2024. május 7. kedd

máj. 7
6:00
Kiderült Varga Judit legféltettebb titka, ide vonult el a világ elől a volt miniszter (naphire.hu)
A kegyelmi ügybe belebukott volt igazságügyminiszter a botrány óta kerüli a nyilvánosságot, csupán akkor állt kamera elé, amikor kitálalt a Magyar Péterrel való házasságáról, amit egyébként mérgező és bántalmazó kapcsolatként írt le. Most viszont kiderült Varga Judit titka, ugyanis a Blikk felkereste azt a balatoni községet, ahol a volt miniszter e
máj. 7
6:03
Fontos tudnivaló a nők nyugdíjához – a nagymamák előnyben (Infostart)
A kedvezményes nyugellátáshoz többlet jogosultsági időt kaphatnak az unokájukat gondozó nagymamák.
máj. 7
6:06
"A hibák el lettek követődve" – Németes, felelősséget mázoló, szenvedő szerkezetben néz szembe a CDU azzal, hogy balra tolták magukat (Mandiner)
A CDU innentől teljes gőzzel ráfordulhat az igazi céljára, hogy még nagyobb baloldali fordulatot építsen.
máj. 7
6:06
Gyilkos méhek ölték meg Albert versenylovát, ő is kórházba került (AC News)
Rejtély, mi váltotta ki a több ezer méh dühét, amikor Ivánban megcsípte meg a férfi paripáit, az egyik versenylova azonnal elpusztult.
máj. 7
6:08
Izraeli tankok hatoltak be Rafahba! Oda a tűzszünet, hiába ünnepeltek a palesztinok (Mandiner)
A palesztin tisztviselők értetlenségüket fejezték ki.
máj. 7
6:09
Jön az újabb autógyár? Így honorálhatják a magyar kormány hintapolitikáját (Menedzsment Fórum)
Ellentmondásos a magyar külpolitika megítélése, miközben az Orbán-kormánynak felróják, hogy meglehetősen fagyos a viszonya a saját szövetségeseivel, addig Moszkvával vagy Pekinggel kifejezetten pozitív a kapcsolata. A kínai elnök látogatása akár újabb nagy beruházás bejelentését is hozhatja, ami felerősítheti a magyar kormánynak azt a kommunikációj
máj. 7
6:10
Nagy Ervin, akit a présember a magyar Zelenszkijnek szánt, csak kötélnek állt (Mandiner)
Magyar Péter árnyékában besomfordálna az Országgyűlésbe.
máj. 7
6:12
Hogyan fogja megváltoztatni a kriptopiacot az új bikapiac (Kripto Akadémia)
A Bitcoin felezés után a bányászat jutalom 6.25 BTC-ről 3.125 BTC-re csökkent. A kripto közösség izgatottan várta ezt a pillanatot, ami mindig jelentős hatással volt az árfolyamok alakulásásra. Kripto bikapiaci előrejelzés: Mit várhatunk? A felezés a BTC véges darabszámát hivatott elősegíteni. Csökkenti a piacra kerülő kínálatot, ami áremelkedést v
máj. 7
6:12
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Németországban (ProfitLine)
Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a dízeleké viszont meghaladta az átlagot a gépjárműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) hétfői jelentése alapján. A járműkategóriák
máj. 7
6:12
Csodálatos hírt osztott meg a népszerű magyar énekesnő (ATV)
Sikert sikerre halmoz Singh Viki.
máj. 7
6:12
Ezt keverd a muskátli vizéhez: egész nyáron ontja majd magából a szebbnél szebb virágokat (Femcafe)
Szeretnéd, hogy a gondosan elültetett muskátlik egész nyáron megállás nélkül virágozzanak? Egy könnyen beszerezhető hozzávalóra lesz csupán szükséged.
máj. 7
6:12
Mindent megváltoztathat az új rákterápia (Magyar Hírlap)
A megoldás – ha bebizonyosodik sikeressége – nemsokára Magyarországra is eljuthat.
máj. 7
6:12
A Ferrari főnöke poénnal reagált arra, hogy ezúttal miért nem ők profitáltak Verstappen gyengélkedéséből (Racingline)
Leclerc reméli, hogy a Ferrari is akkorát lép majd előre a hamarosan érkező fejlesztéseivel, mint a McLaren Miamiban.
máj. 7
6:12
Szijjártó Péter rendkívüli bejelentést tett: "az utolsó órában vagyunk" (naphire.hu)
Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk az európai "liberális mainstream" által gerjesztett háborús őrületből - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
máj. 7
6:14
A bitcoin vagy az arany veszi át a pénz helyét? Egyelőre egyik sem (Kripto Akadémia)
Bitcoin vagy arany címmel rendezett vitát a hétvégén a ZeroHedge, egy ismert nemzetközi pénzügyi blog és híroldal. Az arany mellett két nagyágyú szólalt fel. Egyikük Peter Schiff, egy kriptós körökben is jól ismert aranykereskedő volt, aki több mint 10 éve óta figyelmeztet mindenkit arra, hogy a bitcoin árfolyama hamarosan nullárra esik, és soha tö
máj. 7
6:18
Vadásztársait fogadta örökbe a Müller drogérialánc tulajdonosa, most félmilliárd eurót követelnek tőle (Infostart)
Évekkel ezelőtt vonult vissza nyilvánosság elől a Magyarországon is működő német üzletlánc, a Müller alapítója. A "drogériabáró" Erwin Müller most ismét a reflektorfénybe került: örökbefogadott vadásztársai fogták perbe.
máj. 7
6:18
Bitcoinnal olcsóbb a lángszórós robotkutya (Kripto Akadémia)
9420 dollárba kerül az a lángszórós robotkutya, amit 10% kedvezménnyel vásárolhat meg, aki bitcoinnal fizet érte. A Thermonator nevű négylábú halálosztó egy 9 méteres távolságig hordó lángszóróval, lézeres irányzékkal, HD kamerával és 1 órás működést lehetővé tevő akkumulátorral érkezik, használata pedig akár egy mobil appal is megoldható. A Therom
máj. 7
6:18
Az USA farigcsálja a kiskapukat Oroszországgal szemben (NRGreport)
Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma novemberig feloldotta a szankciókat bizonyos nagy orosz pénzintézetekkel szemben.
máj. 7
6:18
5 zsíros étel, amitől nincs is egészségesebb (Glamour)
Tudtad, hogy a zsírokat makrotápanyagoknak tekintjük, ami azt jelenti, hogy a szervezetünknek nagy mennyiségben szükségük van rájuk? Mégis gyakori tévhit, hogy ami zsíros, az egészségtelen is. Pedig az számít igazán, honnan származik az adott zsírforrás, és persze - mint gyakorlatilag minden más élelmiszer esetén is - hogy mennyit fogyasztunk belől
máj. 7
6:18
12 hét múlva kezdődnek a Xxxiii. nyári olimpiai játékok Párizsban (Márkamonitor)
Az idei olimpia egyik különlegessége, hogy pontosan 100 évvel korábban rendeztek legutóbb Párizsban nyári ötkarikás játékokat. Az idei Magyar Sport Napján már 16 sportág 154 sportolója rendelkezik olimpiai kvalifikációval.   24 éve minden évben ezen a napon ünnepeljük a Magyar Sport Napját, amelynek eredete 1875-re nyúlik vissza. Abban az évben máj
máj. 7
6:18
A tökéletes Tóth Andi hasonmásként emlegetett Mihályfi Luca teljesen levetkőzött, legintimebb testrészeit hasonlíthatjuk össze a két énekesnőnek (Promotions)
Mihályfi Balázs lánya, vagy Tóth Andi a szexibb?
máj. 7
6:18
Legendás fotóval gratulált az Országos Mentőszolgálat Kulka János kitüntetéséhez (Nyugati Fény)
Kulka János csodaszép gratulációt kapott az Országos Mentőszolgálattól.
máj. 7
6:18
A fóliás kertészek idei kihívásai (Magyar Mezőgazdaság)
A szokatlanul korán érkezett, szinte nyárias meleg a Szentes környéki fóliás kertészeket változtatásra kényszerítette.
máj. 7
6:18
Marcos Ambrose előtt hajt fejet Svg a Nascar retróhétvégéjén (Racingline)
Az előttünk álló hétvégén, Darlingtonon kerül sor a Nascar nagy népszerűségnek örvendő, visszatekintő fordulójára, aminek...
máj. 7
6:18
Babasírás oka és jelentése: 5 típus, amit könnyen felismerhetsz! (Babanet)
A babasírások mindegyikének más-más hangja és jelentése van, és sajátos választ igényel. Segítünk, hogy könnyebben tudd kódolni a kicsi üzeneteit.
máj. 7
6:18
Heves, erős szívdobogást, légszomjat tapasztal? Ez a betegség is okozhatja (EgészségKalauz)
Ez a betegség láthatatlan tünetekkel jár, mégis komoly veszélyt jelenthet.
máj. 7
6:20
Nincs kezem, nem tudok csalni (volt keze és csalt) (Kripto Akadémia)
Megihlette az embereket a múlt heti anyukázós történet, így az élő közvetítésben indított mémcoinok akár egy újabb trendjévé is válhatnak a kriptopiacnak. Anya kezdődik! A muter melleivel reklámoztak egy új mémcoint A live streames kriptók lényege, hogy a közvetítő létrehoz egy kriptovalutát, majd leül a kamera elé és annak reményében csinál, vagy
máj. 7
6:21
A migrén nem egyszerű fejfájás- de még ennél is rosszabb az aurás migrén (Vital)
A migrén önmagában is rettenetesen kínzó fejfájás típus, de az érintettek egyharmada még úgynevezett aura jelenségekkel is küzd a rohamot megelőző percekben, órákban. A főként látászavarokkal, de más tünetekkel is járó állapotot nem lehet önmagában kezelni, de a migrén karbantartásával az aura jelenség is visszaszorulhat. Dr. Simon Márta, a Fájdalo
máj. 7
6:24
Indul a balatoni strandok nagy megmérettetése (Infostart)
A Balatoni Szövetség dén 21. alkalommal rendezi meg a hagyományos Kék Hullám Zászló strandminősítését.
máj. 7
6:24
Apukák, akik anyukák (Magyar Hírlap)
A család az családos családokban négyezer gyereket nevelnek az anyuka apukák és az apuka anyukák. Ott, ahol az apa férfi, az anya meg nő, ott pedig több millió gyereket.
máj. 7
6:24
Demokrata szenátor: amerikai csapatok indulnak Ukrajnába, ha Kijev vereségre áll (Mandiner)
Nem teljesen világos, tudja-e a a demokrata vezető, Hakeem Jeffries, hogy miket beszél. Sokkoló mondatok.
máj. 7
6:24
A megújulók komoly kihívások elé állítják az elektromos hálózatok üzemeltetőit (Villanyautósok)
Videón a jövő elektromos hálózatának működése.
máj. 7
6:24
A nézők döntöttek: ennek a sorozatnak a legjobb a főcímzenéje (InStyle Men)
Klasszikus, modern és animációs kategóriában ment a verseny, aztán jött a szuperdöntő.
máj. 7
6:30
Vagyonvédelmi szolgáltatás árazása és áfalevonási jog (Adózóna)
Egy közelmúltbeli ügyben a Kúria a vagyonvédelmi szolgáltatáshoz fűződő általánosforgalmiadó-levonási joggal kapcsolatban fogalmazott meg vizsgálandó szempontokat. Ítéletében feltárta a levonási joggal összefüggésben a láncolatos ügyletek és az ezek során alkalmazott ár jelentőségét is – az ügy tapasztalatai más szolgáltatások esetében is igazodási
máj. 7
6:30
Szörnyű tragédia történt tegnap este Budapesten (ATV)
A baleset Újpalotán történt.
máj. 7
6:30
Kistestű, lakásban tartható kutyafajták (Háziállat)
Lakásban élsz, kevés a tered, de szeretnél egy kiskutyát? Mutatjuk a legnépszerűbb kistestű kutyafajtákat, akik lakásban is jól érzik magukat!
máj. 7
6:30
Ha ebben az időpontban szexelsz sokkal intenzívebb élményben lesz részed (Femcafe)
Létezik olyan, hogy tökéletes időpont a szexre? Nos, a kutatók szerint igen, sőt, percre pontosan meg tudják mondani!
máj. 7
6:30
Második vonal: A Vasas győzött és ismét második (Magyar Hírlap)
A Honvéd az első szűk fél órában egyenrangú ellenfele volt a Vasasnak, de egy labdaeladást követően visszarántásért Adorján Krisztiánt a 29. percben kiállította a játékvezető, innentől pedig alapvetően megváltozott a mérkőzés képe.
máj. 7
6:30
Kikerülhet a kés a svájci bicskából (Telex)
A gyártó cég azokban az országokban cserélné például biciklis szerszámokra a pengét, ahol egyre szigorúbbak a fegyverviselési szabályok.
máj. 7
6:30
Nagyon megalázó vereséget szenvedett a Manchester United (naphire.hu)
Esélye sem volt a vörös ördögöknek.
máj. 7
6:33
Időjárás: az egész országra figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt – Villámlás, jégeső jöhet, nem sok jóra számíthatunk ma (Blikk)
Búcsúzhatunk a tökéletes időtől, ugyanis kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt, akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar.
máj. 7
6:36
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét (HR Portál)
A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt.
máj. 7
6:36
Met-gála 2024: Íme a legcsodásabb ruhák a vörös szőnyegről, amikben órákig gyönyörködnénk (Glamour)
A 2024-es Met-gála csak úgy hemzsegett a varázslatos ruhakölteményektől, és csak úgy kapkodtuk a fejünket a meseszép már-már művészi kreációk láttán. Mutatjuk, mely hírességek ruhái rabolták el azonnal a szívünket!
máj. 7
6:36
Kilenckor jön a mumus, matematikával folytatódik az érettségi (Telex)
Ez a vizsga is változott: kevesebb valószínűségszámítás és trigonometria, több pénzügyi ismeret, kamatos kamat, gyűjtőjáradék és különböző diagramtípus.
máj. 7
6:42
Ma 9-kor kezdődik a 2024-es matekérettségi: ezek a legfontosabb tudnivalók (Blikk)
Kedden 9 órától matematikából tesznek érettségi vizsgát a diákok. A tanulók tollat, vonalzót, számológépet és függvénytáblát mindenképpen vigyenek magukkal. Idén matekból 69 047-en vizsgáznak középszinten, 6616-an pedig emelten.
máj. 7
6:42
128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon (ProfitLine)
Mintegy 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziójának munkatársai - más fővárosi közszolgáltató cégekkel és önkéntesekkel együtt április 21-én és 28-án a főváros kiemelt forgalmú közterületein és a 4-es 6-os villamos - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
máj. 7
6:42
Tűzszünetet kötne a Hamász (444.hu)
Az izraeli kormány szerint a Hamász feltételei távol állnak az általuk elvártaktól, de azért tárgyalni fognak róla.
máj. 7
6:42
Közel ötödével nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Németországban (autopro)
Erős volt az április.
máj. 7
6:42
Kunetz Zsombor szerint a Mentőszolgálat rendszeréből szivárgott ki Magyar Péter mentési esetlapja (SzMo)
Az EESZT rendszere ugyanis kevesebb adatot jelenít meg. Ez alapján ő azt állítja, az adatszivárogtatásért felelős személy a Mentőszolgálatnál dolgozhat.
máj. 7
6:42
Szili Katalin: A szuverenitást, a békét kell támogatnunk június 9-én (Magyar Hírlap)
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint biztonságpolitikai és stabilitási szempontból Európának nagyon fontos az, hogy a nemzeti kisebbségi kérdésekkel foglalkozzon.

Keresés