Budapestet még mindig sok turista a gyógyfürdők városaként tartja számon, de a világ számos más pontján is találni elképesztő szépségű, meleg vizes medencéket, ahol jól esik lazítani kicsit a megfáradt izmokon. Az alábbi helyeken mi szívesen csobbannánk egyet.
A színésznőnek annyira megromlott a látása, hogy már nem tudja elolvasni a forgatókönyveket. Eddig barátai segítenek neki a tanulásban, de most visszavonul a szinte teljesen vak Judi Dench.
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint májusban a vállalkozói szféra és a lakosság kilátásai sem változtak érdemben áprilishoz képest. A GKI konjunktúraindexe hibahatáron belül csökkent. A cégek foglalkoztatási szándékai csak nagyon enyhén javultak, áremelési tervei pedig viszont érezhetően csökkentek. A gazdálk
Több tízezres közönség előtt tartották hétfőn az Emlékezet Napjának (Memorial Day) hagyományos felvonulását Washingtonban, az amerikai főváros nemzeti emlékhelyét (National Mall) szegélyező sugárúton.
Törökország felett vett 180 fokos fordulatot a Dubajba tartó járat. Félő volt, hogy a technikai probléma miatt 250 ember marad az Egyesült Arab Emírségekben.
Vajon mi az igazság azzal kapcsolatban, hogy a tehéntej nem mindenki számára egészséges és a fogyasztása számtalan betegség kialakulásának ad kedvező táptalajt?
A napokban röppent fel a hír, hogy a China Eastern kínai légitársaság újraindítja leghosszabb belföldi járatát. A Shanghai és Kashgar közti járat mintegy 4500 km hosszú és csak egy irányba 6 órás repülést jelent. Noha az első járaton csupán 136 fő utazott, ez nem reprezentálja megfelelően, hogy mennyire fontos összeköttetésről beszélünk a Xinjiang
Az Apple bejelentette, hogy Kanadában is elérhetővé tette a Tap to Pay szolgáltatást iPhone-on. Ezzel a vállalkozások számára lehetővé válik, hogy egyszerűen és biztonságosan fogadjanak el érintés nélküli fizetéseket. Nem lesz szükség külön fizetési terminálra, csak egy iPhone-ra és egy megfelelő iOS alkalmazásra. A szolgáltatás révén a kereskedők
Erősíteni kell az Európai Unió szuverenitását és mérsékelni kell a kritikus fontosságú területeken még meglévő külső függéseit - írta a Financial Times című brit gazdasági-politikai napilap online kiadásában hétfőn megjelent közös cikkében Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4626-an léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4064-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, vagyis csaknem kilencezren érkeztek Ukrajnából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4626-an léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4064-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, vagyis csaknem kilencezren érkeztek Ukrajnából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4626-an léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4064-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, vagyis csaknem kilencezren érkeztek Ukrajnából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden.
A késő délelőtti, déli óráktól északnyugat, nyugat felől egy délkeletre helyeződő gyenge front hatására a Dunántúlon, annak is főként a nyugati felében elszórtan zivatarok is kialakulhatnak.
A két vezető szerint az elmúlt öt év kihívásai - köztük a koronavírus-járvány, az Ukrajna elleni orosz agresszió és a geopolitikai átrendeződés egyre erősödő folyamata - egyértelművé tették, hogy Európa korszakváltást él át.
Varga Viktor és Zsembera Liliána közös képei két hónappal ezelőtt váratlanul eltűntek a közösségi médiából. Varga Viktor most elárulta, hogyan érzi magát.
Varga Viktor és Zsembera Liliána közös képei két hónappal ezelőtt váratlanul eltűntek a közösségi médiából. Varga Viktor most elárulta, hogyan érzi magát.
Erősíteni kell az Európai Unió szuverenitását és mérsékelni kell a kritikus fontosságú területeken még meglévő külső függéseit - írta a Financial Times című brit gazdasági-politikai napilap online kiadásában hétfőn megjelent közös cikkében Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár.
Erősíteni kell az Európai Unió szuverenitását és mérsékelni kell a kritikus fontosságú területeken még meglévő külső függéseit - írta a Financial Times című brit gazdasági-politikai napilap online kiadásában hétfőn megjelent közös cikkében Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár.
Bár fagyasztva egész évben kapható, az augusztus végéig tartó szezonban érdemes frissen fogyasztani a zöldbabot. A palóclevestől a zöldségköreten át a salátáig és a főzelékig rengeteg finomság készülhet belőle, mutatunk néhány bevált zöldbabos receptet.
Hosszú Katinka hétfőn 200 méter vegyesen versenyzett a londoni nemzetközi úszóversenyen, de a háromszoros olimpiai bajnok ezen a távon is messze van a párizsi olimpiai szinttől.
Májusban a vállalkozói szféra és a lakosság kilátásai sem változtak érdemben áprilishoz képest - derül ki a GKI konjunktúrafelméréséből. A cégek és a háztartások hangulata is hibahatáron belül romlott, így a teljes konjunktúraindex is minimálisan esett. A cégek foglalkoztatási szándékai nagyon enyhén javultak, áremelési tervei érezhetően csökkentek
Ahogy korábban már beszámoltunk róla, George Miller legújabb rendezése, a Furiosa: Történet a Mad Maxből enyhén szólva sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.