Donald Sutherland sosem volt az a főszereplő típus, de mindig kiemelt mellékkaraktereket játszott többnyire a filmekben. Most kiválogattuk, hogy a közönség szerint melyek voltak a legjobbak.
Esküvőre vagy hivatalos, esetleg most mész férjhez? A divatszakembereink rátaláltak egy szuper márkára, így most adunk egy jó tippet, honnan válogass ékszereket a különleges eseményre.
Fábián Janka a Nők Lapjában egy évig tartó rovatának, a Történelem és romantikának a cikkei itt együtt, kibővítve, több illusztrációval és idézetekkel gazdadon.
Befejezte az első osztályt G.w.M és Melanie közös kislánya. A nagy napot a gyermek az öccsével és az édesanyjával töltötte, a jelek szerint az édesapa nem volt jelen.
szülőknek olykor komoly fejtörést okoz melyik tábor lenne a legmegfelelőbb, most nekik szeretnénk segíteni azzal, hogy egy csokorba gyűjtöttük a legjobb lehetőségeket.
A jólét és a jóllét szavak között csupán egy betűnyi a különbség, ám jelentésük és az életünkben betöltött szerepük nagyon eltérő. Ezzel a témafelvetéssel indult az idei CEO Retreat konferencia és díjátadó. Egy vállalatvezető számára a befektetési, termelési és piaci lehetőségek összehasonlítása rutinmunka. A döntéseket különféle modellek támogatjá
Az Andok hegységben, pontosabban a venezuelai Mérida államban az arepát búzalisztből készítik. Állagra hasonlít egy pitához, de a már megszokott, picit édeskés-sós latin ízkombinációval találkozunk a tésztájában. Megtöltve, csak simán leves mellé vagy vajjal és lekvárral is fogyasztják – nagyon sokoldalú kis lepényke!
Nem földmozgás, hanem egy becsapódó meteorit okozhatott sokak által fölrengésnek vélt hangrobbanást az Olaszországhoz tartozó Elba szigetének térségében - közölték pénteken olasz geofizikai szakértők.
Jelentős összegű befektetést kapott a denxpert EHS&S software nevű magyar startup, amely környezet- és munkavédelmi, illetve fenntarthatósági adatok gyűjtésében, kezelésében és auditbiztos reportolásában segíti a vállalatokat. A régióban piacvezető cég skálázásra és nemzetközi terjeszkedésre használja majd az Óbuda Uni Venture Capital (ÓUVC) és a S
Jelenleg is harmadfokú hőségriadó van érvényben, ezért nem árt tudnod, milyen színű ruhákat hordj, hogy minél kevésbé szenvedj a melegtől, ha épp a városban vagy más napos helyen van dolgod, ahol kevés a hűvösebb, árnyékos hely.
Az idei évben a Dekalb repcevetőmag-portfóliója a Magyarország klimatikus viszonyainak leginkább megfelelő, középkorai, középérésű szegmensre fókuszál. Ebben tökéletes társként állnak rendelkezésre a Dk Excited és a Dk Exbury hibridek. Mindkét hibridünk kiváló terméspotenciállal rendelkezik, valamint kiemelkedő egészségprofilt is magáénak tudhat, b
Keresettek lettek a nagyobb életteret biztosító ingatlanok Pest vármegyében, ahol az összes idén értékesített otthon 41 százalékát teszik ki a 100 négyzetméteres vagy afeletti alapterülettel rendelkező ingatlanok.
Onnantól, hogy bejelentik a Fishing on Orfű dátumát, csak napok kérdése, hogy a környék összes szállását lefoglalják, a jegyek 80%-a még a zenei program ismertetése előtt elkel.