont, ha fontos számodra a hatékonyság (Glamour)
Manapság szinte mindent az okostelefonjainkkal végzünk: emailezünk, jegyzetelünk, dokumentumokat szerkesztünk, fizetünk, képeket és videókat készítünk, és még hosszan sorolhatnánk. Azonban ahhoz, hogy a dolgaid szuper hatékonyan intézhesd, olyan telefonra lesz szükséged, ami úgy alkalmazkodik az igényeidhez, hogy észre se veszed. Felsoroltuk, mire
ápr. 5
12:15
Jön az új állami otthonfelújítási program, mire és mennyi pénzt lehet szerezni? (Piac és Profit)
Június elején elindul az új állami otthonfelújítási program, amelynek keretében a 1990-ig megépült családi és ikerházakat is lehet korszerűsíteni 6 millió forintos vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes hitel segítségével. A hitel tőketartozását csökkentő állami támogatás összege 2,5-3,5 millió forint lehet. A lakásfelújítási program k
ápr. 5
12:15
Ismét áll a bál az osztrák-magyar határon (Magyar Hírlap)
Önkény, rongálás majd újabb barbarizmus.
ápr. 5
12:15
Most már Ön dönthet számlái visszafizetésének sorrendjéről (Növekedés)
Az OTP Egészségpénztár új lehetőséggel bővítette szolgáltatásait, hogy a pénztártagok minél gyorsabban tudják visszaigényelni az egészségükre fordított megtakarításukat egészségpénztári számlájukról. Az újonnan bevezetett számlasorrend módosítás funkció és a többi online fejlesztés folyamatosan azt a célt szolgálják, hogy a tagok a pénztári ügyeike
ápr. 5
12:15
A legújabb felmérés szerint Magyar Péter kiütheti a Momentumot a parlamentből (Mandiner)
A Fidesz támogatottsága azonban továbbra sem változott.
ápr. 5
12:15
SPAR-balhé: megszólaltak Tiborczék (Forbes)
Tiborcz István cége, a BDPST csoport tagadja, hogy Orbán Viktor milliárdos veje is be akarna szállni a SPAR magyar leánycégébe.
ápr. 5
12:15
Adja a bankot a posta – többszörösére nő a limit (AC News)
Jelentősen bővülhet a lakossági készpénzfelvétel elérhetősége, havonta 150 ezer forintot a postákon is lehetséges lesz felvenni.
ápr. 5
12:17
Nagy Attila Tibor: Úgy tűnik, Magyar Péter nem szereti, ha a szavába vágnak (Mandiner)
Az elemző Magyar Pétert "politikai porszívónak" nevezte, aki magához próbálja gyűjteni az ellenzéki szavazókat.
ápr. 5
12:18
A dús növényállományok kedveznek a kórokozók terjedésének (Agroinform)
Célszerű naponta ellenőrizni az őszi kalászosokat és a repcét.
ápr. 5
12:18
"Szerintem túlzás volt": Shakira beismerte, hogy nagy hibát követett el (Glamour)
Shakira híres senkiéhez sem hasonlítható, egyedi hangjáról, ami többet között a világsikert is meghozta számára. Az énekesnő azonban úgy érzi, volt idő, amikor jobban vissza kellett volna fognia magát. El is árulta, miért.
ápr. 5
12:21
Sokkal több személyi kölcsönt veszünk fel, mint tavaly (Márkamonitor)
Jelentősen nőtt a személyi kölcsönök iránti igény az idei év elején – közölte a K&H. A pénzintézet az év első két hónapjában 16 százalékkal több személyi kölcsönre kötött szerződést, a folyósítások összege pedig 33 százalékkal nőtt éves összevetésben, valamint 1,5 millió forintra emelkedett a folyósított személyi kölcsönök átlagos összege. Mind az
ápr. 5
12:21
A holland szenátus elhalasztotta a groningeni gázmezők bezárásáról szóló szavazást (Tiszta Jövő)
A holland parlament felsőháza, a szenátus elhalasztotta a szavazást arról a törvényről, amely véglegesen bezárná az észak-hollandiai Groningen gázmezőket, mivel a testület többsége több garanciát követelt az ország energiabiztonságára.
ápr. 5
12:21
Új webcímen érhető el a HONOR (Mínuszos)
Megváltozott a HONOR webcíme, a korábbi hihonor.com helyébe a honor.com lép. George Zhao vezérigazgató szerint az angol „honor” kifejezés egy erős, többjelentésű szó, ami jelenthet becsületet, tiszteletet, de kitüntetést is: ezek pedig mind egybevágnak a vállalat céljaival, stílusával és elköteleződéseivel. „A honor.com domain átvétele természetes
ápr. 5
12:24
A Floki és Memecoin számai csökkennek, egy új bullish érme, a KangaMoon 2024-ben akár 100-szorosára is nőhet (ProfitLine)
Két mémcoin számai jelentősen visszaestek az utóbbi időben: a Floki (Floki) és a Memecoin (Meme) szenvedte ezt el. Most a kereskedők más lehetőségeket keresnek. A legtöbben a KangaMoon (Kang) felé fordulnak: ez egy 5. szakaszbeli előértékesítési csillag, amely már több mint 4 millió dollárt gyűjtött, és hamarosan elérheti a 4,5 millió dollárt. Sok
ápr. 5
12:24
Alaposan "átrendezte" a Sándor-palotát Novák Katalin után Sulyok Tamás (naphire.hu)
Az új államfő új Szervezeti és Működési Szabályzatot (SZMSZ) alkotott.
ápr. 5
12:24
Mindenki felkapta a fejét Khloé Kardashian új fotójára: a celeb arca felismerhetetlen (megint) (Sassy)
A rajongók azt találgatják, hogy ezúttal FaceApp vagy plasztikai műtét áll a háttérben?
ápr. 5
12:24
Épül a Net-Coach-közösség – Hatalmas érdeklődés mellett indult az Nmhh és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola felnőttképzési programja (Digital Hungary)
A gyermekek és a fiatalok médiatudatosságának előmozdítása, valamint védelmük erősítése az online térben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) közös törekvése. Április 5-én ebből a célból indult a két intézmény kezdeményezése: a Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzési program.

Keresés