A pisai ferde torony Olaszország egyik legnépszerűbb nevezetessége, amely évente turisták millióit vonzza. Az oda látogató turisták azonban gyakran figyelmen kívül hagynak néhány érdekes részletet.
Orbán Balázs szerint az oktatás olyan, mint a foci. Van ebben igazság, ahogy azokban az írásokban is, amelyek a politika és a foci között igyekeznek párhuzamot vonni. A latin-amerikai országok jó példát szolgáltattak erre már évtizedekkel ezelőtt. Ahogy az oktatás esetén, úgy a focinál is furcsa a baloldali vagy jobboldali jelző használata, mégis v
Tombolnak köztetek a vágyak, legszívesebben le sem vennétek egymásról a kezeteket, de épp nem egy helyen vagytok: ilyenkor jöhet szóba a telefonszex lehetősége. Megértjük, ha a gondolat elsőre ijesztő, de egy távkapcsolatban, hosszabb különlétek alkalmával az intimitás fenntartására, de akár a szexuális életetek megbolondítására vagy előjátékként i
Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtá
A magyarországi ingatlanok nagy része energiahatékonysági szempontból még mindig elavult. A háztartásokban felhasznált energiának akár 80 százalékát is felemésztheti az elavult fűtésrendszer. A teljes fűtéskorszerűsítés azonban akár 20-30 százalékkal is csökkentheti a családi házak és a társasházak fűtési költségeit.
A magyarok klímavásárlási- és használati szokásait mérte fel az elektronikai gyártó Hisense: a Pulzus által készített reprezentatív kutatásból kiderül, hogy mivel hűtik magukat a magyarok a legnagyobb nyári hőségben, hogy milyen tényezők a legfontosabbak új készülék beszerzésekor és hogy mit gondolnak a klímák fűtési funkciójáról. A hazai klímape
Újabb élménnyel gazdagodtam idén tavasszal, amikor ellátogattunk József nádor egykori birtokára, ahol gyönyörű klasszicista kastélyának parkjába ma 540 fa- és cserjefaj él. Az angolpark jelenlegi formájában Alcsúti Arborétumként várja a látogatóit.
Egyre inkább úgy tűnik, az életveszélyes mértékű agresszió beköltözött az iskolák falai közé: sem a gyerekek, sem a szülők, sem pedig a pedagógusok nem érezhetik magukat biztonságban. A vészcsengő eszeveszetten szól; de hogyan lehet megelőzni a hasonló tragédiákat? Hol van a felnőttek felelőssége? Milyen jogi következményekkel számolhat az elkövető
Dulakodás közben leszúrtak egy férfit a főváros XXIII. kerületében, Soroksáron szerdán hajnalban, a férfi a helyszínen életét vesztette, az elkövetőt elfogták a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A helyi önkormányzat megkezdte a híres a turisták körében nagy népszerűségnek örvendő Haiku Lépcső eltávolítását a Hawaii- szigeteken, de ez nem állítja meg a látogatókat abban, hogy felkeressék a helyet.Az Amerikai Egyesült Államok Hawaii államának harmadik legnagyobb területű szigetén, Oahu-n található nevezetesség, melyet a második világháború a
Nem érte el a kellő hatást a Törökországnak 2016 óta nyújtott mintegy 6 milliárd euró menekültügyi és fejlesztési támogatás, fenntarthatósága kérdéses.
Az idei első negyedévben 0,8%-kal nőtt a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest, kiigazított adatok szerint, ami kedvezőbb 0,5%-os várakozásunknál és az ezzel megegyező piaci konszenzusnál. Ezzel negyedik negyedéve hagyja maga mögött a korábbi több negyedéven keresztül tartó visszaeső trendet a hazai gazdaság.
Napi szinten 1600-1800 jelentkezőre van szükség ahhoz, hogy hazánkban biztonságos legyen a vérellátás az egészségügyi intézmények számára, leginkább a tervezhető műtéti beavatkozásokhoz és a rosszindulatú megbetegedések kezeléséhez. Dr. Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese válaszolt a WEBBeteg kérdéseire.
Évekig tartotta magát az a nézet, miszerint a vérnyomáscsökkentőket este a leghatékonyabb bevenni, azonban az erre vonatkozó kutatások megcáfolják, hogy egységesen ez lenne a legjobb megoldás.
A résztvevők szélesebb kontextusba helyezve hallgathatnak beszélgetést május 2-án a Cervantes Intézetben a 70-es években kezdődött madridi ellenkulturális mozgalomról, a La Movida Madrileña-ról, amelyben Lakatos Márk is megmártózott a 90-es években. Katz Dávid újságíróval 2023 végén Madridba utazott, hogy felidézzék az akkori eseményeket. A könyv m
Az agy egészségének megőrzése kiemelten fontos általános jólétünk szempontjából, hiszen az agy központi szerepet tölt be testünk egészének irányításában.
Mi az, amiben számos ország konzervatívjai egyetértenek? Mindenekelőtt a "mocsár kiszárítása", vagyis a globális pénzhatalom nemzetek feletti és nemzeti érdekek elleni uralmának megszüntetése.
Az amerikai bíróság 4 hónap börtönre ítélte a Binance alapító igazgatóját. A tőzsdét és annak vezetőjét, CZ-t tavaly novemberben marasztalták el az USA pénzpiaci törvényeinek megsértéséért. Akkor mind az igazgató, mind az oldal elismerte az ellene felhozott vádakat. A Binance 4 milliárd dolláros bírságot fizetett, de tovább működhetett, az alapító
Áfakörös egyéni vállalkozó benzint szerzett be számlával EU-tagállamból (mindkét fél rendelkezik közösségi adószámmal). A számlát áfatartalom nélkül állították ki számára. Mivel a benzin áfája nem levonható, ha minden igaz, ennek a számlának az áfatartalmát be kell állítani fizetendő áfába a bevallásba. A kérdés az, hogy ezen beszerzés után keletke
Az Európai Bizottság megtévesztő reklámok és politikai hirdetések miatt vizsgálja a Facebookot és az Instagramot tulajdonló Metát, illetve kifogásolja a cég panaszkezelési rendszerét és az átláthatóság hiányát is.
Hamarosan nyit a Velencei Hajókiállítás ötödik kiadása, mely az ágazat számos izgalmas újdonságát hozza el a velencei Arsenaléba május 29. és június 2. között. A 2019-es első kiadás óta a kiállítás a hajózási naptár kihagyhatatlan eseményévé nőtte ki magát, a tavalyi kiállítást Veneto régió is nemzetközi eseményként ismerte el – ez egyértelműen biz
A meleg idő beköszöntével kevés dolog esik jobban, mint egy édes jegeskávé. Ennek sűrített tejre csepegtetett, vietnámi változata az elmúlt években nálunk is egyre népszerűbb – jó hír, hogy otthon is könnyed elkészítheted. Mutatjuk a receptet!
Állami támogatás, jelentős lakossági gyűjtés és hozzájárulás nélkül szinte feneketlen kútnak tűnik a mozgalmi lét, azaz a politikai akciók és jelenlét, ami egy pártalapításhoz elengedhetetlen. Összeszedtük, mennyiből lehet ma tömegeket megmozgatni.
Úgy gondoljuk, és tapasztaltuk is az évek alatt, ha megfelelő, minőségi alapanyagokból készítünk termékeket, akkor azok csak jók és finomak lehetnek. Ezért aztán így tesszük a dolgunkat – fogalmazta meg mottóját Szegi Károly.
Sűrűbben járnak a hajók Fonyód és Badacsony között május 1-jén, a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) csaknem megtriplázza hajójáratait, továbbá elindítja nosztalgia-flottája új tagját Balatonfüreden.
Május 1-től két területen is szintet lép a MÁV-Start és a Volánbusz integrációja: a közös tarifa- és kedvezményrendszer mellett egységesítik a telefonos utastájékoztatást, bővítik a jegyváltási lehetőségeket - közölte a MÁV-Volán-csoport.