A Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület 2024. június 15-én /szombaton/ délelőtt 9:00 órai kezdettel nyílt napot szervez, melyen az egyesület 25 éves fennállását ünneplik meg.
Fegyházbüntetés kiszabását indítványozzák azzal a 66 éves férfival szemben, aki két évvel ezelőtt úgy akart végezni a feleségével, hogy felgyújtotta a IX. kerületi lakásukat.
Joe Biden amerikai elnök felhatalmazta Kijevet arra, hogy Washingtontól kapott fegyverekkel olyan oroszországi katonai célpontokat támadjon, amelyek az orosz erők északkelet-ukrajnai offenzíváját támogatják - közölték helyi idő szerint csütörtökön névtelenséget kérő amerikai tisztségviselők.
Már javában dübörög a 2024-es nyári diákmunka-szezon, a jelentkezések száma pedig ilyenkor – május végétől június közepéig – a legmagasabb. A számítások szerint a nyári időszakban akár 100 ezer diák is vállalhat alkalmi vagy hosszú távú diákmunkát az iskolaszövetkezetek szervezésében. De hány évesen érdemes elkezdeni, milyen bérekkel lehet számolni
Pénteken a nemzetközi hatások mellett a Moody's hitelminősítői döntésének esti kihirdetése lehet a legnagyobb hatással a forint árfolyamára. A magyar deviza az elmúlt három napban gyengült mind az euróhoz, mind a kifejezetten erősen teljesítő dollárral szemben. A képet még erősen befolyásolhatja a Federal Reserve által figyelt, PCE-inflációs jelent
Terheléses támadást emleget az Oktatási Hivatal arra válaszul, miért lassult le az informatikai rendszer akkor, mikor több diák éppen a kompetenciamérésben vett részt.
Hosszan tartó, súlyos betegség után péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima-díjas színművész. Egyik nagy kedvencüktől búcsúznak a hazai színház- és filmrajongók.
A fiatal férfiak és nők egy kérdőívet kapnának, amelyben fizikai állapotukról, egészségükről és a katonai szolgálat iránti érdeklődésükről kellene nyilatkozniuk.
A sorkatonaság visszavezetése minden nemzet saját ügye, ezt nem egy egységes, "birodalmi, brüsszeli, európai uniós hadseregben" kellene megtenni, mert akkor "más döntene a magyarok véréről" és ez elfogadhatatlan - jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
A Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban hunyt el."Mély fájdalommal tudatjuk veletek, hogy hosszan tartó betegség után Tompos Kátya Jászai Mari és Junior Prima-díjas színésznő, énekesnő ma hajnalban elhunyt, békésen távozott családja körében. Nagyon sokat jelentett számára, hog
Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon.
Lehet, hogy még csak most kezded nevelgetni a hortenziádat, vagy már óriásira nőtt a házad előtt, egy dolog biztos: igazán látványos akkor lesz, ha színpompás, élénk virágok is díszítik. Rendszeres öntözéssel, a megfelelő hely megválasztásával és a talaj savasságára való gondos odafigyeléssel a hortenzia virágai ragyogó kékben vagy rózsaszínben pom
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss közleménye szerint idén drámai mértékben megnőtt a dengue-lázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen. Ez a szúnyogok által terjesztett vírusos betegség továbbra is komoly veszélyt jelent a közegészségügyre.
Az esküdtszék mind a 34 vádpontban bűnösnek mondta ki Donald Trump volt amerikai elnököt az ellene üzleti iratok meghamisítása miatt, hallgatási pénz kifizetése nyomán indult büntetőeljárásban.
Világszerte 37 millió 13-15 éves gyerek dohányzik napjainkban, miközben a dohányipar továbbra is mindent megtesz azért, hogy egy életre szóló függőséget alakítson ki a fiatalok körében – állítja az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az idei Dohányzásmentes Világnapon (május 31.) így a WHO kiemelten a fiatalok védelmére fókuszál. Az életkori tilalma
A moldovai parlament csütörtökön elítélte az Ukrajna elleni orosz háborút, és "népirtásnak" nevezte, ahogy Moszkva a megszállt területeken a gyerekekkel bánik. A parlament Moszkva-barát ellenzéki pártjai nem vettek részt a szavazáson.
Kamilla királyné választása ezúttal Min Jin Lee koreai amerikai író regényére esett, melyben egy szegény bevándorló család négy nemzedéke küzd azért, hogy saját sorsuk uraivá válhassanak.
Matavovszky Dániel, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. igazgatója nyilatkozata szerint a fürdő bezárásának okai között az energiaárak robbanásszerű emelkedése és több műszaki probléma is szerepel, erről többször nyilatkozott a vezérigazgató, valamint a város polgármestere is.
Új, háromszintű prevenciós stratégiát javasolnak a bőrrák elleni nyári érzékenyítő kampányukban a Magyar Dermatológiai Társulat onkodermatológus szakértői.
Tompos Kátya hosszan tartó betegség után, 41 éves korában elhunyt. A megrendítő hírt a Jászai Mari-díjas és Junior Prima-díjas színésznő, énekesnő Facebook-oldalán tudatta a családja és a menedzsmentje.
Mérnöki, programozói és orvosi pályán helyezkednének el legszívesebben a STEM, azaz a tudományos-technológiai képzések hallgatói - derül ki egy friss kutatásból. Az egyetemisták „menőnek” tartják fentiek mellett a menedzseri karriert, az adattudományhoz vagy mesterséges intelligenciához kapcsolódó szakmákat és az egészségügyi életpályát is. A felső
Neuzer András tájékoztatása szerint a projekt közel 300 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást nyert el a Magyar Multi Program keretében, 18 új munkahelyet teremtett. Az üzem gyártócsarnoka mellett 1820 négyzetméteres magasraktárat építettek, 4560 szabványos raklapnyi kapacitással, intelligens raktári irányító- és nyilvántartó rendszerek
Az Eurosport és a Max lesz Wimbledon exkluzív otthona 11 európai piacon, köztük Magyarországon is, ahol minden egyes és páros mérkőzést, beleértve a selejtezőket is, élőben és on-demand közvetítenek.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken, a nemzetközi piacokon sincs határozott irány az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.