A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat negyvennyolc elkövetővel szemben.
A bolti kiskereskedelem a 2023. évben az egyik legnehezebb évét tudja maga mögött, hiszen a rekordmagas infláció mellett a napicikk kereskedelem meghatározó szereplőinek lehetőségeit rendkívüli mértékben korlátozták az olyan intézkedések, mint az extraprofit adó vagy a beszerzési áron és a beszerzési ár alatti értékesítés kötelezettsége - állapítja
A Szerencsejáték Zrt elnök-vezérigazgatóját fogadta az Sztfh új elnöke. Dr. Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága újonnan hivatalba lépett elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta Mager Andreát, a Szerencsejáték Zrt elnök-vezérigazgatóját. A megbeszélésen részt vett még az Sztfh képviseletében dr. Téglásy Péter általános elnö
Hódmezővásárhely fideszes visszahódítása nagy fegyvertény lenne Lázár Jánosnak, ám a Csongrád-Csanád vármegyei mezővárosban mind a 2018-as időközi, mind a 2019-es rendes önkormányzati választáson magabiztos győzelmet aratott Márki-Zay Péter. A korábbi ellenzéki kormányfőjelölt és a miniszter emberének összecsapásába beleszólhat azonban egy harmadik
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai a Kálvin téren és a Flórián téren is új típusú utastájékoztató táblákat helyeztek ki - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
Zita szerint az akkori párja megijedt, hiszen mindig is tudott arról, hogy a műsorvezetőnek egészségügyi problémái vannak. Soha nem felejtette el ezt a meghatározó csalódást.
Családi lövészet, trambulin, játszóház, népi játékok és táncház várja május 12-én az érdeklődőket a Lőtér mellett parkolóban (Nyíregyházi Egyetem mellett). Kapunyitás 10.00 órakor lesz.
A közelmúltban olyan posztok jelentek meg a közösségi médiában, amelyek szerint viperát láttak Sástón - ez egyes kirándulók körében aggodalmat váltott ki.
Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár beszélt a KRESZ szabályok módosításáról pénteken. Elárulta, hogy milyen szempontok alapján alkotják újra a közlekedési szabályrendszert.
gyre többen követelik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a kis- és egyéni vállalkozások a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár
A költségvetésnek több mint egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség hat gyanúsított letartóztatását indítványozta - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken.
Három napos magyarországi állami látogatásának végén Hszi Csin-ping kínai elnök és házastársa, Peng Li-jüan közös ebéden vett részt Orbán Viktor miniszterelnökkel és feleségével, Lévai Anikóval Budapesten, a Virtu étteremben - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken.
Ne süllyedjünk klímadepresszióba, de beszéljünk a fenntarthatósági és környezetvédelmi problémákról és találjunk rájuk megoldást; ezt a célt szolgálja a Kék Bolygó podcast - mondta Áder János korábbi államfő a maga által indított podcastról, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) kurató
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki ülésén döntött az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán listát állító jelölőszervezetek politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló közszolgálati és RTL-es műsoridő felosztásáról. A választási eljárásról szóló törvény szerint az EP-választást megelőző kampányidőszakban a list
A Framery, egy hangszigetelt irodai megoldásokat kínáló cég, amely Finnországban, a világ legboldogabb országában jött létre, különleges megközelítést alkalmaz a vállalatirányítás terén. A cégvezetés finn kulturális értékeken alapul, amelyek középpontjában a kölcsönös felelősségvállalás, az őszinteség, és az egyensúly a munka és a magánélet között
Az Apple bocsánatot kért új iPad Pro reklámjáért, amely a közösségi médiában kritikák kereszttüzébe került. A kreatív eszközök megsemmisítésével sokak szerint téves üzenetet közvetített - közölte a Cnbc. .
Egyre több forrás számol be arról, hogy Cristiano Ronaldo az idei szezonban veretlen, német bajnoki címet szerző, tegnap Európa-liga-döntőbe bejutó Bayer Leverkusenbe igazolhat a nyáron.
Bár Brad Pitt, David Beckham vagy épp Leonardo DiCaprio a "régi motorosok" közül máig felülmúlhatatlanok külső tekintetében sok nő számára, érkezik azért bőven az utánpótlás is, ami a dögös sztárpasikat illeti.
Utazó tér, ahol helyére billen a világ: ez az ígéret vezérelte a Lexus LM fejlesztő csapatát, amikor megalkották azt a prémium-buszlimuzint, amely menetkomfortjának és stabilitásának köszönhetően sem a sofőr, sem az utasok részéről nem követel kompromisszumot. Az egyterű modellek helykínálatát a luxuslimuzinok szolgáltatásaival ötvöző típus bevezet
A titok valószínűleg a fogyásban és annak előnyös hatásaiban rejlik, de egyelőre nincs elég tapasztalat arra, hogy az orvosok tudják, milyen hatással van a gyógyszer a babákra.
Ugye nem túlzás azt állítani, Nyíregyháza egy sportos város. Ezért persze tesznek is az itt élők, a legnépszerűbb sportok közé a futás, kerékpározás, úszás tartozik. A városvezetés pedig vadonatúj létesítményekkel igyekszik minél gazdagabbá tenni a tömegsport kínálatot. Szabó Gabriella annak járt utána, mennyire kedvelték meg a városlakók az új lét