Az Airbus áprilisban 61 repülőgépet szállított le, ami 13 százalékos növekedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz képest, ezzel az év eleje óta összesen 203 gépet adott át - írja a Reuters.
Az elmúlt két évben alig akadt olyan verseny, ahol ne az MRF Team versenyzői játszották volna az egyik főszerepet, ehhez képest idén két verseny után Andrea Mabellini érte el a legjobb eredményt, a Rally Hungaryn zárt a hetedik helyen.
Míg több vidéki nagyvárosban befékeztek a lakásárak tavaly év végére, Debrecenben tovább nőttek és ezzel meghaladták a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét.
A Szujó Zoltánnal induló új RTL-es műsor, a The Floor – Csak egy maradhat nem reformálja meg a kvízjátékok műfaját, de a tudás fontosságát ünnepli. Olyan, mint egy jó társas, amibe képtelenség nem bevonódni.
Bár a Lyme-kór Európa szerte a leggyakrabban előforduló kullancsok okozta betegség, az esetek 30 százalékában már a csípést sem vesszük észre, többen pedig főleg a téves diagnózisok miatt életük végéig szenvednek a kór okozta tünetektől.
A Nyíregyházi Egyetem színes programokkal vár minden kedves érdeklődőt az intézményben először megrendezésre kerülő Portugál Nyelv Napja rendezvényre. Az esemény az egyetem és az Angolai Nagykövetség hosszú ideje tartó jó kapcsolatának eredményeként közös szervezésben valósul meg. A rendezvény célja az angolai kultúra és portugál nyelv népszerűsíté
Senki sem vádolhatja Magyarországot a szolidaritás hiányával, hiszen az ország történetének legnagyobb humanitárius akciójával segítünk – tette hozzá az államtitkár.
Összeütközött négy személygépkocsi az M7-es autópályán, a Balaton felé vezető oldalon, Szabadbattyán közelében, a 71. kilométernél. A balesetnél a székesfehérvári hivatásos tűzoltók és a Sárvíz Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai végzik a műszaki mentést. Az egységek áramtalanítják a járműveket, helyszínen vannak a mentők is. Az érintett sztrádaszaka
Jameson Lopp, a Casa letétkezelő vállalat társalapítója szerint a Bitcoin legnépszerűbb teszthálózatának újraindításra van szüksége a “block storm”-ok és az
A ritka és népszerű győzelmet szerző McLaren vitte el a show-t a Miami Nagydíjon, ám a csapatra így is vetült némi negatív fény azáltal, hogy fogadta Donald Trumpot.
Az utóbbi időben elterjedt az a nézet, miszerint a napi gyaloglással nagyon sokat tehetünk testünk egészségéért. Ez így is van - ám önmagában ez még édeskevés.
2024-től Wéber Anna tölti be a Territory Influence, az influencer marketinggel foglalkozó ügynökség Senior Business Development Manager UK & CEE pozícióját. Anna több mint 11 év tapasztalattal rendelkezik a marketingiparban és az ügyfelek professzionális támogatásában, mostantól pedig a közép-kelet-európai régióban, valamint az Egyesült Királyságba
Nyugodt és elegáns környezetben várja vendégeit a megújult, családias hangulatú tiszadobi Andrássy-kastély, ami akár néhány fős találkozótól a nagyszabású konferenciáig számos rendezvénynek kínál ideális helyszínt.
A csecsemőhalandóság számai hála Istennek nagyon szépen estek az elmúlt évtizedekben. Míg 1990-ben több mint 12 millió megelőzhető gyermekhalál következett be, addig három évtizeddel később ez a szám több mint felére csökkent.
A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjak év eleji egységesítéséből származó többletkiadásaikat, az ágazati szereplők támogatásairól szóló miniszteri rendeletmódosítást annak társadalmi egyeztetése után a közeljövőben kihirdethetik, a közel száz településen működő szolgáltatók együttesen 7 milliárd forinttal több forr
A bérnövekedéssel és a munkaerő kihasználtságának a további emelkedésével eljutottunk arra a pontra, hogy gazdasági növekedést valójában csak hatékonyságnöveléssel lehet elérni, ennek kulcsa a technológia használata - véli Vinnai Balázs. Az IVSZ elnöke szerint a Digitális Állampolgárság Program jó úton halad, az AI gyökeresen átalakítja a munkát, a
A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konferencián kedden Budapesten.
Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez, megoldódtak a félvezetők hiánya okozta problémák, így a szállítási idők visszaálltak a megszokott időtartamokra, továbbá a kamatok is csökkentek - vélekedett hétfőn kiadott elemzésében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
A korábbi hosszabbítások után újabb két évet kap a lakásáfa, vagyis az 5 százalékos kedvezményes áfa az új lakásokra. Ezt ráadásul valójában már 2030 végéig alkalmazhatják majd a lakásépítő cégek, ha időben bejelentik az építkezést, illetve megszerzik rá az engedélyt.
Öt férfinek kellett emelgetnie, hogy ne porladjon szét idő előtt az egyszer felvehető ruhadarab. Természetesen leülni sem tudott benne, de az énekesnőt ez nem érdekelte.