2024. május 31. péntek

máj. 31
9:18
Visszatérhet a cserék helyett a javítások korszaka, itt az új jogszabály (Infostart)
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta azt a jogszabályt, mely szerint a gyártóknak és szolgáltatóknak inkább javítaniuk kell a meghibásodott termékeket azok cseréje helyett - tájékoztatott az uniós tanács.
máj. 31
9:18
A horrorbohóc visszatér! Bill Skarsgard újra felölti Pennywise jelmezét: sokkoló lesz az Az új része (Blikk)
Bill Skarsgård hamarosan ismét rettegésben tartja majd Derry városát, ugyanis folytatódik a rettegett bohóc története.
máj. 31
9:18
A munkavállalók kétharmada szembesül azzal, hogy kevesebbet ér a fizetése (Adózóna)
A dolgozók jelentős része tapasztalhatta, hogy az utóbbi években – főleg tavaly – csökkent a nettó keresete, vagy annak reálértéke. Vagyis a vágtató infláció mellett jóval kevesebbet tudott vásárolni a pénzéért, mint korábban. De van-e esély arra, hogy a vásárlóérték visszatérjen a korábbi szintre, és ha igen, mikorra? Vagy akár millióknak kell bel
máj. 31
9:18
Otthonában lábadozhat Robert Fico (ATV)
A besztercebányai kórházból pozsonyi otthonába szállították csütörtök este a hónap közepén merényletben súlyosan megsebesült Robert Fico szlovák kormányfőt, ott lábadozik tovább - jelentette pénteken a helyi média Miriam Lapuníkovára, a besztercebányai Roosevelt kórház vezetőjére hivatkozva.
máj. 31
9:18
12 palesztin halt meg egy izraeli légicsapásban Rafahban (444.hu)
Helyi orvosok szerint civilekről van szó.
máj. 31
9:18
Kiadták az újabb riasztást: hatalmas jégeső csaphat le az országra (Pénzcentrum)
Az ország egész területére sárga, azaz elsőfokú riasztást adtak ki, míg az ország délnyugati részére narancssárga jelzést jeleznek a meterológusok. Bármikor lecsaphat ránk az eső, vagy akár jégeső.
máj. 31
9:18
Hat év után teljes átalakuláson esik át a Sobors.hu (Márkamonitor)
A Sóbors május 30-ai megújulását követően már a főoldalon lapozható módon, a nekünk szimpatikus tempóban tekinthetjük meg a legfrissebb recepteket, illetve az azokhoz kapcsolódó magas minőségű képeket. A színek a barack és az olíva palettáján váltakoznak, több helyen kézzel írott részek adnak játékosságot az oldalnak, a felhasználói élményt pedig a
máj. 31
9:18
Az illegálisan Európába érkezők útvonalában átterelődés figyelhető meg (Demokrata)
Bakondi György kiemelte, hogy 1300 határsértőt és 26 embercsempészt fogtak el idén.
máj. 31
9:18
A világ legjobb középületének kiáltották ki a pesti Néprajzi Múzeumot (Növekedés)
A világ legjobb középületének választották a Liget Budapest Projekt keretében megvalósult Néprajzi Múzeumot május 30-án, Szingapúrban - jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója az elismerés átvételét követően.
máj. 31
9:18
Korrupt per, korrupt bíró, korrupt kerületi ügyész – itt vannak a reakciók Trump elítélésére (Mandiner)
Hatalmas a felháborodás a Donald Trump elleni ítélet miatt egész Amerikában.
máj. 31
9:18
100 millió forintos osztalékot kaphat Schadl György helyettese (Telex)
Andresin Konstantinnak saját végrehajtói irodája megy jól, 2023-ban már kivette a pénz majdnem felét a cégből.
máj. 31
9:18
Egy titkos orosz kör behálózta a szomszédunkat, de ránk is hatással lehet (Telex)
Filmbe illő módon épült ki Ausztriában egy olyan orosz hálózat, amely zsebre tudta tenni az osztrák titkosszolgálatot is. Egy adrenalinfüggő kalandor, korrupt titkosszolgák és egy oroszbarát párt elég volt ahhoz, hogy az oroszok akkora zavart okozzanak Ausztriában, ami Európa biztonságára is kihathat.
máj. 31
9:18
Meghalt Tompos Kátya színésznő (Telex)
41 éves volt. Évek óta egy olyan ritka daganatos betegséggel küzdött, amit itthon nem tudnak kezelni.
máj. 31
9:18
Reggelre bedagadt a szemhéjam, hámlik, viszket, mi okozhatja? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Tegnap este a bal szemem külső sarkában kis fájdalmat/kellemetlenséget kezdtem érezni, ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor árpa van a szemen.
máj. 31
9:18
Amikor valami nagyon irritál másban, akkor valójában ő a te tükörképed (Bien)
Érezted már, hogy valakitől képes lennél falra mászni, miközben csak kinyitotta a száját? Aztán elkezdett benne zavarni a nézése, a mozgása és tulajdonképpen minden egyes mozdulatát kritizálod. Jobb, ha tőlünk tudod, hogy ez nem az utálatról szól, inkább arról, hogy megláttál benne valamit, ami a te lehasított részed.
máj. 31
9:24
"Napi egy követ kell enni, Obama muszlim" - Lépett a Google a kínos AI-válaszok miatt (Portfolio)
Liz Reid, a Google Search vezetője egy blogbejegyzésben tett közzé magyarázatot a Google furcsábbnál furcsább, mesterséges intelligencia által generált válaszaira, amelyben azt is bejelentette, hogy a vállalat olyan biztosítékokat vezetett be, amelyek segítségével az új funkció pontosabb és kevésbé "mém-alapanyag" találatokat fog visszaadni. A GenA
máj. 31
9:24
Örülhetnek a földgázzal fűtő magyarok: fontos rendelet lépett életbe, ez sok mindent megváltoztat (Pénzcentrum)
Csütörtök este 23 órakor lépett hatályba a kormány gázos közrend elleni rendelete hívta fel rá a figyelmet a 24.hu.
máj. 31
9:24
Paradicsom ápolása a vegyszermentes növényvédelem szem előtt tartásával (Agrofórum)
A szabadföldi paradicsomnak számos gombás és baktériumos eredetű betegsége van, amelyek ellen a folyamatos szedése miatt vegyszerrel nehéz védekezni. A szakszerű és idejében végzett növényápolással, ha teljes mértékben nem is, de jelentősen csökkenthetjük ezek fellépésének veszélyét.
máj. 31
9:24
Egymást ölik az ukránok: a behurcolt civilek maximum 3 óráig maradnak életben a fronton (Promotions)
Nem az oroszok jelentik a legnagyobb veszélyt Ukrajna lakosságára, fényes nappal rabolják el családjaiktól a harcképes férfiakat.
máj. 31
9:24
Nagy dobás a Bmw Concept Skytop tanulmányautó - fotóalbum (Autószektor)
A nyitott tetős kétüléses luxusautó egy minden részletében kidolgozott, kerekeken guruló műalkotás, amelynek kecsesen ívelt eleganciája sportosan kidolgozott stílusjegyekkel egyesül. A tanulmányautó karosszériája és utastere meleg, monokróm színekben pompázik, exkluzív anyagokkal ötvözve a kézműves mesterségben rejlő tradíciót és egyediséget. "A B
máj. 31
9:24
Drasztikus lépésre készül a nagymúltú F1-es csapat – jön az első kínai istálló? (Racing)
A Renault vezére megelégelhette, hogy a Forma–1 csak a pénzt viszi, a sikerek pedig nem jönnek, de azért az Alpine nevet a sportágban tarthatja.
máj. 31
9:24
5 százalékkal csökkentek áprilisban az ipari termelői árak a belföldi értékesítésben (Üzletem)
2024. áprilisban az ipari termelői árak átlagosan 2,0 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest; a belföldi értékesítés árai 5,0, az exportértékesítéséi 0,4 százalékkal mérséklődtek – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
máj. 31
9:30
Orbán Viktor igazán korán kezdte péntek reggel (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnöki rádióinterjú érdemi tartalmat nem tartogatott.
máj. 31
9:30
Meghalt Tompos Kátya (Blikk)
Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes – tudatta a család és Tompos Kátya menedzsmentje pénteken.
máj. 31
9:30
Elhunyt Tompos Kátya (Infostart)
Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes - tudatta a család és Tompos Kátya menedzsmentje pénteken.
máj. 31
9:30
Hazaengedték Robert Ficót (Blikk)
Hazaengedték Robert Ficót, s az otthonában folytatják ápolását – erősítette meg a besztercebányai Roosevelt Egyetemi Kórház, ahonnan csütörtök délután helikopterrel szállították Pozsonyba a szlovák miniszterelnököt
máj. 31
9:30
Emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén (Portfolio)
Kisebb emelkedés látható az európai színtéren, amelyből ma a magyar piac is kiveszi a részét annak ellenére, hogy a BUX tegnap nem tudott menni a pozitív európai momentummal.
máj. 31
9:30
Meghalt Tompos Kátya (ATV)
Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban meghalt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes.
máj. 31
9:30
Miért elvárás még mindig a kóros soványság a divatszakmában? A kutatók szerint nem csak a modellekre van káros hatással (Femcafe)
Étkezési és testképzavar, depresszió, mentális betegség: a modellszakma árnyoldala, amiről eddig senki nem beszélt.
máj. 31
9:30
Meghalt Tompos Kátya (SzMo)
A színésznő hosszan tartó betegség után, 41 éves korában halt meg péntek hajnalban.
máj. 31
9:30
Az ókori menedékhely, ahol a történelem életre kel (Magyar Hírlap)
Derinkuyu csodálatos múltja és építészeti remekművei.
máj. 31
9:30
Elhunyt Tompos Kátya színész, énekes (Demokrata)
Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya.
máj. 31
9:30
A magyar foci válogatottnál mi a siker titka? A szövetségi kapitány elárulta (Növekedés)
Talán nincs olyan magyar, akár szereti a focit, akár nem, aki ne lenne büszke arra, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kijutott az Európai Bajnokságra. Az egész ország rájuk figyel. Mi a siker titka? Hogyan lehet egy csapatot felépíteni, újragondolni, motiválni? Milyen stratégia mentén érdemes a döntéseket meghozni? És egy vállalkozás mit kamatozta
máj. 31
9:30
Új könyv bizonyítja: ártatlanul végezték ki Jány Gusztávot a kommunisták (Mandiner)
Munkaszolgálatosok kivégzésének eltussolása volt az egyik vádpont a Don-kanyarba vezényelt parancsnok ellen a kommunista népbíróságon, Veszprémy László Bernát történész új könyve tisztázza a honvéd tábornokot a vádak alól.
máj. 31
9:30
Meghalt Tompos Kátya (Nyugati Fény)
Nyugodjon békében!
máj. 31
9:30
Mészáros Lőrinc eladta, megduplázta bevételét a Mátrai Erőmű (Forbes)
Az erőmű bevételének növekedését az energiaválság hatására elszálló villamosenergia-árak okozták.
máj. 31
9:30
Meghalt Tompos Kátya (AC News)
Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes.
máj. 31
9:30
Nincsenek szavak: meghalt Tompos Kátya (naphire.hu)
Hosszantartó betegség után meghalt Tompos Kátya. A tragikus hírt Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója közölte az Indexszel. A Jászai Mari-díjas, Junior Príma díj és Arany Medál díjazott színésznő 41 évet élt.
máj. 31
9:32
Elhunyt Tompos Kátya (Demokrata)
A hírt Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója közölte, ahogyan azt is, hogy Tompos Kátyát a Centrál Színház saját halottjának tekinti.
máj. 31
9:32
Rekord: harmincmilliárdos osztalékot fizetett az egyik legbefolyásosabb magyar nő családi cége (Forbes)
31,3 milliárd forintos osztalék szavazásáról döntött a Schmidt Mária és gyerekei, Ungár Péter és Ungár Anna.
máj. 31
9:36
Hamarabb jön a magyar dinnye, július elején már vásárolhatjuk (Piac és Profit)
A meleg tavaszi időszak nyomán idén már várhatóan július elején beindulhat a hazai görögdinnye szezonja. Ebben az évben a tavalyinál kissé nagyobb területen, mintegy 3000 hektáron ültettek dinnyét a termelők, akik kedvező időjárás esetén a tavalyihoz hasonló felvásárlási árakra számíthatnak idén is - állapította meg előrejelzésében az Agr
máj. 31
9:36
Fontos adatokra várnak a befektetők (Portfolio)
Jelentősebb mínuszban fejezték be a tegnapi kereskedést az amerikai tőzsdék, majd ezt követően az ázsiai piacokon már javulni kezdett hangulat, azonban az európai tőzsdéken a kereskedés első szakaszában csak iránykeresés látszik. Sűrű a mai nap gazdasági adatok szempontjából, többek között az Európai Unióból közlik a májusi inflációs adatokat, míg
máj. 31
9:36
Így áll meg a vasúti sínek kellős közepén az önvezető Tesla (Autónavigátor)
Szabályosan és biztonságosan vezetni nem könnyű. Rengeteg, néha akár egymással ellentétesnek tűnő közlekedési tábla és érdekes elsőbbségadási helyzetek sora várja
máj. 31
9:36
A Porsche egyelőre bizonytalan az akkugyára megépítésében (autopro)
Egyelőre háttérbe kívánják szorítani a kérdést.
máj. 31
9:36
Meghalt Tompos Kátya, 41 éves volt (Promotions)
Tompos Kátya 41 éves korában elhunyt.
máj. 31
9:36
Rétvári Bence: Egy EP-beli fordulat hozhatja el a migrációpártiak visszaszorítását (Demokrata)
"Brüsszelben változásra van szükség, az emberek hangjának hangosabbnak kell lennie."
máj. 31
9:42
Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
máj. 31
9:42
Kiadták a veszélyjelzést: ijesztő ütemben terjed a szúnyog által terjesztett betegség (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss közleménye szerint idén drámai mértékben megnőtt a dengue-lázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen. Ez a szúnyogok által terjesztett vírusos betegség továbbra is komoly veszélyt jelent a közegészségügyre.
máj. 31
9:42
Nem ismerte fel Baz Luhrmannt egy tiktokos, aki a csoportszexről kérdezgette a rendezőt (444.hu)
Az interjút készítő TikToker csak később, egy barátnőjétől tudta meg, hogy a férfi, akivel beszélt, a Moulin Rouge, A nagy Gatsby, az 1996-os Rómeó és Júlia és a nemrég készült Elvis rendezője volt.
máj. 31
9:42
Meghalt Tompos Kátya (Márkamonitor)
A hírt Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója közölte az Indexszel, valamint azt is, hogy Tompos Kátyát a Centrál Színház saját halottjának tekinti. Tompos Kátya Jászai Mari-díjas színművész, énekes 41 évet élt. "Kiváló színésznő volt, a közönség nagyon szerette, a Centrál Színház a saját halottjának tekinti" – mondta az Indexnek Puskás Tamás d

Keresés