Más oldalakon többen A kéz, amely a bölcsőt ringatja c. alkotáshoz hasonlítják ezt a filmet, amin egészen ledöbbentem. Ott egy dadáról van szó, itt egy béranyáról. Az számomra egy tökéletes film, a mostani olyan elmegy szódával. Semmi köze a kettőnek egymáshoz.Voltaképpen a főszereplők: férj (Morris Chestnut), feleség (Regina Hall), béranya (Jaz Si
A K&H Bank 21,4 milliárd forintos nettó nyereséget, míg a K&H Biztosító az extraprofitadó miatt negatív eredményt ért el 2024 első negyedévében. A pénzintézet minden területen jól teljesített az első három hónapban: a betétek, a befektetések és a hitelezés terén is.A K&H Bank adózás utáni nyeresége 21,4 milliárd forintot tett ki 2024 első negyedévé
Három nagyon erős harc, a geopolitikai, a kereskedelmi és az AI-éllovas címért folytatott határozza meg a nemzetközi tőkepiacokat. Új egyensúly alakul majd ki, de addig a turbulencia egyeseket nagyon megemel, másokat a mélybe taszít.
Gyönyörű, álomszerű lánykérést rögzítettek a kamerák, miután Szuli és Dennis kétmillió forintot nyert. A megható esemény még a műsorvezetők szemébe is könnyeket csalt.
Vitézy Dávid az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hangsúlyozta: a Fideszből senkivel nem egyeztet és nincs semmilyen kapcsolatban a párt döntéshozóival. Az LMP főpolgármester-jelöltje cáfolta, hogy visszalépne.
Amerika kedvenc étele – amely eredetileg nem is az Egyesült Államokból származik – rendkívül népszerű hazánkban is. Május 28. a hamburger világnapja. Összeszedtük a legizgalmasabb tényeket róla.
Már több mint egymillió jegyvásárlás történt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) digitális fizetési szolgáltatásan, a Budapest Pay&GO-n - közölte a vállalat.
Naponta 2 milliárd forinthoz közeli összeget fizetünk ki a játékosainknak - mondta a Portfolio-nak adott interjújában Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki más exkluzív adatokat is elárult az állami társaság 2023-as üzleti évéről. A cég első embere beszélt arról is, hogy az Ötöslottón hány milliárd forintos nyeremény felett
A Bloomberg Commodity index 17 hónapos csúcsot ért el, mielőtt kis visszaesés érte volna a profitrealizálás miatt, amely a fémszektorra nehezedett. A nyersolaj nyomás alatt marad a június 2-i OPEC+-találkozó előtt. Az arany, az ezüst és a réz árfolyama gyengült – a legutóbbi, lendületvezérelt emelkedés után.
A kismama követői ezúttal sem bírták magukban tartani véleményüket. Kulcsár Edina rajongói ismét kiosztották a kismamát a helytelen biztonsági öv használata miatt.
Mostanra megszűnt az utolsó eljárás is, amelyet Szilágyi Liliána ellen apja indított, miután az úszónő kitálalt a sajtónak. Szilágyi Zoltán korábban két feljelentést is tett.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés valószínű. A Nyugat-Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott számíthatunk a legnagyobb számban záporra, akár felhőszakadással kísért zivatarra, míg keletebbre kevesebb csapadékgóc várható. A Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet délutántól zivataroktól függetlenül is egy
Kedden megnyitja első magyarországi üzletét a Primark nemzetközi divatáruház Budapesten, a teljes beruházásra 8 millió eurót (mintegy 3 milliárd forintot) fordítottak - közölte Maciej Podwojski, a Primark kelet-közép-európai vezetője hétfőn, az új üzlet sajtóbemutatóján.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A National Geographic 2024. június 1-jén 13.00 és 14.00 órakor műsorára tűzi a "Sir Ranulph Fiennes: Vissza a vadonba" című sorozatot. A két lebilincselő epizódban a legendás felfedező, Sir Ranulph Fiennes és unokatestvére, a színész Joseph Fiennes Kanada lenyűgöző tájait járják, de a történetben a két rendkívüli férfi elmélyülő kapcsolata, élettel
Az énekesnő az Instagramon mondta el, elvitték az ékszereit. A bűntényt nem jelentették, sokak szerint Britney Spears így akarja felhívni magára a figyelmet.
A külföldi partnerek a kibertámadásról a titokzatos Berni Klubban értesültek, aminek nincs elérhetősége, és sokáig a létezéséről sem lehetett tudni. De nem ez az egyetlen bizalmas platform, ahol a titkosszolgálatok emberei a politikai csatározásoktól függetlenül segítik egymást információkkal.
Meggyilkolták Vojin Mijatovicnak, a Bosznia-hercegovinai Föderáció miniszterelnök-helyettesének és fejlesztési miniszterének öccsét Belgrádban, a gyilkosság tényét hétfőn Ivica Dacic szerb belügyminiszter is megerősítette.