2024. június 25. kedd

jún. 25
7:54
"Nő vagyok, színes bőrű, és még a hajam is kék" – Pócsmegyeren nyert Magyarország első színes bőrű női polgármestere (Telex)
Csupán egyetlen szavazattal verte le a települést 22 éve vezető jelöltet.
jún. 25
7:56
Hallom, volt tegnap foci is – majd meséljetek! (Mandiner)
Az is rendben van, ha valakinek a tegnapi 1:0 nagyobb dicsőségnek számít, mint a vívók aranyérme, de én hadd örülhessek már azoknak, akik a maguk sportjában a focistáknál komolyabb teljesítményt tettek le az asztalra.
jún. 25
8:00
"Rendkívül érzékeny állások" - a kettős állampolgárok nem tölthetnének be bizonyos pozíciókat (HR Portál)
Nem engedélyezné a biztonsághoz vagy a védelemhez köthető szektorokban a stratégiai munkahelyek betöltését a kettős állampolgároknak a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés (RN), amennyiben a párt alakíthat kormányt a június 30-án és július 7-én esedékes kétfordulós előrehozott nemzetgyűlési választásokat követően.
jún. 25
8:00
Iszonyatos, ami a magyar határon történik (ATV)
Csaknem tizenkétezren érkeztek Ukrajnából hétfőn, az ukrán-magyar határszakaszon 6122-en léptek be Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5661-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden.
jún. 25
8:00
"Elégtételt kaptam" – megverte Filemon Mihályt, de a híres lombkoronasétányon sosem járt Nyírmártonfalva régi-új polgármestere (SzMo)
Kövér Mihály Csaba azt mondja, a BBC-től kezdve a New York Times-on át rengeteg helyen foglalkoztak az elhíresült lombokorona-sétánnyal, neki viszont új polgármesterként nincs dolga vele.
jún. 25
8:00
A háborúról tett közös nyilatkozatot Minszk és Moszkva (Demokrata)
Minszk és Moszkva kész az ukrán válság politikai-diplomáciai rendezésére – olvasható a két ország külügyminiszterének közleményében.
jún. 25
8:00
Kihajózott Baltimore-ból a korábban szerencsétlenséget okozó konténerszállító (Magyar Hírlap)
Három hónappal a hídkatasztrófa után elhagyta a várost a műszaki hiba miatt tartópillérnek csapódó és a több kilométer hosszú Francis Scott Key hidat összedöntő Dali.
jún. 25
8:00
Rossz hír az autósoknak, megállás nélkül drágulnak az üzemanyagok (Mandiner)
Így változnak keddtől az üzemagyagárak.
jún. 25
8:00
Szörnyű hír jött a magyar nyugdíjakról, nagy bajban vannak az idősek (naphire.hu)
A nyugdíjasok harmada a létminimum alá szorult, ma négyszer annyian dolgoznak nyugdíj mellett, mint tíz éve.
jún. 25
8:00
4 hiba, ami idővel munkahelyi kiégést okozhat (in.hu)
Ma már számos munkahely biztosít hibrid munkavégzést, azonban ennek elterjedésével elmosódnak a határok a munka és az otthoni élet között, a munkavállalók pedig arról számolnak be, hogy képtelenek kikapcsolni.A Mental Health UK éves stresszjelentése szerint az Egyesült Királyságot az a veszély fenyegeti, hogy "kiégett nemzetté" válik, és az elmúlt
jún. 25
8:03
Gyilkos malacjárat: borzalmas kínokat éltek át a sertések egy román furgon hátuljában (Blikk)
Megdöbbentő dologgal szembesültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Békés vármegyében, amikor rutinellenőrzést tartottak. Egy román furgonban 30 sertés éppen az életben maradásért küzdött, ám nem mindegyik járt sikerrel.
jún. 25
8:03
Erősödött a forint árfolyama reggel (Adózóna)
Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a hétfő esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben – közölte az MTI.
jún. 25
8:06
Hivatalos: lemondott Huszár Viktor, a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom elnöke (Blikk)
A Megoldás Mozgalom támogatottsága 1,1 százalékról 0,4 százalékra csökkent az idei választásokon, amit Huszár Viktor is – mint a párt európai parlamenti listavezetője – elfogadhatatlannak tart. Így, hogy önazonos és hiteles maradjon, lemond a pozíciójáról. Szerinte új energia kell a pártba, de mint MEMO-alapítóra, rá mindig számíthatnak.
jún. 25
8:06
MNB: jelentős klímaberuházásokra van szükség (Portfolio)
Az energiaátmenet a világ egyik legnagyobb kihívása és egyben az egyik legnagyobb lehetősége is, amelyhez a jegybankok új szemléletmódjára is szükség van - hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tájékoztatása szerint Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a Network for Greening the Financial System (NGFS) londoni konferenciáján hétfőn.
jún. 25
8:06
Zűrösen indulhat az e-rollerek kötelező biztosítása (Növekedés)
Július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kötni az olyan mikromobilitási eszközökre, mint például az elektromos roller. A biztosítók egy része már közzétette az új díjakat, amelyek egy évre jellemzően 5-25 ezer forint között vannak. A részleteket szabályozó kormányrendelet azonban egyelőre nem jelent meg, így vakon tarifálnak, és olyan cég is ak
jún. 25
8:06
Győr városa gyalogos-felüljárót húzott a kertjük fölé, de kártalanításról nem akar egyezkedni (Telex)
Két győrszentiváni kisnyugdíjas két másik károsult sikere után fogadott szakértőt, aki szerint ingatlanuk harmincmillió forintot vesztett az értékéből az M19-es fölött átívelő gyalogoshíd miatt. De hiába ajánlottak peren kívüli egyezséget, végül kénytelenek voltak keresetet benyújtani a város ellen.
jún. 25
8:06
Melanóma: nem is gondolná, hogy ezeken a helyeken is kialakulhat (EgészségKalauz)
A melanóma az önellenőrzés során nehezen látható és hozzáférhető testrészeken is kialakulhat.
jún. 25
8:09
Ferencz Orsolya: relatív űrhajóshiány van a világban (Infostart)
A kiválasztott magyar űrhajósok még itthon készülnek, de hamarosan az Egyesült Államokban folytatódik a kiképzésük, és a közelejövőben véglegesedik a kutatási programjuk is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos.
jún. 25
8:12
Több mint 200 milliárd dollár piaci kapitalizáció tűnt el, mivel a befektetők fedezeti ügyleteket kötnek az Ethereum, Solana és Chainlink kriptodevizákban (ProfitLine)
Június végéhez közeledve a piac jelentős megrázkódtatással néz szembe, mivel több mint 200 milliárd dollár piaci kapitalizáció tűnt el gyorsan. A befektetők fedezeti ügyleteket kötnek, ami jelentős visszaeséseket okoz a főbb altcoinokban, mint az Ethereum (ETH), a Solana (SOL) és a Chainlink (Link).
jún. 25
8:12
Keményen megmondta az MSZP-s vezető: a választók megunták a "tökölődést" (ATV)
A szombaton lemondott Komjáthi Imre szerint szükség van az MSZP-re, és újraindul az elnöki posztért, a társelnöki rendszer viszont nem működik, mert a magyarok vezérelvűek.
jún. 25
8:12
A román szélsőjobboldali AUR egyik képviselője szívesen látná a Fideszt az ECR-ban (444.hu)
Claudiu Târziu szerint ők eddig sem akadályozták Orbánék felvételét.
jún. 25
8:12
Darvasi László hősének fejéből kicsap a bolond villám – Olvass bele a Neandervölgyiekbe! (Könyves Magazin)
Közel 50 év magyar történelme vonul végig Darvasi László új regényén. Most beleolvashatsz az új kötetbe.
jún. 25
8:12
Kakukktojás kvíz: melyik magyar város nem illik a sorba? (Promotions)
Ez a játék minden gondolatodat tévútra viszi.
jún. 25
8:12
Eperjes Károly: Rendesen odateszik magukat a fiúk (Magyar Hírlap)
A futballsikerek erősítik a magyarság önbecsülését.
jún. 25
8:12
Díjazták a közösségi média sztárjait (MMonline)
Nyolcadik alkalommal osztották ki a JOY Social Media Award díjait, amellyel a magazin évről évre a közösségi média sztárjait jutalmazza, emellett pedig mindig egy-egy fontos társadalmi ügyre is reflektál. A jelölteket a szerkesztőség választja ki a népszerűségi statisztikák, az olvasói visszajelzések és a szakmai szempontok alapján, azonban a díjró
jún. 25
8:12
Hazatérhet Julian Assange (Demokrata)
A WikiLeaks közzétett egy videót is, amelyen az látszik, hogy Assange a londoni Stansted repülőtéren beszáll egy repülőgépbe.
jún. 25
8:12
Hibátlan mérleggel jutottak Eb-nyolcaddöntőbe a spanyolok (Demokrata)
A már nyolcaddöntős spanyol válogatott legyőzte a vereségével kiesett albán csapatot labdarúgó Eb B csoportjának zárófordulójában.
jún. 25
8:12
Olyan meleg van, hogy Somogyban már a teheneket is hűtik (Mandiner)
Ha nagyobb a meleg, kevesebb a tej.
jún. 25
8:12
Drágul az anyatej, jövőre jelentősen nő a literenkénti ár (Forbes)
Az emelés célja, hogy a többlettejjel rendelkező és azt leadni kívánó édesanyák elismerést és ösztönzést kapjanak.
jún. 25
8:12
Horror a szafari parkban: rémisztő sikolyokra lettek figyelmesek, rátámadtak a farkasok egy nőre (naphire.hu)
Szörnyű sikolyokra lettek figyelmesek egy Párizs melletti szafariparkban: farkasok támadtak meg egy nőt, aki a nyakán, a hátán és az egyik lábán szenvedett súlyos sérüléseket. A nőt az intenzív osztályon ápolják.
jún. 25
8:14
Lemond a Megoldás Mozgalom elnöke (444.hu)
Huszár Viktor azzal indokolta döntését, hogy mindig fontosnak tartotta, hogy a politikusok vállalják a felelősséget az eredményeikért.
jún. 25
8:15
Az állatok is megsínylik a nagy meleget: így próbálják hűteni a teheneket a gazdák (Blikk)
Nemcsak az emberek viseli meg a hőség, hanem az állatokat is. A gazdák fokozott figyelemmel gondoskodnak a jószágok biztonságáról. A tehéntartók ventilátorral enyhítik a forróságot, és gyakran vízzel permetezik a szarvasmarhákat és a lovakat is.
jún. 25
8:18
Napi horoszkóp: A Kos járjon nyitott szemmel, a Halakra szenvedélyes pillanatok várnak - június 25. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
jún. 25
8:18
Egy lépésre a továbbjutástól a magyar válogatott (Igényesférfi.hu)
Marco Rossi csapata már kedden bebiztosíthatja helyét a legjobb tizenhat között az Európa-bajnokságon.
jún. 25
8:18
Idén ősszel a Jazzfest Budapest szervezésében három világhírű gitáros érkezik a fővárosba (Márkamonitor)
A Jazzfest Budapest nem csak tavasszal várja a közönséget, ősszel a jazz, a rock és a fúziós zene legnagyobb mestereit hozzák el Budapestre. A jazz világának egyik leginnovatívabb és legmeghatározóbb gitárosa, Pat Metheny (a nyitóképen)  különleges játékstílusával és mély érzelmi töltetű kompozícióival vált ikonná. A 20 Grammy-díjas gitárművész Dre
jún. 25
8:18
Az oroszok lefoglalják Hodorkovszkij többmilliárdos vagyonát (Magyar Hírlap)
A száműzött volt mágnás és egykori üzlettársa, Platon Lebegyev 1,4 milliárd rubel letétjének (5,8 milliárd forint) lefoglalását a moszkvai Mescsanszkij kerületi bíróság rendelte el.
jún. 25
8:18
Közel tizenkétezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 30 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
jún. 25
8:18
Óriási dráma az olaszok meccsén, az utolsó pillanatban búcsúzott Horvátország (Demokrata)
A címvédő Olaszország jutott nyolcaddöntőbe a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.
jún. 25
8:18
EU vs. Kína: ki rántja el előbb a kormányt? (Villanyautósok)
Meg tudnak egyezni, vagy másfél hét múlva életbe lépnek az emelt vámok?
jún. 25
8:18
Zelenszkij belezavarodott: máris kirúgta az új főparancsnokát (AC News)
Dúl a tábornoki belháború. A kétes hírű Azov-dandár vezérkari főnöke adta meg az egyik főparancsnoknak, Szodolnak a kegyelemdöfést.
jún. 25
8:18
Áttétes veserák: ha ezeket tapasztalja, már nagy lehet a baj (EgészségKalauz)
Máshogy kell kezelni azokat a daganatokat, melyek már áttéteket is képeztek. Vegye komolyan már az első ártatlannak tűnő panaszokat is.
jún. 25
8:18
Az 50 legjobb mondat, amivel vigasztalhatsz egy gyászolót (Bien)
Előbb-utóbb mindannyian megéljük a gyászt és azt a pillanatot is, amikor nekünk kell valakit vigasztalni a vesztesége miatt. De mit lehet ilyenkor mondani?
jún. 25
8:24
Jogszabálysértés miatt több helyen meg kell ismételni a júniusi választást (Infostart)
Jogszabálysértések miatt várhatóan nyolc településen ismétlik meg a szavazást július 7-én: hat településen a polgármester-választást, két településen a roma települési nemzetiségi választást. Emellett nyolc településen már kiírták az időközi választást, amelyeket azért kell megtartani, mert június 9-én szavazategyenlőség alakult ki a jelöltek közöt
jún. 25
8:24
Sipos Péter összefutott Azahriah-val a reptéren: "Valami Azphirin néven mutatkozott be" (SzMo)
A magyar popzene egy nagy öregje találkozott a legfelkapottabb fiatal sztárral, közös fotó lett a vége.
jún. 25
8:24
Élő adásban szólta el magát Papp Máté Bence, már az esküvőre készülnek Tóth Gabival? (Promotions)
Papp Máté Bence megdöbbentő kijelentést tett élő adásban arról, hogy milyen terveik vannak Tóth Gabival.
jún. 25
8:24
Denevérekkel és pókokkal riogathatják hekkerek a Vison Pro felhasználóit (Bitport)
Vagy amivel akarják. Egy biztonsági kutató felfedezte az első térbeli számítástechnikai hekkelést.
jún. 25
8:24
Több millió euróval próbálták megzsarolni Michael Schumacher családját (Autószektor)
Az elkövetők azt állították a család alkalmazásában álló személyeknek, hogy a Schumacher család számára kínos adatok birtokában vannak, és több millió eurót követeltek azért, hogy az információkat ne hozzák nyilvánosságra. Az ügyészségi szóvivő szerint a zsarolók néhány fájlt el is küldtek a családnak bizonyítékként. A nyomozóknak sikerült kideríte
jún. 25
8:27
Hatalmas razzia lesz a vonatokon és a pályaudvarokon: a rendőrök az utasok csomagjait is átnézik (Blikk)
Egy európai akció keretében tart ellenőrzést a rendőrség csütörtök reggeltől péntek reggelig a vonatokon és pályaudvarokon – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden a police.hu oldalon.
jún. 25
8:30
Itt a bejelentés: Kivezetik a kötelező akciózást Magyarországon (Portfolio)
2024. július 1-jétől megszűnik a kötelező akciózás - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből.
jún. 25
8:30
A választások óta a benzin ára előre megy nem hátra - ma is emelkedtek az üzemanyagok árai (ATV)
A héten kedden tovább emelkedtek az üzemanyagárak. De mi történik és hol a vége?

Keresés