A neves pszichológus lépésről lépésre mutatja be, hogyan sajátíthatjuk el az érzelmi fejlesztés technikáját és ismerhetjük fel, mi munkál gyerekeinkben. Miképp beszélgessünk velük érzéseikről, amelyeket talán megfogalmazni sem képesek? Mi a bizalom és a harmonikus szülő-gyerek kapcsolat titka? Olvass bele a könyvbe!
Idén is Spanyolország kapta a legtöbb, összesen 638 kék zászló elismerést természetes fürdőhelyeinek kiváló állapotáért – ismertette az eredményt a Környezetvédelmi Nevelési és Fogyasztóvédelmi Egyesület (Asociación De Educación Ambiental y…
A 2012-ben indult versmondó versenyt kezdetben még csak a város iskolái között hirdették meg, majd a következő évtől kezdve már megyei szintűvé nőtte ki magát. Minden évben szép számmal jelentkeztek a megye és a város iskoláiból a kisdiákok.
Súlyos betegséggel küzd Tompos Kátya. A 41 éves színművésznő állapotáról a Fábián Juli Emlékalapítvány Facebook-oldalán számoltak be elsőként, ugyanis most gyűjtést szerveznek a gyógyulása érdekében.
Magyarországnak még három EU-tagállamot maga álláspontja mellé kell állítania, ha meg akarja akadályozni Ursula von der Leyen európai bizottsági elnöki jelölését - mondta az InfoRádióban Kalas Vivien, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének munkatársa.
Szerda este érkezett Magyarországra a Kínai Népköztársaság elnöke, Hszi Csin-ping. Folyamatosan frissülő galériánkban nyomon követheti a látogatás minden mozzanatát. Cikkünk frissül.
Ott Tanak az idei WRC-szezon eddigi négy versenyén még nem tudott dobogóra állni, azonban a Portugáliával kezdődő murvás versenyeken szeretné ponthátrányát csökkenteni.
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató It-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Hogyan vehetjük észre még a vásárlóink elvándorlása előtt, hogy új megoldásokra van szükség?
Az ismert z-generációs influenszer bejelentette, hogy másodszorra is lesz Sneakerness Budapest idén ősszel. A nemzetközi és hazai vendégeket felsorakoztató sneaker, streetwear, és „current culture” esemény szervezője a tavalyinál is több érdeklődőre számít és sok újdonsággal készül.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói a napokban számoltak fel egy Közép-Európai volumenben is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatával. A szervezetten működő bűnbanda 14 tagja rács mögött várja a sorsukkal kapcsolatos bírói döntést.
Több mint két éve pozícionáltak magukat utoljára ennyire erőteljesen az európai gázárak emelkedésére a befektetők, ami az ellátási zavarok miatti növekvő aggodalmakat tükrözi, miközben az alternatív források iránti függőség és a geopolitikai feszültségek további áringadozásokat vetítenek előre - számolt be a Financial Times.
Fotó: Continental A siker kulcsa: alacsony gördülési ellenállás, csendes menetzaj "Ügyfeleink különös jelentőséget tulajdonítanak az olyan alacsony gördülési ellenállású abroncsoknak, melyek nagyobb hatótávval és csendes menetzajjal rendelkeznek a vezetési kényelem érdekében. Ezeknek az elvárásoknak vállalatunk nagy teljesítményű gumiabroncsai, –
Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte
Két hét után ismét kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Az eseményt élőben közvetítjük.
Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek, amely 14 százalékkal haladta meg a tavalyi negyedéves számokat.
Ameddig lehetett, a Szeretlek Magyarország fotósa bement a Várba, hogy a kivezényelt ünneplő tömeget fotózza. Kissé olyan volt a helyzet, mintha a kommunista Kína egyik szegletében járt volna.
A 41 éves színésznő ritka daganatos betegséggel küzd, amit csak külföldön tudnak kezelni. Május 25-én jótékonysági gálát tartanak Szegeden, a rendezvény bevételeit Tomposnak ajánlják fel.