Sajnos nem Magyarországon, de nem messze tőlünk Bécsben. Ez csak arra példa, hogy nem úgy néz ki, miszerint teljesülne a magyar politikusok több évtizedes ígérete arról, utolérjük Nyugatot.
Jól alakultak a magyar lízingpiac első negyedéves eredményei, de kettősség is látható: a személyautók és kishaszonjárművek esetében megmaradt a tavaly év végén tapasztalt fokozott aktivitás, közben viszont a termelőeszközök különösen a mezőgazdasági gépek esetében visszaesés látszik - olvasható a Magyar Lízingszövetség közleményében. Kőszegi László
Éves alapon már csupán egy százalékkal nőttek az élelmiszerárak a KSH friss adatai szerint – a múlt hónapban pedig az árak összességében csak 3,7 százalékkal emelkedtek. A havi adatok a bázishatások miatt hullámzóan alakulhatnak, de éves átlagban az idén 5 százalék alatt maradhat az infláció – értékeli a mai adatokat a Makronóm Intézet szakértője.
Az iskola szakképzési rendszere ma már mintegy hétéves múltra tekint vissza. Miképp működik ma a rendszer? Először is szeretném hangsúlyozni, hogy a német modell alapján a duális szakképzés egy már sikeres modellre épült. A Magyarországon még viszonylag új koncepció már bizonyított, hiszen az elmélet és a gyakorlat összekapcsolásával a fiatalok ol
A tőzsdén kereskedett alapjairól és Bitcoin ETF-ről ismert VanEck befektetési óriás a MarketVector „MEMECOIN” nevű mémérmeindex elindításával belevetette magát a
Hónapok óta az egyik fő beszédtémája a Forma-1-es paddocknak, hogy mely kulcsemberek távozhatnak a Red Bull kötelékéből, Max Verstappent azonban ezek nem érdeklik.
A kínai Senjang város Dadong kerületében működő üzem gyártósoráról legurult a hatmilliomodik autó, ami egy teljesen elektromos Bmw i5 modell volt Frozen Pure Grey karosszériafényezéssel.
A folsavról tudjuk, hogy mennyire fontos a nők egészsége szempontjából, főleg akkor, amikor már a terhesség is a képbe kerül. Ugyanakkor nem is gondolnánk, mennyire fontos a férfiak szempontjából is, akkor, mikor még a családalapítás gondolata nem merül fel, és akkor is, mikor már ez a cél.
Az OTP csoport első negyedéves adózás utáni eredménye 23 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, így 240 milliárd forintot ért el. A javulás főként az alapbanki bevételek dinamikus emelkedésének és a kedvezőbben alakuló kockázati költségeknek köszönhető.
A "Ketrecek ketrece" néven emlegetett anyag nem csak a CO2-t köti meg, de egy annál jóval potensebb üvegházhatású gázt is. A tudósok véleménye alapján rendkívül ígéretes felfedezésről van szó.
Összenyomja az emberi kreativitást egy hidraulikus prés – bocsánatot kellett kérnie az Apple-nek az "emberi létezés élménye" ellen elkövetett kulturális teljesítményéért. Mi történt? Az Apple bocsánatot kért és elismerte, hogy a legújabb iPad Próról szóló reklámjuk "célt tévesztett" – írta meg a Telex. A reklámot Tim Cook, a cég vezérigazgatója osz
Az idén már két esetben tiltotta meg inváziós halfajok, például ezüstkárász telepítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih Áhsz) a magyarországi nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken.
A Koraszülöttekért Országos Egyesület tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a koraszülésben érintett családoknak, édesanyáknak nemcsak fizikai vagy anyagi támogatást biztosítson, hanem az évek óta szőtt védőhálójának köszönhetően szakmai segítséget is adjon számukra. Évek óta készítenek hiánypótló podcast sorozatokat, melynek során
Eddig erre nem volt példa, nem csoda, hogy mindenki jó jelnek tekinti a herceg útját. Pláne, hogy a palota híres arról, hogy szavak nélkül szeret üzenni.
Alsó-Szászországban egy Kotte hígtrágyaszállító tartálykocsit vontató Fendt traktor gyulladt ki, közvetlenül egy tehénistálló mellett. A tűzoltók és a rendőrség elmondása szerint veszélyes, sok kihívással járó művelettel lettek úrrá a katasztrófán.
Szinte felrobbant az internet, mikor Hailey Bieber és Justin Bieber bejelentették, hogy az első közös gyermeküket várják. A gólyahír hallatán azonban sok rajongó csak egy dologra tudott gondolni: vajon mit szól ehhez Justin exe, Selena Gomez?
Úgy tűnik, hogy a Met-gála után sem lett elege Sydney Sweeney-nek a divatból. Az Emmy-díjra jelölt Eufória sztárja visszatért az utcai stílusához (és a szokásos szőke frizurájához), amit a legutóbbi New York-i megjelenése is bizonyít.Egy Gramercyben tett kiruccanás alkalmával Sweeney egy Rokh réteges megjelenést viselt. Ez egy szokatlanul dekonstru
A Magyar Ásványolaj Szövetségnek (MÁSZ) a belföldi és a környező országok üzemanyag árait bemutató heti tájékoztatása szerint a 95-ös motorbenzin pénteki 613 forintos átlagára 10 forinttal alacsonyabb, a 604 forintos dízelár 1 forinttal magasabb, mint a szomszédos országok átlagára.
A vádlott 120 esetben többek közt népszerű mesekönyveket adott el előreutalást kérve, pedig azok nem is voltak a birtokában. Döntött a bíróság a csalásról.
Zsigmond Barna Pál szerint a baloldalt külföldről megvették kilóra, ők a háborúpártiak alázatos szolgái, miközben az EU-nak békére és biztonságra van szüksége.
Új névvel, új helyszínekkel és premierekkel érkezik idén a MOZ.GO, vagyis a Magyar Mozgókép Fesztivál. Az esemény keretében közel 100 filmet lehet majd megnézni és idén először még készülő alkotások kulisszatitkaiba is bepillanthatnak majd az érdeklődők. (kiemelt kép forrása: NFI) Idén június 12-én, a veszprémi História Kertben a Ma este gyilkolunk
Szándéknyilatkozatot írt alá a 4iG Nyrt. és a Huawei Technologies Hungary. A dokumentumot Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter jelenlétében Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója, valamint Gao Weijie, a Huawei Technologies Magyarországért és a Nyugat-Balkánért felelős vezérigazgatója írta alá. A két cég megállapodásának célja, hogy a 4iG Csop
Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak - közölte a "legjobb közszolgálati alkalmazás" díját elnyerő applikációval kapcsolatban a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak.
Márciusban tovább csökkentek, mégpedig négy éve nem látott mértékben a német elektromos és digitális ipar új megrendelései - idézi a Zeit Online német lap a dpa hírügynökség jelentését.