A program forrásait nyílászárók cseréjére, a melegvizes rendszer korszerűsítésére, épületek hőszigetelésére és gázkazáncserére használhatják az igénylők.
Bár pozitív meglepetést jelentett az ipar februári, vártnál nagyobb bővülése, az elemzők egyelőre óvatosan optimisták. Még nem tudni, az adat egy trendfordulót jelent-e, vagy csak egyszeri kiugró érték. Egyetértenek abban is, az ipari fellendülésre inkább az év második felében lehet számítani.
A nemzetközi befektetői hangulat jelentős romlása miatt eséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 214,09 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 66 625,06 ponton zárt csütörtökön.
300 milliárd forinttal megemeli a kormány a Széchenyi Kártya Program kötelezettségvállalási keretét, ezzel további több mint 1500 milliárd forintnyi hitel kihelyezését teszi lehetővé a kkv-k számára - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Idén március végéig 65 ezer hitelkérelmet fogadtak be a bankok a programban 2600 milliárd forint értékben, eb
Manapság szinte mindent az okostelefonjainkkal végzünk: emailezünk, jegyzetelünk, dokumentumokat szerkesztünk, fizetünk, képeket és videókat készítünk, és még hosszan sorolhatnánk. Azonban ahhoz, hogy a dolgaid szuper hatékonyan intézhesd, olyan telefonra lesz szükséged, ami úgy alkalmazkodik az igényeidhez, hogy észre se veszed. Felsoroltuk, mire
Június elején elindul az új állami otthonfelújítási program, amelynek keretében a 1990-ig megépült családi és ikerházakat is lehet korszerűsíteni 6 millió forintos vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes hitel segítségével. A hitel tőketartozását csökkentő állami támogatás összege 2,5-3,5 millió forint lehet. A lakásfelújítási program k
Shakira híres senkiéhez sem hasonlítható, egyedi hangjáról, ami többet között a világsikert is meghozta számára. Az énekesnő azonban úgy érzi, volt idő, amikor jobban vissza kellett volna fognia magát. El is árulta, miért.
Jelentősen nőtt a személyi kölcsönök iránti igény az idei év elején – közölte a K&H. A pénzintézet az év első két hónapjában 16 százalékkal több személyi kölcsönre kötött szerződést, a folyósítások összege pedig 33 százalékkal nőtt éves összevetésben, valamint 1,5 millió forintra emelkedett a folyósított személyi kölcsönök átlagos összege. Mind az
A holland parlament felsőháza, a szenátus elhalasztotta a szavazást arról a törvényről, amely véglegesen bezárná az észak-hollandiai Groningen gázmezőket, mivel a testület többsége több garanciát követelt az ország energiabiztonságára.
Megváltozott a HONOR webcíme, a korábbi hihonor.com helyébe a honor.com lép. George Zhao vezérigazgató szerint az angol „honor” kifejezés egy erős, többjelentésű szó, ami jelenthet becsületet, tiszteletet, de kitüntetést is: ezek pedig mind egybevágnak a vállalat céljaival, stílusával és elköteleződéseivel. „A honor.com domain átvétele természetes
Két mémcoin számai jelentősen visszaestek az utóbbi időben: a Floki (Floki) és a Memecoin (Meme) szenvedte ezt el. Most a kereskedők más lehetőségeket keresnek. A legtöbben a KangaMoon (Kang) felé fordulnak: ez egy 5. szakaszbeli előértékesítési csillag, amely már több mint 4 millió dollárt gyűjtött, és hamarosan elérheti a 4,5 millió dollárt. Sok
Illés Boglárka, a Fidelitas egykori elnöke lesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős új államtitkára – derült ki
A gyermekek és a fiatalok médiatudatosságának előmozdítása, valamint védelmük erősítése az online térben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) közös törekvése. Április 5-én ebből a célból indult a két intézmény kezdeményezése: a Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzési program.
Továbbfejlesztette töltési portfóliójának zászlóshajóját a Siemens. Az új, 400 kW teljesítményű készülék a 2021-ben piacra dobott Sicharge töltőcsalád legújabb verziója.
A Ripple fizetési vállalat bejelentette, hogy belép a stabil érmék piacára, és hamarosan elindítja saját, amerikai dollárhoz kötött digitális valutáját.
A K&H az év első két hónapjában 16 százalékkal több személyi kölcsönre kötött szerződést, a folyósítások összege 33 százalékkal nőtt éves összevetésben, a folyósított személyi kölcsönök átlagos összege pedig 1,5 millió forintra emelkedett. Mind az ügyfélpontokon, mind az online igényléseknél két számjegyű bővülés látható.