A Pannon Egyetem rektora már előadása címével - Az esélytelenek nyugalmával...– őszintén a globális klímaváltozás "megállíthatóságáról" - is eloszlatta a reményeket azzal kapcsolatban, hogy az emberiség megoldást tud-e találni a klímaváltozás problémájára. A Balaton Konferencia 2024 hallgatósága ezután egy kerekasztal beszélgetés keretében ismerhet
Delacroix forradalmi remekműve nyolc réteg lakk eltávolítása után nyerte vissza teljes színét.Eugène Delacroix A szabadság vezeti a népet (Liberty Leading the People, 1830) című képét közel 200 éve a francia Köztársaság jelképeként ünneplik. Az 1830-as júliusi forradalom emlékére készült festmény először 1874-ben került a Louvre-ba, miután egy évve
Azt kívánom a Fidesznek, hogy minél hamarabb találja meg azt a pártcsaládot, ahol jól érzi magát és meg tudja sokszorozni a cselekvési képességét – fogalmazott a Mandinernek Navracsics Tibor. Interjú!
Az MNB több telefonszámának másolásával is hívnak csalók magánszemélyeket a jegybank, illetve valamelyik hitelintézet nevében azért, hogy kicsalják az ügyfelek bizalmas banki adatait, megszerezzék a pénzét, vagy kémprogramot töltessenek le velük.
A Balaton és térsége fejlesztése során lakóhelyként és nyaralóként is kell tekinteni a tóra és környezetére – hangsúlyozta a területfejlesztési miniszter.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjáró kampánykörútja keretében csütörtökön Nyíregyházára látogatott, ahol megbeszélést folytatott Kovács Ferenc polgármesterrel és a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület tagjaival, majd a választókkal találkozott - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Fonogram-életműdíjat kapott az idén 50 éves Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András Indián - közölte a díj kommunikációjával foglalkozó cég csütörtökön.
Az Árfigyelő rendszerben megjelenő élelmiszerek minőségét vizsgáló ellenőrzés-sorozatot indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az első célellenőrzés alkalmával az alapélelmiszerekre fókuszáltak, egy pulykapárizsinál máris találtak gondot.
Legalábbis ránézésre, hiszen a Sparkles névre keresztelt jószág kék bundája alatt ugyanaz a Spot robot van, amely a videón eredeti formájában is feltűnik.
Terrorkészültséget rendeltek el Dél-Korea kambodzsai, laoszi és vietnami nagykövetségén, valamint a vlagyivosztoki és a kínai Senjang városában található főkonzulátuson észak-koreai terrortámadás lehetősége miatt - jelentette a dél-koreai kormány.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjáró kampánykörútja keretében csütörtökön Nyíregyházára látogatott, ahol megbeszélést folytatott Kovács Ferenc polgármesterrel és a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület tagjaival, majd a választókkal találkozott - közölte az Mti-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Mindig lehet hallani-látni furcsa formájú vagy színű növényeket, ám léteznek olyanok is, amelyek annyira mások, mint a megszokott társaik, hogy rájuk nézve az ember azt gondolhatná, valójában nem is a Földről származnak.
A Fifa-nak a játékosok és a klubok közötti szerződéses jogviszonyokat szabályozó rendelkezései ellentétesnek bizonyulhatnak az európai versenyszabályokkal és a személyek szabad mozgására vonatkozó szabályokkal – írja indítványában Maciej Szpunar, az Európai Bíróság főtanácsnoka.