A program helyszíne a Rubik Ernő utcai MOONCITY Budaörs volt, ahol a konnektivitás rejtelmei mellett a kiállított modellek is bőven tartogattak izgalmakat. Az újságírók találkozhattak többek között az Audi RS e-tron GT Ice Race edition, az új Q8 facelift, és a frissen az országba érkezett új Q7 facelift modellekkel is. Töltődő autók a MOONCITY Buda
Eredeti 25 milliós célját túlszárnyalva 219 millió forintot gyűjtött össze az Utcáról Lakásba Egyesület és a szervezők azon az adománygyűjtésen, amit a februári influenszer-tüntetésen jelentettek be. Az Odakint most szörnyek járnak szervezői egy korábban állami gondozott fiatal lakhatását szerették volna megoldani, szakmai partnerként az egyesüle
Szondi Vanda, az RTL Híradó és a XXI. század című műsorok állandó riportere és Ember Márk, színész csatlakozik a Reggeli gárdájához. Az új műsorvezetők feltűnésére május 6-tól számíthatnak a nézők. Szondi Vanda éppen 10 éve erősíti az RTL Híradó kötelékét. Két gyermek édesanyja, évek óta tagja a XXI. század című műsor csapatának, alapvetően belpoli
Háromszázmilliárd forint értékű uniós fejlesztési forrást kap a főváros – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester az Elisa Ferreiraval, az Európai Bizottság kohéziós politikáért és reformokért felelős biztosával közösen tartott pénteki sajtótájékoztatóján a Városházán.
Egy férfi és egy nő pénteken elégette a muszlimok szent könyvének, a Koránnak egy példányát Svédország harmadik legnépesebb városában, Malmőben, a történtekről a sajtóban helyszíni videofelvételeket is közzétettek.
A költségvetésnek több mint félmilliárd forint kárt okozó számlagyárat működtető bűnszervezeten ütöttek rajta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei.
Ránija ismét bebizonyította, hogy ő a világ egyik legstílusosabb előkelősége: a jordán királyné előhúzta a szekrényéből az igazi Jolly Joker szoknyát, ami az aktuális trendektől függetlenül bármikor jó választás lehet.
Kulturális menedzser, közgazdász és filmes szakember is van a jelöltek között, akikről részletes bemutatkozást is közöltek a Tisza Párt honlapján. Ketten jelenleg ellenzéki, ketten pedig fideszes vezetésű kerületben indulna.
Egy férfi és egy nő pénteken elégette a muszlimok szent könyvének, a Koránnak egy példányát Svédország harmadik legnépesebb városában, Malmőben, a történtekről a sajtóban helyszíni videofelvételeket is közzétettek.
További "rettenetes" időjárásra kell számítani májusban Kenyában, ahol az utóbbi hetek özönvízszerű esőzései legkevesebb 210 ember életét követelő kiterjedt áradásokat és földcsuszamlásokat okoztak - közölte pénteken William Ruto, a kelet-afrikai ország elnöke.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága elfogadta a nyári németországi kontinensviadalon résztvevő válogatottak kereteinek 23-ról 26 fősre növelését.
Kisorsolta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén, hogy a június 9-ei európai parlamenti (EP-) választáson a pártok listái milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon.
Őrizetbe vették és vádat is emeltek Henry Cuellar amerikai kongresszusi képviselő és felesége ellen korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt - derült ki a pénteken közzétett bírósági iratokból.
Emlékszel Rajesh Koothrappalira az Agymenők című szitkomból? A karaktert alakító színész hatalmas változáson ment át, napjainkban pedig egyáltalán nem úgy néz ki, mint amikor megismerte a világ.
A TISZA Párt politikusa szerint egyre többen látják, hogy nem érdemes kis pártra szavazni, mert nem fognak mandátumhoz jutni, ugyanakkor a Fideszt erősítik a végén a mandátumkiosztásnál.
A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjak év eleji egységesítéséből származó többletkiadásaikat, az ágazati szereplők támogatásairól szóló miniszteri rendeletmódosítást annak társadalmi egyeztetése után a közeljövőben kihirdethetik, a közel száz településen működő szolgáltatók együttesen 7 milliárd forinttal több forr
Fabrice Leggeri arról is beszélt az MCC eseményén, hogy bár minden jogszabály adott, az EU-s intézmények egyszerűen nem akarják megállítani a migrációt.
Harry május 8-án Londonba érkezik, arra azonban egyre kevesebb az esély, hogy a királyi család tagjaival találkozik majd - Kamilla például kifejezetten nem vevő a herceg társaságára.
Megrendítő posztot osztott meg az alkotmányjogász, aki már 219 napja küzd az életvégi döntések meghozatalához való jogért. Miközben "Magyarország kormánya azóta fülsiketítően hallgat".
A román Motorsport Szövetség égisze alatt megrendezett eseményen a belsőégésű motoros és az elektromos autók izgalmas megmérettetését láthatták a nézők, és végül az MG4-et koronázták meg az elektromos járművek teljesítményének éllovasaként. A sebesség és a precizitás figyelemre méltó bemutatójával Ciprian Cherciu, az MG4 XPower pilótája győzött az
Kína sikeresen felbocsátotta pénteken Csang'o nevű holdszondáját, amely a tervek szerint először nyer mintákat a Földet kísérő égitest túlsó, eddig nem kutatott, rejtett oldaláról. Kína legnagyobb, Hosszú Menetelés - 5 nevű űrrakétája a terveknek megfelelően helyi idő szerint 17 óra 27 perckor emelkedett a levegőbe a holdszondával a dél-kínai Hajna
Az Éta Aquaridák csillaghullás idején megfigyelhető meteorok a sebességükről ismertek, ugyanis igen nagy, hozzávetőlegesen 66 km/s sebességgel érkeznek.