Ha kifinomultan szeretnénk megjelenni, a megfontoltan választott ruhaköltemény mellé az arany ékszereket preferáljuk. Ezek a díszek a megtestesült elegancia jelképeként élnek a köztudatban. Olyan kiegészítők, melyeknek mindig lesz helye a palettán.
Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke levélben méltatta a leköszönő kutatóhelyvezetők kiemelkedő szakmai és vezetői munkáját, egyúttal sok sikert, méltó kihívásokat kívánt nekik, valamint az újonnan megbízott vezetőket is köszöntötte.
Március 31-én, a nyári időszámítás kezdetén életbe lépett a budapesti repülőtér új menetrendje, amely a slágerúticélok mellett számos izgalmas újdonságot is kínál mindazoknak, akik tengerparti kikapcsolódásra, vagy épp egy új kultúra felfedezésére vágynak idén nyáron.
Az új országos programba bárki bekapcsolódhat, aki megfelelő fajismerettel rendelkezik az általa kiválasztott mintaterület(ek) madarairól, van egy kézitávcsöve, okostelefonja vagy táblagépe és van lehetősége egy adott mintaterületet többször bejárni a fészkelési időszakban.
Ami a nyugati orvoslásban a bioritmus, azt a keleti gyógyítók szervórának hívják. Úgy tartják, hogy aki figyelembe veszi működését, és ennek fényében tervezi meg a napjait, az egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, fittebb életet élhet.
Csaknem három és fél évtizede nem tapasztalt kötvénykibocsátás hullámmal igyekszik még az amerikai elnökválasztás időszakában várható esetleges piaci kilengések előtt előteremteni idei finanszírozási igényeit a globális vállalati szektor.
Előzetes letartóztatásba helyezte egy moszkvai bíróság hétfőn a Moszkva melletti Krasznogorszkban található Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadás tizedik gyanúsítottját.
Hatályba lépett hétfőn a kannabisz rekreációs célú, személyes használatra történő termesztésének és fogyasztásának úgynevezett ellenőrzött legalizálását célzó törvény Németországban.
A költési időszak közeledtével, kora tavasszal számítani lehet ablakokat, autókat támadó, valójában a saját tükörképükkel harcoló madarakra, de a probléma könnyen kezelhető - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-t.
Nőtt az amerikai feldolgozóipar teljesítménye márciusban az Ellátásilánc-menedzsment Intézet (Institute for Supply Management - ISM) hétfőn közzétett adatai alapján.
Március 21-é óta nem találták Pityut, az ország egyik leghíresebb, legokosabb, hajón élő macskáját. A macskarablós történet végül is happy enddel végződött.
Vadonatúj termálfürdő és gyógyfürdő épülhet Balatonföldváron, miután 72 fokos termálvíz tört fel az 5 éve tartó kutatás eredményeképp. Laboratóriumi vizsgálat után dől majd el, hogy pontosan milyen a víz összetétele…
A kormányok közötti megállapodás értelmében Albánia migránstáborokat építhet idén, melyeket az olasz állam üzemeltetne. A Migrációkutató Intézet junior kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy ez az intézkedés nem oldja meg az összes Olaszországra nehezedő problémát. Mindeközben pedig a britek változatlanul Ruandába telepítenék át az illegálisan é
Innentől minden vívó az olimpiai szereplésre fókuszál, az indulók ennek rendelik alá a következő hónapok kisebb versenyeit is – mondta az InfoRádióban Gárdos Gábor, a világbajnok magyar női kardcsapat szövetségi vezetőedzője. Beszélt tanítványa, Szatmári András budapesti világkupa-sikeréről is.
Várhatóan még az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása. A felújítás során nemcsak az útpálya burkolatát építik át, hanem kijavítják a vasbeton szerkezet eddig keletkezett hibáit is.
Minden hátránya mellett az is ismert, hogy az autizmus néhány váratlan előnnyel is jár, gondoljunk csak a zsenik Savant-szindrómájára. Most egy kutatás megfejthette a rejtélyt.
Még több műtét vár rá, és valószínűleg hónapokig is eltart az ötéves kislány felépülése a március eleji támadás után. A szülők sokáig nem akartak nyilatkozni, de most, hogy kiderült, gyerekük élete már nincs közvetlen veszélyben, elmesélték annak a napnak a borzalmait és az azt követő heteket.
A Szaharából érkező sűrű homokvihar érte el hétfőn Görögországot, az év ezen szakaszában szokatlanul meleg időjárást kísérő légköri viszonyok különösen Athénban és Szalonikiben okoznak fennakadásokat a légi közlekedésben, valamint az egészségre is veszélyesek - jelentette az ERT görög közszolgálati televízió.
A délies áramlással érkező meleg levegő jelentős mennyiségű szaharai port hozott a térségbe, ennek következtében országszerte magas az aeroszol részecskék (PM10, szálló por) koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Egy entitás ENSZ teljes jogú tagjává válásához az ENSZ BT jóváhagyásán felül, ahol öt ország - köztük az Egyesült Államok vétóval bír - a 193 tagú ENSZ-közgyűlés kétharmadának támogatására van szükség.
Karl Nehammer osztrák kancellár elrendelte a nemzetbiztonsági tanács összehívását április 9-re a néhány éve feloszlatott Alkotmányvédelmi és Terrorizmusellenes Szövetségi Hivatal kémkedéssel gyanúsított egyik munkatársának őrizetbe vételével összefüggésben.