Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára fölkerült adatok szerint.
A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.
Ettől függetlenül a német kapcsolatrendszert újra lehet gondolni. A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szokásos éves konjunktúra-elemzésének főbb megállapításait ismertette.
A Mercedes EQB kívül-belül egyaránt méltó a márka hírnevéhez, a menetteljesítménye pedig lenyűgöző, ráadásul hazánk terméke, Kecskeméten gyártják. A reálisan 350-400 kilométer hatótáv nem mondható rossznak, ezért a hosszabb utak sem okoznak gondot, igaz a hajtásrendszer előnyei inkább városi használat során domborodnak ki. Az autó ugyanakkor koránt
"Önök azt az embert védik, aki azzal a céllal érkezett Budapestre, hogy agyonverjen embereket az utcán" – szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter.
Klinikai vizsgálatok szerint az akut trombózist követő testmozgás nem növeli a vérrögképződés vagy a tüdőembólia kialakulásának kockázatát, sőt kifejezetten segíthet a tünetek csökkentésében, és a gyógyulást is felgyorsíthatja.
Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy profi bérlethamisító páros és társaik ellen, akik nagyüzemben árulták a hamis bérleteket - közölte a Fővárosi Főügyészség.
Az elektromos mobilitás bemutatásával, gokartszlalommal és VR-kiállítással várják az érdeklődőket a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) e-mobilitási roadshow-jának pécsi állomásán május 9. és 11. között - hangzott el a rendezvény csütörtöki workshopján.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy "ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni", válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek, amely 14 százalékkal haladta meg a tavalyi negyedéves számokat. A Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtöki közleménye szerint az első negyedéves számok alapján rekordév lehet az idei – írja az MTI.
Vilmos herceg általában ragaszkodik a királyi család protokolljához, azonban a legutóbbi nyilvános megjelenésén egy kisfiú kedvéért mosollyal az arcán szegett meg egy nagyon fontos szabályt. Az biztos, hogy ezzel a gesztussal rögtön feldobja a kis rajongója napját!
Az elektromos mobilitás bemutatásával, gokartszlalommal és VR-kiállítással várják az érdeklődőket a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) e-mobilitási roadshow-jának pécsi állomásán május 9. és 11. között - hangzott el a rendezvény csütörtöki workshopján.
Beszámolónk negyedik része a tizenötödik CIO Hungary konferencia első napjáról, ahol természetesen a NIS2-es felkészülés is kiemelt témaként szerepelt.
Meglepetés eredmények születtek a Portugál Rally első pénteki szakaszán, ahol Takamoto Katsuta az első, míg az elsőként induló Thierry Neuville a második időt autózta, összetettben továbbra is a belga versenyző vezet.
Az elektromos mobilitás bemutatásával, gokartszlalommal és VR-kiállítással várják az érdeklődőket a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) e-mobilitási roadshow-jának pécsi állomásán május 9. és 11. között - hangzott el a rendezvény csütörtöki workshopján.
35. születésnapját ünnepli a Magyar Bankszövetség, az ez alkalomból rendezett nemzetközi konferenciáról ebben a cikkünkben tudósítunk. Előadást tart Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Virág Barnabás MNB-alelnök is.
Kiderült, hol épülhet meg Európa legnagyobb határátkelője a magyar-szerb határon. A kormány még márciusban hozott rendeletet egy Tompánál létesítendő új gyorsforgalmi úti határátkelőhely létesítéséhez szükséges előkészítési munkákról.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy "ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni", válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
A szén-dioxid-kibocsátás ellensúlyozására létrejött ún. karbon-ellentételezési projektek nagy része nem felel meg a fenntarthatósági kritériumoknak, annak ellenére, hogy azokat megbízható
A kormány komoly erőfeszítéseket tett idén, hogy árcsökkenésre kényszerítse a benzinkutakat. A lépés vélhetőleg az infláció mérséklését is célozta, ez a tétel ugyanis komoly szerepet játszott abban, hogy áprilisban megállt a dezinflációs folyamat.
A vártnál jóval gyorsabban növekedett a brit gazdaság az idei első negyedévben. A friss adatok hivatalosan megerősítik azt is, hogy Nagy-Britanniában véget ért a tavalyi év második felében kialakult technikai recesszió.
Ha Karácsony Gergelynek le kellene érettségiznie városvezetésből, akkor elégtelen bizonyítványt kapna, csakis dumából és mellébeszélésből kapna jeles osztályzatot - mondta a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje az Origónak adott interjújában.
35. születésnapját ünnepli a Magyar Bankszövetség, az ez alkalomból rendezett nemzetközi konferenciáról ebben a cikkünkben tudósítunk. Előadást tart Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Virág Barnabás MNB-alelnök is.
Összesen 10 fővárosi lista közül választhatnak a budapestiek júniusban, a régi-új rendszerben az innen megválasztott jelöltekkel dolgozhat majd együtt a következő főpolgármester. De kik közül választhatnak a budapestiek? Mi a pártok és civil szervezetek ajánlata?
Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, a tavaly augusztusi "gyorshajtásos-videózós" botrány után L. L. Junior állítólag ismét gyorsabban hajtott a kelleténél, és ezt rögzítette is egy kamera. A kommentelők nagyon kiborultak a rapper felelőtlenségén, azonban L. L. Junior azt állítja: nem ő vezetett, csak utasként ült az autóban.
Márciusban évi 6,1 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi fogalom növekedési üteme Csehországban a februári 2,5 százalékról - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában. Az előző havihoz mérve 1,3 százalékkal nőtt az üzletek forgalma.
Csütörtökön február 23-a óta nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben. A forintnak ezúttal a vártnál magasabb amerikai segélykérelmek után a dollár gyengülése adott lendületet. Pénteken a magyar inflációs adat után is folytatódik az erősödés, ezúttal pedig a dollárral szemben szakított le fontos szintet a magyar fizetőeszköz. Deviz
Tovább sugározhat az eddig használt frekvencián a Kalocsai Rádió Bt., miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa május 7-i ülésén nyertesnek hirdette ki. A testület kommentátori megjegyzés miatt vizsgálta egy magyar bajnoki közvetítését, a TV2-n futó Netx Top Model Hungary két adása esetében pedig korhatárbesorolás miatt vizsgálódta