2024. május 9. csütörtök

máj. 9
10:36
Áprilisban jelentősen lassult az ingatlanok drágulása (Digital Hungary)
A legfrissebb, áprilisi számok alapján lassult a lakásdrágulás üteme országosan és Budapesten is, három régióban pedig árcsökkenés volt megfigyelhető az előző hónapban. Erre az eredményre jutott az ingatlan.com lakásárindexe, amely szorosan együtt mozog a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Nemzeti Bank lakásárak változását utólag ismertető m
máj. 9
10:42
Schwarzenegger nem bírta ki: így reagált a kétmázsás kövér férfi gyakorlatára (Metropol)
Erre senki sem számított... Sem a látványra, sem a szavakra.
máj. 9
10:42
Veszélyt jelentő inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat (Adózóna)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a hazai nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán.
máj. 9
10:42
Az exportpiacok gyengélkedése rossz hatással van az ipar teljesítményére (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2024 márciusában a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az előző évhez képest. A nyers adatok szerint a visszaesés mértéke 10,4 százalék volt, de ezt a mértéket elsősorban a húsvéti ünnepek márciusra esése okozta, hiszen emiatt három munkanappa
máj. 9
10:42
Percek alatt tudunk hitelt felvenni, hanggal tudunk átutalni, és ez még nem minden (Portfolio)
Megváltoztak a kamatkörnyezet csökkenésére vonatkozó várakozások, és bár ez rövid távon nem fogja a lakáshitelek tömeges drágulását okozni, a további kamatcsökkenés meghiúsulhat - mondja Molnár Gergő. A K&H Bank lakossági marketing vezetője a Portfolio jövő keddi Hitelezés 2024 konferenciájának a lakáshitelezésről szóló beszélgetésében is beszélni
máj. 9
10:42
Major Veronika döntőbe jutott sportpisztolyban a sportlövő-vk-n (m4sport.hu)
Péni István a hatodik helyen végzett a férfi kisöbű szabadpuska összetett számában.
máj. 9
10:42
Staycation – A tökéletes otthoni vakáció titka (Femcafe)
Az élmények és a különféle tevékenységek hosszú éveken át velünk maradnak és mindenképpen értéket adnak az életünknek, de a pihenés már egy másik történet! Az egyszerű megoldás: Staycation, azaz otthoni nyaralás. Ahelyett, hogy minden szünetet utazással, városnézéssel és időbeosztással pakolnánk tele, egyszerűen maradjunk időnként otthon és élvezzü
máj. 9
10:42
Tóth Andi új hobbinak hódol: "Ültettem paradicsomot, meg epreim vannak otthon" - Interjú (Femcafe)
Bármibe is kezd bele Tóth Andi, előre borítékolható, hogy azt siker fogja övezni – ezt ő maga már többszörösen alátámasztotta a színpadon, a táncparketten, illetve a tévéképernyőn. Nemrég új projektbe vágott bele, amiről izgatottan és csillogó szemmel mesélt a Femcafe.hu-nak.
máj. 9
10:42
Videón Orbán Viktor és Hszi Csin-ping nagy találkozása (vg.hu)
Hszi Csin-pinget és feleségét a protokollnak megfelelően kenyérrel és sóval fogadta a magyar kormányfő.
máj. 9
10:42
Már neki gyűjtenek: ritka, súlyos daganattal küzd a gyönyörű magyar színésznő (BorsOnline)
Itthon nem érhető el a számára legmegfelelőbb kezelés.
máj. 9
10:42
Mérlegen a magyar–kínai kapcsolatok (Magyar Hírlap)
A szakértők szerint a keleti nyitás sikeres volt, de a két ország még messze nem használja ki a lehetőségeit.
máj. 9
10:42
Tévés showbiznisz és koncertpiac a BrandManiában (MMonline)
A legnépszerűbb televíziós showműsorok milliós közönséget vonzanak a képernyők elé, beszédtémát adnak a közösségi médiában és az ott feltűnő szereplők megjelennek a bulvárlapokban is – a BrandMania stábja ezúttal annak járt utána, hogy mi lehet a sikerük hátterében. Az RTL műsora foglalkozik a koncertpiacról helyzetével is, szóba kerülnek a meghatá
máj. 9
10:42
Orbán Viktor: Isten hozta Kína elnökét Budapesten! (Magyar Nemzet)
"Örömmel és barátsággal fogadjuk Önöket ezen a történelmi találkozón!"
máj. 9
10:42
Öt autó karambolozott az M1-es autópályán (Autószektor)
Összeütközött öt személyautó az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Lébény közelében, a 141. és a 142. kilométer között. A műszaki mentést végző lébényi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket, amelyek a külső és a leállósávban vannak. Az érintett sztrádaszakaszon a belső sávban, lassan halad a forgalom.
máj. 9
10:42
A pofátlanság netovábbja: elképesztő kifogással mentegi magát L. L. Junior (naphire.hu)
A rapper állítólag ismét gyorsabban hajtott a kelleténél, és ezt rögzítette is egy kamera. Az internetezők rendesen fel is háborodtak, mert nem ráadásul nem is ez az első eset, az énekes azonban megmagyarázta a történteket.
máj. 9
10:44
"Bedobozolt" kerekekkel tesztel a Ferrari – ilyen az FIA új sárvédős megoldása (m4sport.hu)
Csütörtökön a Ferrari pályára vitte az FIA legújabb fejlesztésű "sárhányóit", amikkel az esős versenyzést segítenék elő. Az első fotók a "bedobozolt" kerekekről.
máj. 9
10:44
Aszalt szilvával és áfonyával indul a szerb–kínai szabadkereskedelem (vg.hu)
Összesen 29 megállapodást írtak alá Hszi Csin-ping belgrádi látogatásán.
máj. 9
10:44
Döbbenetes dolgot vettek észre Rúzsa Magdival kapcsolatban, ezt meg hogy csinálja? (BorsOnline)
Rúzsa Magdi mozdulataiban komoly fejlődésnek látszik nyoma.
máj. 9
10:44
Van esélye a Nyugatnak? (Magyar Hírlap)
A nyugati hadseregeknek forradalmi változtatásokon kell majd keresztülmenniük.
máj. 9
10:45
Szeretnek minket a külföldi turisták (Piac és Profit)
Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek. Ezzel az ágazat 14 százalékkal haladta meg a tavalyi negyedéves számokat. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint Budapest mellett valamennyi turisztikai térségben jelentősen nőtt a szálláshelyek forgalma. A térségek közel felénél kétszámjeg
máj. 9
10:48
Emlékszik Az elveszett ereklyék fosztogatói bombázó színésznőjére? Így néz ki most, még ma is szívdöglesztő (Blikk)
Az ikonikus sorozat hősnője még 2024-ben is bárkit elcsábítana!
máj. 9
10:48
A Real Madrid ünnepel, a katalánok szidják a leghangosabban a bírót (Infostart)
A legutóbbi világbajnoki döntő játékvezetője, a lengyel Szymon Marciniak került kereszttűzbe a Real Madrid–Bayern München BL-elődöntő után. Szinte nem akad olyan lap vagy elemző, aki ne minősítené katasztrofálisnak a teljesítményét, vagy szelídebb hangot megütve ne beszélne "csak" súlyos hibáról. Persze, emellett Madrid ünnepli az övéit, a németek
máj. 9
10:48
Több hibrid autót helyeztek forgalomba Németországban, mint tavaly ilyenkor (Alternatív Energia)
Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a dízeleké viszont meghaladta az átlagot a gépjárműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) hétfői jelentése alapján. A járműkategóriák
máj. 9
10:48
Nem marad CS nélkül az M4-es (Autónavigátor)
Tavaly januárban leplezte le az M3-as CS kivitelét a BMW, kicsivel több mint egy év múlva megérkezett az M4 azonos
máj. 9
10:48
Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról (Ripost)
Nem teszi zsebre Gáspár Zsolti véleményét a Kőgazdag Fiatalok sztárja.
máj. 9
10:48
Áder János a fenntartható életmódról és az újrahasznosíthatásról is beszélt diákoknak Pétervásárán (Tiszta Jövő)
Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke környezetvédelmi, fenntarthatósági témájú előadást tartott a Heves vármegyei Pétervásárán a Tamási Áron Általános Iskola diákjainak kedden.
máj. 9
10:48
Az angol nyelvvel folytatódtak az írásbeli érettségi vizsgák (Demokrata)
Középszinten 1069 helyszínen 34 491, emelt szinten 227 helyszínen 20 821 vizsgázó tesz érettségi vizsgát.
máj. 9
10:48
Biden ismét hazudott (Magyar Nemzet)
Fényezni próbálta magát az amerikai elnök, de nem stimmelnek a számok.
máj. 9
10:48
Megerősítés érkezett: az Európai Bizottság arcátlan kettős mércét alkalmaz (Mandiner)
Brüsszelben senkit sem érdekel az igazságtalanság, ha EU-barát kormányról van szó.
máj. 9
10:48
Jelentős a növekedés az elektromos személyautók esetében (Öko-drive)
Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez, megoldódtak a félvezetők hiánya okozta problémák, így a szállítási idők visszaálltak a megszokott időtartamokra, továbbá a kamatok is csökkentek - vélekedett hétfőn kiadott elemzésében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
máj. 9
10:48
Áttörés a robotfogás terén mesterséges intelligenciával (Gyártástrend)
Az Alphabet egyik szoftver- és mesterséges intelligenciával foglalkozó robotikai vállalata integrálta az Nvidia Ai és Isaac platform technológiáit, hogy továbbfejlessze az autonóm ipari robotokat.
máj. 9
10:51
Ha egy kellemesen fűszeres ételre vágysz, akkor készíts óriás májgombóclevest (Mindmegette)
Egy adag finom leves ebédre is jól esik, de egy fárasztó munkanap után, vacsorára is remek választás. És milyen mennyei egy meleg, kellemesen fűszeres leves, ami az óriási májgombóctól lesz igazán különleges és laktató.
máj. 9
10:54
SocialFi – közösségi média a blokkláncon (Kripto Akadémia)
A SocialFi, a „social” és a „finance” szavakból álló mozaikszó, amely egyesíti a közösségi médiát a blokklánc technológiával. Ezeknek az alkalmazásoknak a célja, hogy jutalmazza a felhasználókat a minőségi online tartalmak posztolásáért, valamint nagyobb autonómiát biztosítson a személyes adataik kezelésében. A SocialFi platformok esetében fontos,
máj. 9
10:54
Érkeznek a kormány legújabb bejelentései (Portfolio)
10 óra 30 perces kezdettel hirdette meg a kormány e heti sajtótájékoztatóját, a Kormányinfóról a Portfolio élőben tudósít.
máj. 9
10:54
Most jött: tömegkarambol és káosz az M1-esen, ezekben a percekben mentenek (Metropol)
Érdemes kerülni.
máj. 9
10:54
Tagadja a Momentum, hogy a Kutyapártról ők szivárogtatták ki a hangfelvételt (ATV)
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója az ATV reggeli műsorában azt állította, a kínos hangfelvételt a Momentum szivárogtatta ki róluk. Varsányi Áron, a Momentum szóvivője ezt tagadja.
máj. 9
10:54
Sulyok Tamás az Oroszlános Udvarban fogadta a kínai államfőt (444.hu)
A hivatalos rész után Orbán és Hszi kötetlenül beszélgettek.
máj. 9
10:54
Az apró és ronda cápa, amely majdnem "kivégezte" az USA atomtengeralattjáróit (Rakéta)
A hetvenes években az akkor friss haditechnológiai csoda, az Ohio-osztályú amerikai atomtengeralattjáró váratlan, de annál halálosabb ellenféllel szembesült, ami nem egy szovjet fegyver volt, hanem egy apró tengeri lény.
máj. 9
10:54
A NATO nem küld csapatokat Ukrajnába (Magyar Hírlap)
Stoltenberg: A NATO-nak nem áll szándékában közvetlenül részt venni az ukrajnai válságban.
máj. 9
10:54
A dobogó a tét az NB I következő fordulójában (Demokrata)
A Ferencváros a Diósgyőr vendégeként hangolhat a jövő heti MOL Magyar Kupa-döntőre, míg a két kieső, a Kisvárda és a Mezőkövesd egymással találkozik majd.
máj. 9
10:54
Bajban van Mészáros Lőrinc: Nem kapott állami támogatást vécékefére (Nyugati Fény)
Hihetetlen, hogy az ország leggazdagabb embere mire kér támogatást!
máj. 9
10:54
Izrael szerint kiábrándító, hogy Joe Biden azt mondta, nem ad több fegyvert Izraelnek, ha bevonul Rafahba (Telex)
De azt is mondta, hogy továbbra is garantálják Izrael biztonságát a Vaskupola révén.
máj. 9
10:54
Rettenetes tragédia: az anyja szeme láttára halt meg egy öt hónapos csecsemő (naphire.hu)
Rettenetes tragédia történt a windsori Legolandban: egy öt hónapos gyereknek állt meg a szíve, ám hiába érkezett szinte azonnal a segítség, a baba nem élte túl.
máj. 9
10:57
Megrázó fotók: vér borította az utat, elgázoltak egy motorost (BorsOnline)
A földön fekvő férfi lába erősen vérzett.
máj. 9
11:00
Rengeteg személy tűnik el Németországban (HírTV)
Németországban csaknem 10 ezer embert tartanak nyilván a hatóságok eltűntként.
máj. 9
11:00
Nagyszabású koncertre készül Plácido Domingo a Virtuózok virtuózaival (hirado.hu)
Hamarosan Magyarországra érkezik Maestro Plácido Domingo, hogy együtt zenéljen a klasszikus zenei tehetségkutató kiválóságaival.
máj. 9
11:00
Újabb NB I-es együttes szurkolói bojkottálják csapatuk meccsét (m4sport.hu)
Az véletlen egybeesés, hogy ez is érint egy Fradi elleni találkozót.
máj. 9
11:00
Amerikai hadihajó kelt át a Tajvani-szoroson (vg.hu)
A sziget új, Kína által veszélyes szeparatistának tartott elnökét kevesebb mint két hét múlva iktatják be.
máj. 9
11:00
Átlátszó: nem valószínű, hogy blokkolták volna az internetet Magyar Péter tüntetésén (SzMo)
Kézi rádiótelefont nézett internet-blokkolónak. Civil ruhás rendőrök azonban lehet, hogy jelen voltak a debreceni tüntetésen, ami aggályos.
máj. 9
11:00
Az írek sem akarnak bevándorlóországgá válni! (Mandiner)
Az egyik legnagyobb migrációellenes tüntetést tartották a napokban Dublinban.

Keresés