A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (Megfosz) közreműködésével idén is megrendezi az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását.
Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva évente mégis több milliárd forint adó-visszatérítéstől esnek el a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek.
Ha a jog tisztelete nem áll helyre Európában, akkor "nagyon nehéz lesz az Európai Uniót hosszú távon egyben tartani" – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyarország 20 éve az Európai Unióban című konferencián.
A 4iG Csoport, valamint a cégcsoporthoz tartozó Remred Zrt. a Fejér vármegyei Martonvásáron tette le Magyarország első űripari gyártóközpontjának alapkövét - derül ki a 4iG közleményéből.
Nem kevesebbet szeretnénk, mint Magyarországon a nagyvállalati hirdetők között a legjobbnak lenni, a közösségi médiától a kampányaktivitásig a sportmarketing területén – mondja Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatójával Szoboszlai Dominik elhappolásáról, a magyar Eb-esélyekről és a Fradi erejéről is beszélgettünk. - Milyen sz
Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérése alapján képzett beszerzésimenedzser-index (BMI) a növekedési üteme alapján.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta a véleményét a közösség elmúlt öt évnyi teljesítményéről. Bóka János szerint pedig csak az uniós intézmények könyvelhettek el sikereket.
A Pénzügyminisztérium nemrég adta be a konvergenciaprogramot az EU-nak, abból az derül ki, hogy ennyit számítana a magyar gazdaságban, ha nem lenne háború.
Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. A jó hír az, hogy egyre többen figyelnek oda és egyre kevesebb pénzt hagynak így veszendőbe menni, viszont az
Tényleg igaz a mondás, miszerint sosem késő elkezdeni valamit. Egy friss tanulmány arra jutott, hogy hosszú évek mozgásszegény életmódját "tehetjük jóvá" azzal, ha a negyvenes-ötvenes éveinkben elkezdünk rendszeresen sportolni.
A szakember a faültetésekkel kapcsolatban elárulta, hogy "a korábbi években ennek a többszörösét ültette el az előző városvezetés, így ez a szám igencsak karcsú".
Laptársunk szerint a jászberényi kórház számlájáról több millió forintot emelt le az adóhivatal inkasszóval, de két pesti kórház is bajban van. A NAV cáfol.
Két évvel az ukrajnai orosz invázió után az ország gazdasága ellenállónak bizonyult a nyugati szankciókkal szemben. A 25 milliárd dolláros Arctic LNG 2 létesítmény azonban, amely Moszkva exportnövelő és költségvetést feltöltő terveinek kulcsfontosságú eleme, az amerikai korlátozások miatt gyakorlatilag bénultan áll. Más területeken is látszik, hogy
105 évvel ezelőtt halt meg Lyman Frank Baum amerikai író, újságíró, az Óz, a csodák csodája (és a temérdek folytatásának) szerzője, ebből az alkalomból felidézzük, milyen hányattatott sorsa volt a művéből készült filmnek, és mennyit szenvedtek a színészek egy olyan mozi elkészültéért, ami először még csak óriási siker sem lett.
Több mint 450 befektetést valósítottunk meg, 250 ötletfázisban lévő vállalkozás elindulását tettük lehetővé, számos inkubátor, akcelerátor, angyalbefektető jelent meg a piacon a munkánk nyomán is - mondta a Növekedésnek Katona Bence, a Nemzeti Tőkeholding elnök-vezérigazgatója.