A Hálózati energiatárolók telepítése energiapiaci szereplőknél című pályázat nyerteseinek figyelniük kell arra, hogy a hálózati tárolók telepítése és üzemeltetése a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) engedélyéhez kötött - hívta fel a figyelmet a hivatal pénteki közleményében.
2009-ben először csak egy zenés videó volt, amiről sokan nem gondolták volna, hogy tényleges videójátékká válik, mára mégis franchise és popkulturális ikon vált belőle.
Történelmi jelentőségű próbarepülést hajtott végre egy vadászrepülőgép néhány nappal ezelőtt, pilóta helyett ugyanis a mesterséges intelligencia irányította a gépet.
Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. Az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a mu
"A jövőben 52 önkormányzati tulajdonú ingatlan esetében valósulhat meg komplex, illetve napelemes energetikai fejlesztés, amellyel csökkenhet nemcsak az energiafelhasználás, de ezzel együtt az intézmények fenntartási költsége is."
Újabb pozitív teszt, úton a kistesó, a szülők határtalanul boldogok. Lelki szemeik előtt már megjelenik, ahogyan a nagyobb testvér besegít a kicsi gondozásában, simogatja, szeretgeti, a szülők pedig nyugodtan kávéznak, miközben a gyerekek békésen eljátszanak. Hát a valóság nem biztos, hogy teljesen ilyen lesz, bár egészen biztos, hogy lesznek benne
Harry herceg hosszú idő után újra az Egyesült Királyságba utazik, a rajongók pedig abban bíztak, hogy most végre meglátogatja a kemoterápiás kezelés alatt álló sógornőjét, Katalin hercegnét. Igaz, a személyes találkozó állítólag megint elmarad, de nem azért, amire először gondolnál!
Az ukrán elnök vasárnap, az ortodox húsvét alkalmából arra szólította fel honfitársait, hogy imában egyesüljenek egymásért és a fronton lévő katonákért.
Áprilisban a DataHouse adatai szerint 8 917 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti értékhez (8 173) képest több mint 9 százalékos növekedést jelent. Az év eddigi részének számaiból ugyanakkor az látszik, hogy az import mértéke továbbra is leragadt a havi 9 ezres darabszám közelében.
Áthúzott nadrágszíjat ábrázoló plakátok várják Debrecenben a tüntetőket. Egyértelműen Magyar Péter és Varga Judit nadrágszíjas történetére reflektálnak.
A WASP-43b bolygót mindig csak az egyik oldaláról éri a csillagának fénye, ezen az oldalán ezért olyan magasra kúszik a hőmérséklet, amivel a Naprendszer legforróbb bolygóját, a Vénuszt is messze lekörözi. A bolygó légkörében olvadt kőzetből álló felhők úsznak és a szelek 9000 km/h-ás sebességgel fújnak.
A Nyíregyházi Déli Ipari Park fejlesztése kapcsán az infrastruktúra kiépítése mellett Nyíregyháza önkormányzata kiemelt feladatként kezeli az ide települő munkahelyteremtő világcégek környezeti terhelésének minimalizálását és a környezeti terhelések folyamatos figyelemmel kísérését. A monitoring rendszert részletesen feltérképező cikksorozatunkban
A koronavírus-járvány okozta elszigetelődés adta az inspirációt egy kis baráti társaság számára, hogy olyan közösségi applikációt fejlesszen, ami megkönnyíti az információszerzést, a tájékozódást, miközben a vendéglátóhelyek kiszolgáltatott helyzetét is orvosolni tudja. A kis közösségi alkalmazás bár népszerűvé vált, de a várt áttörést nem ér
Leviczky Zoltán jóvoltából közöljük azokat a képeket, amelyek a Zrínyi Ilona utcában készültek. A felvételeken látható munkások egy kidőlt tartóoszlop romeltakarításán dolgoznak. A betonoszlopot a 10. szám alatti ecetgyárból kitolató teherautó döntötte ki. A most bemutatott képnek még van két társa, ezek segítségével tekintünk szét az utcában, és f
A Sezzle fintech vállalat, mely a "Vásárolj Most, Fizess Később" (Buy Now, Pay Later, BNPL) szolgáltatások területén működik, egy új funkcióval bővítette kínálatát.
A Pénzcentrum kérésére Lakatos István, a Bravogroup Holding vezérigazgatója, illetve az RTL-en futó üzleti showműsor, a Cápák között befektetője megosztotta 7 kedvenc idézetét meghatározó magyar és nemzetközi vállalkozóktól, tudósoktól, amelyeket érdemes megszívlelni.