Méghogy a szerencse forgandó! A Túrkevén élő Szabó Imrénét pár éve megtalálta és azóta sem ereszti. Teri már ötödször nyert a Blikk játékain, most épp egy 20 ezer forintos utalványt.
A Műtárgyak Éjszakája Fesztiválon külön figyelmet fordítunk arra, hogy olyan speciális események és foglalkozások is legyenek, amelyek egyrészt a művészet és az érzékenyítés kapcsolatáról szólnak, másrészt pedig elérhetőek fogyatékossággal élő látogatóink számára is. A résztvevők a művészet különböző területeit fedezhetik fel az interaktív programo
Meghaladja a 46 ezret az Településfásítási programban az elmúlt négy évben elültetett fák száma - mondta az Agrárminisztérium (AM) Közös Agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Pálházán tartott pénteki faültetésen.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Directre és biztosítópartnereire, mert hiányosan teljesítették korábbi vállalásukat, a fogyasztóknak csak egy részét kompenzálták – tájékoztatott a versenyhatóság.
Kína úttörő küldetést indított a Csang'e 6 űrszondával, amelynek célja, hogy a Hold eddig kevéssé kutatott túlsó oldaláról gyűjtsön mintákat. A mintagyűjtés célja, hogy elősegítse a tudományos közösség ismeretanyagának bővülését a Hold geológiájáról és annak különbségeiről a Földhöz közelebbi oldalhoz képest - írta a South China Morning Post.
Közleményben állt ki a magyar bírók mellett az Európai Bírói Egyesület, ugyanis szerintük a bírák fizetésének jelenlegi szintje és feltételei Magyarországon ellentétesek az európai és más nemzetközi normákkal, illetve nem egyeztethetők össze az Európai Unió Bíróságának határozataiban meghatározott követelményekkel.
A PopUpUrbanSpaces projekthez kapcsolódó partnerségi workshopot tartottak péntek délelőtt a városháza Bencs termében. A fenntartható közlekedési módokat népszerűsítő program kapcsán a projektesemények és az aktuális városi mobilitási trendek bemutatása mellett a résztvevők csatlakoztak a Jane’s Walk elnevezésű globális kezdeményezés nyíregyházi sét
A bírói illetményalap legkevesebb 35 százalékos mértékű emelése szükséges a szervezet szerint. Emellett a bírósági fogalmazóknak, bírósági titkároknak, tisztviselőknek és írnokoknak a bírói illetményalap 10 százalékának megfelelő mértékű munkaköri pótlékra van szükségük.
Május második napjáig adott határidőt a német pénzügyminiszter a minisztériumoknak a jövő évi költségvetés tervezetére vonatkozó kívánságaik előterjesztéséhez. A szabad demokrata Christian Lindner ugyanakkor már korábban utalt arra, hogy a fő "kívánságot" a szigorú megtakarítások jelentik. Ugyanakkor mindhárom koalíciós párt, a szociáldemokrata SP
Az egyik legnépszerűbb streamingszolgáltató már tavaly figyelmeztette a felhasználókat arra, hogy az alapcsomagja meg fog szűnni, a Netflix-rajongók most mégis dühöngenek amiatt, hogy a streamingóriás elkezdte a felhasználókat a hirdetésalapú előfizetésre átterelni.
Az MBH Bank 2,7 százalékos gazdasági növekedést vár az idén, amely jövőre elérheti a 3,7 százalékot - mondta Árokszállási Zoltán, az MBH Elemzési Centrum vezetője a pénzintézet makrogazdasági előrejelzéseket bemutató csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Oláh Mara – vagy ahogyan mindenki ismeri: Omara – cigány autodidakta naiv festőnőből alig egy évtized alatt lett nemzetközileg elismert kortárs feminista nőművész. A MOME hallgatója, a Romaversitas Alapítvány programjában résztvevő Horváth Anita segítségével te is közelebb kerülhetsz a rendkívül tehetséges művész világához.
Prágai sonkát rendeltünk a Tescótól, aminek 92 százaléka sertéscomb, ami jól hangzik, de tartósítószerként mi benne az a nátrium-nitrit? Lássuk, hogy valóban tartanunk kell-e tőle!
Magyarország uniós csatlakozásának 20. évfordulója kapcsán Philip Pilkington közgazdász, a Magyar Külügyi Intézet vezetője értékelte a csatlakozást a a Növekedés.hu kérdéseire válaszolva.
A tanulmányból azt vonta le a szerző, hogy a "populisták" nem tudnak gazdaságilag eredményesek lenni, mert a nacionalizmus és protekcionizmus bezárkózással jár.
Karrierje 2010-ben kezdődött a Pitesti melletti Mioveniben, elképesztő sikerszériát futott, eddig közel 2,25 milliót adtak el belőle. A második generáció 2017 óta megy az útjainkon. A Duster védjegye a raconalitás, a józanság és a legjobb ár-érték arány. A Dacia vásárló nem kap vásárlási kedvezményt, ellenben hűséges, 100 Dacia vásárlóból 64 Daciáb
A Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium péntek reggeli ballagási ünnepségén jártunk. Talán ez az iskola nyitotta az idei ballagási szezont. Öt osztály búcsúzott a középiskolás évektől, hogy aztán a hétfőn induló érettségi időszak után folytassák diákéveiket, vagy kilépjenek a nagybetűs életbe.
Évek óta nem látott számokat produkált a hazai autópiac áprilisban: sorozatban 3 hónapja 10 ezer felett van a forgalomba helyezések száma, ilyen utoljára 2021-ben volt. A márkák csatájában egyelőre a Suzuki áll nyerésre, Magyarország kedvenc autója az első négy hónap adatai alapján a Vitara volt, második helyen pedig az S-Cross áll. Ugyanakkor ez r
Bár Magyar Péterékkel közösen kezdtek tervezni az elkövetkező hetekre, de végül úgy látták, hogy a Színes Erzsébetváros közössége nagyon erős civil identitással rendelkezik, ezért önállóan állnak ki a kerületért.
Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. Személyi kölcsönt is rekordösszegben vettek fel az igénylők – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
A 2,1 milliárd eurós elemzői konszenzust felülmúló, 2,3 milliárd eurós nettó nyereségről számolt be az első negyedévre vonatkozóan a Intesa Sanpaolo, ennek ellenére 3,5%-os esést mutat a részvényárfolyama a milánói tőzsdén.
z első negyedévben az autó átírások száma több mint 25 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbiakat. Így a március végéig gazdát cserélt 226.199 db gépkocsi 12,9 százalékkal több az elmúlt év azonos időszakában regisztráltnál – olvasható a Data House összesítésében. A legnépszerűbb márkának az Opel, a Volkswagen és a Suzuki számított.
A kisbabák, kisgyerekek fogzása nehéz időszak lehet a szülőknek, azonban néhány régi praktika és a megfelelő gyógynövények alkalmazása nagy segítség lehet. Cikkünk összefoglalja a már kipróbált és sokaknál bevált módszereket.