A Revolut brit fintech önálló kriptokereskedési platformot indított az Egyesült Királyságban lakossági ügyfelei számára Revolut X néven. A vállalat korábban leállította a kriptokereskedési megoldásait az Egyesült Királyságban működő üzleti ügyfelei számára, és megszüntette az amerikai kriptoszolgáltatásait is, a bonyolult szabályozási környezetre h
Plusz forrásokat csoportosít át a költségvetésben a kormány az idei szúnyoggyérítési program érdekében. A több mint 1,8 milliárdos többletforrás biztosításáért Varga Mihály pénzügyminiszter és Pintér Sándor belügyminiszter felel.
Nemrég véget ért a Tv2 nagy sikerű realityje a Házasság első látásra, amelyben az egyik legmegosztóbb, és legbalhésabb házaspár Dávid Petra és Kabai András volt. Kapcsolatuk elég viharosan indult, a férfi sokszor megalázta feleségét, majd kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva még a kísérlet végét sem várták meg és időközben szakítottak. Petra a S
Sylvester Stallone életéről a közelmúltban több produkció is készült: míg a Netflix Sly című dokusorozatában a veterán akciósztár személyesen meséli el hogyan vált egy egyszerű srácból hollywoodi legendává, addig a SkyShowtime A Stallone családban című sorozata a színész magánéletébe és a filmgyártás kulisszatitkaiba enged betekintést.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A 2022-es energiaválság óta felértékelődtek az olaj-, és gázlelőhelyek, így ott is elkezdenek velük foglalkozni, ahol eddig elhanyagolták. Van olyan ország, ahol a politikai-gazdasági rendszer akadályozta a kitermelést.
A francia hatóságok egyre nagyobb figyelmet fordítanak azokra a kriptotulajdonosokra, akik elmulasztották bejelenteni a befektetéseiket. A becslések szerint közel 5
L.L. Junior tiszta vizet öntött a pohárba, s kamerák előtt mondta el az igazságot a legutóbbi gyorshajtásos botrányával kapcsolatban. Utasként ült az autóban.
Nyolc törvény – közöttük az oktatási, családügyi, kulturális tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2024. évi XIII. törvény, valamint a jogi és gazdasági versenyképesség erősítése érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2024. évi XV. törvény –, továbbá tizenhárom rendelet – közöttük a a jogi és gazdasági versenyképesség erősítése
Megjelent a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat legfrissebb, 2024-es adóbrosúrája, amely 22 európai és 3 közép-ázsiai ország adórendszerét tekinti át, eligazodást nyújtva a régióban befektetni szándékozó piaci szereplők számára. Az idén tizenkettedik alkalommal megjelent kiadvány részletesen tárgyalja az adóterhek és járulékok, a
Május 3-án negyedik alkalommal indult útjára a Flexfleet Klasszikus szóló Balatonkerülő verseny mezőnye. És rekord gyorsasággal ért célba. A Tihanyi Hajós Egylet által szervezett regattán az indulók száma rekordot döntött: 66 hajó keresztezte a rajtvonalat péntek reggel. A meteorológiai előrejelzésből kiindulva alapvetően csapadékos versenyre készü
A kicsik kezébe adott, fenntartható anyagokból készült játékokkal a szülők példát mutatnak, hozzájárulnak a környezet megóvásához, valamint szinte észrevétlenül formálják a gyerekek természetközeli világképét, miközben semmiféle kompromisszumot sem kell kötniük. Csupán a játék öröme hosszútávon többletjelentéssel párosul. A babajátékokra speciali
"Engem azért bosszant fel végtelenül ez a téma, mert megvetetik egyénileg az ünneplőt, majd ha nem elég szép, nem pont olyan, amilyennek lennie kellene, akkor kapod a megkülönböztetést, beírást, rossz jegyet. Az én szüleimet nem érdekelte, hogy megvan-e mindenem, hébe-hóba fizetgettek be ezt-azt, ami miatt számtalanszor ért már atrocitás" – osztott
Versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására kötelezte a bíróság a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. számlázási gyakorlatával kapcsolatban. Az úgy előzménye, hogy az egyik parlamenti párt frakcióvezetője 2023 őszén fordult bejelentéssel a GVH az MVM Next megtévesztő számlázási gyakorlatát kifogásolva. A frakcióvezető
Ha rajongsz a sajtokért, akkor ezt a receptet imádni fogod. A mozzarella a dél-olaszországi Campania és Lazio tartományból származik, rendkívül népszerű és nem utolsó sorban otthon is könnyen elkészíthető. Próbáld ki te is!
Kínai részről bevált diplomáciai gesztus, hogy a delegáció maratoni bejelentéssorozatottal köszönjön el az adott országtól. Magyarország sem volt kivétel: 18 pontban "állapodtak meg" a felek. Mi történt? Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása történelmi jelentőségű Magyarországon, és így a két ország közötti csúcstalálkozón ennek megfelelő eredménye
A kórházak többsége kényszerpályára került, nagyon beszűkült a mozgásterük – mondta az InfoRádióban a Magyar Kórházszövetség elnöke. Velkey György szerint az intézmények egészen addig adósságcsapdában maradnak, amíg nem lesz nagyobb fedezet a működési költségekre.
Utólag mindig perelnek, és mindig megnyerik, a rendőrség még kártérítést is fizet nekik. A tibeti zászló kitűzéséért Kínában évekre munkatáborba kerülhet az ember.
A betegség és szövődményei nagyon megviselték a szervezetét, csak lassan gyógyult, majd ezután derülhetett ki, hogy más probléma is van. A Blikk információi szerint a színésznő még külföldi kezelést is igénybe vett.
Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
Az 1995 és 2010 között született fiatalokat (Gen Z) szerepeltető vitaműsorban Trunk Tomi mellett például a Survivor és a Hazatalálsz sztárja is feltűnik.
A Blikk exkluzív interjút készített Molnár Csilla börtönben ülő testvérével, aki egy vétlen nőt gyilkolt meg az utcán. Fásy Ádámmal és Csehák Hajnalka pszichológussal próbálták megfejteni, mi vezethetett a tragédiához.
A Binance, a világ legnagyobb kriptotőzsdéje kirúgta piacfelügyeleti csoportjának vezetőjét, amiért azt állította, hogy egy fontos VIP ügyfelük pénzmosáshoz kapcsolódó
A labirintusok járása egyre népszerűbb globális módszerré vált a stressz csökkentésére.A labirintusokat világszerte évszázadok óta használják az elme lecsendesítésére, a szorongás enyhítésére, az élet egyensúlyának helyreállítására, a kreativitás és a felismerések fokozására. A középkorban a katedrálisok közel 25%-a rendelkezett labirintusokkal.A l
Mintegy száz filmet láthatnak majd az érdeklődők a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 12. és 15. között. Az új néven, MOZ.GO fesztiválra keresztelt rendezvényt Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban rendezik – közölte Veszprémben tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
2023-ban harmadával nőttek az Android-felhasználók elleni globális trójai mobilbank támadások, miközben a kriptopénzekkel kapcsolatos adathalászat is erőteljesen növekedett - derül ki a Kaspersky jelentéséből. A csalási trendekről a Portfolio Financial IT rendezvényén is szó lesz. Részletek és regisztráció itt!