Az eset Bardejovban történt. Egy 61 éves férfi, miután meglátta a rendőröket, lehúzódott autójával az út szélére, majd átült az anyósülésre. Amikor a rendőrök odaléptek hozzá, a férfi azt állította nekik, hogy nem vezette az autót és azt sem tudja megmondani, hogy ki volt a sofőr – számolt be róla a TV JOJ. A rendőrök előbb alkoholteszt, majd vérvé
A legnépszerűbb privátcoin, a Monero (XMR) az utóbbi időszakban jelentős emelkedésnek örülhetett azokután, hogy február folyamán az érme még lejtmenetben volt. Az elmúlt négy hét alatt az XMR 35%-kal nőtt, és ezzel több top kriptovalutát, köztük a BTC-t és az ETH-t is felül tudta múlni. Az XMR árfolyamának növekedése azután következett be, hogy szá
Kigyulladt egy személyautó az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, a 165-ös kilométerszelvénynél, Hejőkürt közelében. A jármű motortere és utastere is teljes terjedelmében égett. A mezőcsáti és a tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók két vízsugárral eloltották a lángokat. Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon halad a forgalom.
Csütörtökön Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter külön találkozó keretében fogadta a legnagyobb és legmeghatározóbb high-tech akkumulátoripari cégek közé tartozó SK ON Hungary és Catl Debrecen képviselőt; az egyeztetéseken Cho Daehee-vel, az SK ON Hungary ügyvezető igazgatójával és Jason Chen-nel, a Catl európai működésért felelős ügyvezető igazga
Aki ott volt a Coldplay Puskás Arénás koncertjén, az tudja, hogy felejthetetlen élményt nyújtott a zenekar, ami egy életen át el fogja kísérni a rajongókat.
Hidrogéntechnológiai tananyagfejlesztésre, képzések megerősítésére és népszerűsítésére stratégiai együttműködési megállapodást kötött szerdán a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) és a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség (MHTSz) - közölte a MHTSz az MTI-vel.
A szomszédos országokban tavaly és az idei év elején jelentősen több szamárköhögéses esetről számoltak be. Bár az utóbbi hetekben hazánkban is megemelkedett a jelentett esetek száma, még mindig van olyan vármegye, ahonnan nem jelentettek beteget, így országos járványról nem beszélhetünk - írja a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (N
A szén-dioxid megkötéséről és eltemetéséről szóló technológiai újdonságokban sokan nagy lehetőségeket látnak, még ha egyelőre nagyon drága és nem túl hatékony megoldásról van is szó. De hogy működnek ezek a szerkezetek, és mi baja ezzel a technológiával sok zöld szervezetnek?
Alig maradt Bianca Censorin a legújabb, gyakorlatilag egy szalagból álló úgynevezett ruhája csütörtökön. Egyébként egy nem mindennapi ember vcsorameghívását élvezhette - a stylistjánál volt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,58 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 70 378,92 ponton, történelmi csúcson zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 25,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Sarah elmagyarázta, soha nem gondolta volna, hogy a közösségi médiában akarja bejelenteni a halálát. Aztán mégis úgy döntött, hogy így tesz, mert sok támogatást kapott a neten.
Csodálatos animáció készült a legnagyobb feltárt Árpád-kori faluról, Kánáról, ahol a hangok és a grafika teljes átélhetőséget biztosítanak – magas szakmai szinten. A vezető régésszel is beszéltünk!
Tanárnak lenni jó, hiszen ahogy az iskolás gyerekeknek, úgy nekik is ott van a két hónap szünet a nyár közepén. Ez álomszerűen hangzik, de a valóságban egy pedagógus feladatai nem érnek véget az évzáróval, és nem a szeptemberi becsengetéssel térnek vissza a munka világába, ahogy ezt sokan feltételezik. Varga Krisztina, a Yettel ProSuli programjának
A tiltott helyeken, szabad vizekben és a szökőkutakban való fürdőzés veszélyeire rendszeresen figyelmeztetnek a hatóságok, ám mégis minden évben számos megbetegedésért és halálesetért felel a tilalom megszegése. A nem megfelelő minőségű víz számos fertőzésért felelős, míg a fürdőzésre nem kijelölt vizek a fulladásos balesetek számát növelik.
Azt gondolod, sokat tudsz a brit királyi családról? Most tesztelheted a tudásodat egyszerű, de érdekes kérdésekkel Vilmos herceg életéről és családjáról. Derítsd ki, hogy mennyire vagy képben!
Vajon minek köszönhető az, hogy a legtöbb ókori szobor remek állapotban került elő – kivéve egy apróságot. Ez az apróság pedig nem más, mint az orruk. A rejtélyes orrhiány azonban sokkal gyakoribb az ókori egyiptomi leletek között, mint a más korszakokból és régiókból származó alkotásoknál. A magyarázat erre viszont egészen egyszerű.