Akár road tripre indulnál, akár csak nincs kedved tömegközlekedni, érdemes tisztában lenni az európai országok szabályaival, útviszonyaival és baleseti statisztikáival. Éppen ezért most a Travel and Leisure gyűjtése alapján megmutatjuk, hol érdemes a szokásosnál is körültekintőbben vezetni.
Drágulnak a jó órák — mostmár 5-6 év távlatából, amióta fut a YouTube műsorunk – nézhetünk rá erre a trendre. Bemutatjuk a legújabb, színes Orient Contemporary Semi-Skeleton órákat, valamint a…
A magyar-kínai gazdasági együttműködés további fejlesztése lesz az egyik fő témája Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán kezdődő magyarországi látogatásának - közölte a kormányszóvivő.
A vártnál is nagyobb számú látogatót, lényegében telt házat vonzott az első Pappas Auto Classic Car Show & Expo. A két nap alatt számos szakmai előadás és interaktív program várta a látogatókat, a legnagyobb vita – érthetően – az OT vizsgáztatás és hazai rendszere körül alakult ki az előadók és a kiállítók között. A bemutatott autók egy szépségver
Az ukránok még arról is információt szereztek, hogyan hajtották volna végre a merényletet. De nem ez volt az első, és vélhetőleg nem is az utolsó kísérlet.
Demi Moore is részt vett a 2024-es Met-gálán tegnap, nem is akármilyen szerelésben.Tegnap este a sztárok a Metropolitan Művészeti Múzeumban gyűltek össze az éves adománygyűjtésre, ahol az alvó szépségek előtt tisztelegtek Az idő kertje öltözködési kóddal − és persze idén is volt néhány elképesztő megjelenés. A 61 éves Demi Moore például egy Harris
Az Ipar Napjai ipari szakkiállítás, az Automotive Hungary járműipari beszállítói szakkiállítás, valamint a Mach-Tech nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállítás péntekig látogatható a Hungexpo Budapest pavilonjaiban. A GyártásTrend magazin a G pavilon 401/D standnál várja partnereit.
A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
A rossz lehelet megelőzésének legjobb módja az étrend és a megfelelő szájhigiénia kombinációja. A táplálkozási szokások összetett módon befolyásolják leheletünket.
Gyorsuló ütemben csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
Manapság is a lemerült akkumulátorok okozzák a legtöbb autómeghibásodást a Német Autóklub adatai szerint. A második leggyakoribb hibajelenség a motor- vagy annak elektronikai problémái. A statisztikák alapján megnézték azt is, hogy az elektromos autók valóban kevesebbszer hibásodnak-e meg, mint a hagyományos motorral szereltek. Mutatjuk azt is, mié
Nemrég jelentek meg az első jelentések azzal kapcsolatban, hogy a legnagyobb európai kikötőket elárasztották a kínai autók, és a logisztikai kapacitások hiányában, valamint az elektromos autók iránti lassuló kereslet következtében ezek akár másfél évig tömegével állnak a kikötőkben. Most a nyugat-európai sajtó ismét elővette a témát, így pontosabb
Az ATV Start mai vendége Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő volt, aki beszámolt Izrael Rafah elleni támadásáról. A szakértő kiemelte, hogy a katonai műveletet már régen el kellett volna kezdeni, hiszen feltételezések szerint 9-10 zászlóajnyi terrorista tartózkodik a Gázai övezet déli részén található városban.
Manapság szokás bárkit és mindenkit leigázni az online térben, akinek a népszerűsége egy bizonyos szint fölé emelkedik a közösségi média barométerén. Mégis meglepetten tapasztaltam, hogy az angolszász TikTok népe most egy törékeny, huszonvalahány éves, közmegegyezés szerint gyönyörű lány ellen indított hajtóvadászatot.
A 36 jelölőszervezetből végül csak 11-nek sikerült versenybe szállni az EP-választáson. Több kisebb, komoly állami támogatással rendelkező párt is alaposan megszenvedett a 20 ezer aláírásért. A Fidesz volt a leggyorsabb, a DK a mennyiségre ment rá, Jakab Péterék pedig rögtön elakadtak, de lehet, hogy ez nem is volt véletlen.
Bemutatták a 2008-as szén-dioxid-kvóta-csalásról szóló, Az évszázad csalása című francia bűnügyi sorozat első epizódját. A sorozat hivatalos megjelenéséig még egy hetet kell várni, ám az első epizódba már betekintést nyerhettünk egy premier előtti vetítésen.
Lejjebb adta a férfiakkal kapcsolatos igényeit Zimány Linda. Jóllehet, a modell korábban hatalmas elvárásokat támasztott az ellenkező nem felé a párkeresés tekintetében, manapság már sokkal kevesebb kritériumnak kell megfelelnie annak, aki meg szeretné hódítani a híres ügyvéd szívét.
Kedd délután megütötték a légitársaságok részvényeit miután, Michael O'Leary a Ryanair vezérigazgatója azt mondta, hogy idén nyáron a vártnál várhatóan csak kisebb mértékben emelkednek majd a jegyárak.
Megdrágult a Suzuki Swift és a Suzuki Vitara is. Előbbi 300 ezerrel, utóbbi pedig 800 ezer forinttal kerül többe legolcsóbb alapárán a modellfrissítés után.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására, "közös értékek a globális környezetben" témában tart előadást az iráni nukleáris fegyverkezés atyja, aki szerint Izraelt el kell törölni, holokauszt pedig nem létezett.
Új iPad Air modelleket mutatott be az Apple ma, amelyek 11 és 13 hüvelykes méretben, M2 chippel és áthelyezett előlapi kamerával érkeznek. A termékcsaládot 2022 októbere óta nem frissítette az Apple - írja a Cnbc.
Sok EU-s állampolgárral együtt élnek a sziget egy kevésbé lakott részén, többen barlangban laknak. A helyiek azonban egyáltalán nem örülnek a sziklák közt lakó idegeneknek.
Az szja-bevallási tervezet elfogadásáról, kiegészítéséről tett közzé rövid összefoglaló jellegű tájékoztatót honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konferencián kedden Budapesten.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán délután 3 órakor doorstep sajtótájékoztatót tart a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésekről - derül ki a szerkesztőségünknek küldött meghívóból. Most fog eldőlni, hogy a kormány értékelése szerint megfelelő mértékben csökkentették-e a kiskereskedelmi áraikat a benzinkút-üzemeltetők.