Vádat emelt kedden az angol-walesi főügyészség két férfi ellen, akik a hatósági gyanú szerint tavaly szeptemberben kivágták a világ egyik leghíresebb platánfáját a Római Birodalom egykori Britannia tartományának északi határfalánál.
Yoann Bonato vezet a Kanári-szigetek Rally első három pénteki szakazát követően, sajnos Csomós Mixi és Nagy Attila a napi második szakaszon balesetet szenvedett, kivizsgálásra kórházba szállítják őket.
A világ legnagyobb kriptotőzsdéje hat új kriptovalutával bővítette Binance Loans hitelprogramját. A Binance a közelmúltban kibővítette hitelszolgáltatását olyan új eszközökkel,
Bár korábban a Facebook-esemény leírásában azt írták a szervezők, hogy a résztvevők "bátran érkezzenek az eseményre Magyar Péter style-öltözetben, azaz fehér ingben, farmernadrágban és fehér sportcipőben", mostanra azonban ez a szöveg eltűnt.
Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 639, míg a régiós országokban 619 forint volt. A magyarországi átlagár 3,2 százalékkal, azaz 20 forinttal volt magasabb a régiós átlagértéknél. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 628 forint volt, ami 15 forinttal, 2,4 százalékkal haladta meg a régiós 613 forintos átlagárat – közö
Két, mezőgazdasággal foglalkozó orosz intézet is azzal számol, hogy az idei gabonatermés elmaradhat a tavalyitól, elsősorban az ország déli részeit sújtó szárazság miatt.
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 639, míg a régiós országokban 619 forint volt. A magyarországi átlagár 3,2 százalékkal, azaz 20 forinttal volt magasabb a régiós átlagértéknél. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 628 forint volt, ami 15 forinttal, 2,4 százalékk
Magyarországon nagyjából 10 ezer taxis dolgozik, ami nem tűnik nagy számnak első hallásra, viszont havonta az egymilliót is elérheti az utasforgalom száma. Innentől pedig már érthető, hogy miért fontos ez a terület, ráadásul változások várhatók a taxisok életében, amiről Metál Zoltán, az Országos Taxiszövetség elnöke beszélt az ATV Start című műsor
A magyar rádiókban húsz legtöbbet játszott előadó és dal között a fiatalok kedvencei, Azahriah és a ValMar is ott vannak, de az élen mégis Rúzsa Magdi szerepelt.
A Netflix-rajongók dühöngenek, miután a treaming-óriás elkezdte a felhasználókat a hirdetésalapú előfizetésre átterelni. A népszerű platform pedig már tavaly figyelmeztette a felhasználókat, hogy az alapcsomagja el fog tűnni.
Karsai Dániel egyre rosszabbul van. Az eutanázia engedélyezéséért harcoló alkotmányjogász testvére, Karsai Péter új részleteket árult el a testvére állapotáról, valamint arról is beszélt, hogy a fivére mindenképpen el szeretné kerülni azt, hogy lélegeztetőgépre kerüljön.
A vártnál biztatóbb növekedési kilátások mellett a viszonylag magas inflációs nyomás miatt "valószínűleg csak háromszor" csökkenti az irányadó kamatot az idén az Európai Központi Bank (EKB) - nyilatkozta Yannis Stournaras, a görög jegybank elnöke a Liberal.gr görög hírportálnak adott interjúban.
Az amerikai foglalkoztatottak létszámának emelkedése messze elmaradt a várakozásoktól, és jócskán csökkent az előző hónaphoz képest áprilisban, így megalapozottak lehetnek azok a vélemények, amelyek szerint a Fed kamatemelései lassítják a gazdaságot. A munkanélküliségi ráta is emelkedett, ez felébresztheti a recessziós aggodalmakat.
A vízivás fontosságát kiemelten hangsúlyozni kell az iskolások körében - mondta a Belügyminisztérium (BM) egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A költségvetésnek több mint félmilliárd forint kárt okozó számlagyárat működtető bűnszervezeten ütöttek rajta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei.
A dán gyógyszergyártó Novo Nordisk részvényárfolyama jelentős esést szenvedett el, miután a rivális Amgen közölte, hogy kedvező időközi vizsgálati adatokat kapott a kísérleti elhízás elleni gyógyszeréről.