Chicagóban a búza 0,8 százalékkal lett olcsóbb, de a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab 1,2 százalékkal, a repce pedig 1,1 százalékkal került többe, mint előző nap. Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a repce ára stagnált, a kukorica pedig drágult.
Idén tizedjére rendezték meg Bécsben a MOI Innovation Day rendezvényt. A konferencia célja, hogy fórumot biztosítson az innováció világának meghatározó szereplői számára. Az eseményen így részt vettek biztosítók, bankok, távközlési cégek, startupok és befektetők, hogy megosszák egymással a legfrissebb innovációikat és új együttműködéseket alakítsan
Frontok jönnek, viharok mennek. Az elmúlt hetek időjárása erősen próbára teszi a szervezetünket, és nem kíméli az éjszakai pihentető alvást sem. És a nyár még előttünk áll, a jóslatok szerint pedig gyakran kell esti, éjszakai záporral, zivatarral, villámlással, dörgéssel szembesülnünk. De vajon miért alszunk rosszul erős szélben, viharban és mit te
Alkoholmentes koktél rizsből, tonikból vagy éppen zöldborsóból. Három nyári ital, ha egyszerre vágyunk felfrissülésre és izgalomra. Ha nyár, akkor koktélozás – ez viszont nem muszáj, hogy egyből alkoholfogyasztást is jelentsen. Bár minden tiszteletünk a klasszikus koktéloké, van, hogy egy forró napon nincs jobb egy jéghideg, alkoholmentes italkölte
A hetvenegy éves Alhaji és a hatvanöt éves Isatu Wurie órákon át gyalogoltak a hőségben. Az amerikai külügyminisztérium megerősítette, hogy több amerikai állampolgár is meghalt Szaúd-Arábiában.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A CoinStats vezető kriptoportfólió-követő platform nemrégiben biztonsági incidenst szenvedett el; a csalás jelentős károkat okozott az iOS-felhasználóknak. A CoinStats június 22-i bejelentéséből kiderül, hogy a biztonsági rés 1590 tárcát érintett, ami a CoinStats tárcáinak 1,3%-át teszi ki. A csatlakoztatott tárcák és a központosított tőzsdék (CEX-
Az Egyenes Beszéd vendége volt Mészöly Géza, akiről Csoboth Kevin is megemlékezett a felejthetetlen skót-magyar meccs után, ugyanis az utóbbi hónapokban ő edzette a fiatal focistát a lila-fehér egyesületnél.
Öt év vizsgálati fogság után szabadon engedték a brit hatóságok Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, akinek kiadatásáról az amerikai hatóságok vádalku alapján lemondtak. A WikiLeaks keddi beszámolója szerint Assange elutazott Londonból és úton van hazájába, Ausztráliába.
A körülményekhez képest jól van Varga Barnabás, akit már meg is műtöttek horrorsérülése után. Barátnője azt mondta, nem lehet leírni, mit éreznek, az egész egy rémálom volt.
Jogszabálysértések miatt várhatóan nyolc településen ismétlik meg a szavazást július 7-én: hat településen a polgármester-választást, két településen a roma települési nemzetiségi választást. Emellett nyolc településen már kiírták az időközi választást, amelyeket azért kell megtartani, mert június 9-én szavazategyenlőség alakult ki a jelöltek közöt
Rosszul mozdulunk, megsérül, helytelenül tartjuk - a nyakunk sok ok miatt fájhat. De hogyan deríthetjük ki, mi a nyakfájdalom oka, és mikor, mit tehetünk?
Kedden általában sok napsütésre van kilátás, a felhős tájakon is szakadozik a felhőzet, a csapadékgócok száma átmenetileg csökken. Főleg késő délutántól törhetnek egyre magasabbra a képződő gomolyfelhők, és előbb a déli országrészben valószínű zápor, zivatar, miközben nő a számosságuk. Néhol felhőszakadás is előfordulhat. Az északkeleti szél helyen
A kriptopiac a folyamatos innováció és volatilitás kavalkádja. Míg egyes projektek szédítő magasságokba emelkednek, mások szembesülnek a piaci korrekciók kemény valóságával. A potenciális medvepiac körüli suttogások közepette a befektetők érthetően óvatosak.
A Szellemirtók – A borzongás birodalma június 24-től az otthoni képernyőkön is elérhető az Apple+, a Google Tv, a Rakuten Tv, a Telekom Filmpremier és a Vodafone Filmtár kínálatában. Ikonikus főcímdal Ray Parker Jr. tollából, megszállott parapszichológusok, akiket kirúgnak az egyetemről és ólomnehéz szellemirtó protonágyúk? Mi más is lehetne mind
A Pest megyei településen mindössze egyetlen szavazat döntött a településvezető személyéről. Mwajas Kriszta a közösség erejében bízik, és hamarosan fel is veszi a kapcsolatot a térség országgyűlési képviselőjével.
A gyengéd császármetszés mindössze 5 perc plusz ráfordítással ad olyan élettani előnyöket mind a babának, mind az anyának, hogy még azokon a helyeken is érdemes megvalósítani néhány elemét, ahol a teljes folyamat nem megoldható. A témában jártas szakemberek mondják el, miért.
Öt év vizsgálati fogság után szabadon engedték a brit hatóságok Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, akinek kiadatásáról az amerikai hatóságok vádalku alapján lemondtak. Assange elutazott Londonból és úton van hazájába, Ausztráliába. Az 53 éves Assange portálja hozzávetőleges becslések szerint több mint tízmillió titkos a
Anna hercegnő kórházban van, miután kisebb fejsérüléseket és agyrázkódást szenvedett. Minden bizonnyal egy ló rúgta meg birtokán, a Gatcombe Parkban, írja az Independent.
Pár évtizeddel ezelőtt sokat vártak tőle a hazai szakemberek, és – bár a termelés szempontjából az átütő siker elmaradt – a kopaszbarack vagy más néven nektarin egészséges, fogyasztásra kifejezetten ajánlott gyümölcsként vált be idehaza is. Sokrétűen felhasználható, a benne lévő vitaminok és tápanyagok feltöltik szervezetünket, és segítenek egészsé
Ha édes kence, akkor én a málnadzsemre szavazok! Mindössze három hozzávalóra lesz szükségetek, hogy ti is elkészítsétek ezt a fantasztikus házi dzsemet.
A vadmacska és házi macska kereszteződéséből születő cicák kinézetre nagyon változatosak lehetnek, a viselkedésükről mégis keveset tudunk. Magyar szakemberek azt kutatják, mennyire elterjedtek a vadmacska tulajdonságok a magyarországi házi macska populációban.
A címvédő Olaszország nyolcaddöntőbe jutott a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon, mivel 1-1-es döntetlent játszott Horvátországgal hétfőn a csoportkör harmadik fordulójában, ezzel a B csoport második helyén végzett.