A hétvégén két újabb medvetámadás történt az észak-szlovákiai liptószentmiklósi járásban, pedig kedden azonosítottak, majd kilőttek egy barnamedvét, ami előzőleg öt embert megsebesített a járás egyik lakott területén – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség.
A kórokozó emberről emberre történő átvitelét figyelik a járványszakemberek, mert az igen ritkán fordult elő világszerte, és jellemzően az állatokkal foglalkozó családtagok körében.
Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatvezetője elismerte a Szafari Rally után, hogy van még min javítani a Rally1-es autók megbízhatósága terén, azonban így is talált pozitívumot a kenyai versenyben.
A Google beleegyezett több milliárd adat megsemmisítésébe, hogy rendezze azt a pert, amely szerint titokban követte azoknak az embereknek az internethasználatát, akik privát böngészési módban vélték magukat biztonságban.
A tavaszi szezon legmenőbb kiegészítője az élénk piros harisnya, ami egyre több híresség gardróbjának ékes darabja. Igazán feltűnő, vagány darab ez, melynek viselésével a formás lábak kerülnek reflektorfénybe.
A fényvédő és naptej használata elengedhetetlen, de vajon tényleg szükség van külön naptejre a gyerekek számára?Dr. Dendy Engelman, New York-i bőrgyógyász szakorvos szerint egyáltalán nem kell külön készítményeket vásárolni a család különböző tagjai számára, sőt, felnőtt pácienseinek is sokszor a babaváltozatot ajánlja.Ami a gyerek és a felnőtt nap
Köztudott, hogy a filmes szexjelenetek forgatásakor gyakran szakembert alkalmaznak annak érdekében, hogy a színészek komfortosan érezzék magukat. De gondoltad volna, hogy erre még egy színész házaspár esetén is szükség van?
Károly királyért egy emberként aggódik a világ, és most először fordult elő, hogy ezt az aggodalmat a nép szemtől szemben is kifejezhette az uralkodó felé. A király húsvét alkalmából személyes jelenlétével képviselte a monarchiát, és mosolyogva üdvözölte az összegyűlt tömeget. Ezen az eseményen elhangzott egy mondat, amelytől azonnal könny szökött
A tavasz az újrakezdés és a megújulás ideje, amikor a csillagjegyek számára lehetőség nyílik arra, hogy friss energiákkal, célokkal és álmokkal induljanak el új utakon.
Talán nincs is olyan nő a világon, aki élete valamely pillanatában ne vette volna fontolóra, hogy frufrut vágasson. Mielőtt viszont így döntenél, érdemes végiggondolnod néhány apró részletet!
A Telegram a világ egyik legnépszerűbb közösségi média platformja, mely világszerte több, mint 1,5 milliárd felhasználóval rendelkezik. Az orosz kötődésű,
Forronganak az indulatok Spanyolországban: kiszivárgott egy videófelvétel, amin egy rendőrpáros durva erőszakot alkalmaz két fegyvertelen fekete férfival szemben Madrid egyik központi negyedében. A spanyolországi baloldali pártok magyarázatot követelnek.
Korábban arról lehetett hallani, hogy csúszik a felújítás. Most azonban kiderült, ha minden jól megy, a Budapest–Belgrád vasút magyar szakaszának megépítése hamarosan a végéhez ér.
Az OpenAI bejelentette, hogy hétfőtől kezdődően lehetővé teszi felhasználói számára, hogy regisztráció nélkül is hozzáférjenek az ingyenes ChatGPT mesterséges intelligencia chatbotjukhoz, amely emberi társalgást imitál és különféle kreatív feladatokat képes elvégezni.
Te hogyan képzeled el a világ leggazdagabb nőjét? Valószínűleg óriási ruhatárral, világhírnévvel és fényűző életmóddal, pedig egyáltalán nem ez az igazság.
Reggel felemásan teljesítettek az ázsiai tőzsdéken, Amerikában pedig a nyitásban folytatódtt az emelkedés a pénteki csúcsdöntést követően, elsősorban a technológiai szektornál láthatunk kifejezetten jó hangulatot, új történelmi csúcsra került például a Google anyacégének a jegyzése. Késődélután már elromlott a hangulat, az amerikai indexek – a Nasd
Az észt vezető szerint Macron, francia elnök csupán a kiképzésre utalt, amikor arról beszélt, hogy nyugati katonáknak kell az ukránok oldalán részt vennie a háborúban.