2024. június 26. szerda

jún. 26
0:24
Csak 30 perc kellett újságíróknak, hogy megtalálják a merénylőt, akit 30 évig hiába keresett a rendőrség: elképesztő, hogyan bukkantak a nyomára (Blikk)
Újra fellángolt az érdeklődés az 1980-as, 90-es évek németországi merényletei iránt, amelyek nagy részét a Vörös Hadsereg Frakció nevű szélsőbaloldali militáns szervezet hajtotta végre. A német történelem egyik sötét korszaka azért tartja lázban a közvéleményt a mai napig, mert rengeteg titok és megoldatlan ügy maradt hátra, és mert idén váratlan f
jún. 26
0:24
Új kézbe kerül a Budapesti Metropolitan Egyetem operatív irányítása (Infostart)
A tavalyi évet követően idén is több mint 6000 jelentkezést adtak le, és több mint 1500-an első helyen jelölték meg a Budapesti Metropolitan Egyetemet. A hazai felsőoktatásban, a nem alapítványi fenntartású egyetemeknél kiugró sikernek számító jelentkezési létszám az egyetem töretlen fejlődésének és a felsőoktatásban is kiemelkedő innovatív gondolk
jún. 26
0:24
"Hát, nem túl eredeti, nem igaz?" – Orbán Viktor Donald Trumptól kölcsönzött szlogenje nem mindenkinél nyerő (Blikk)
Nem mindenki rajong a Magyarország által az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége kapcsán választott szlogenért. Věra Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke kedden rövid, de éles hangvételű értékelésében úgy fogalmazott: "ez nem túl eredeti..."
jún. 26
0:24
Megostromolták a parlamentet Kenyában, többeket agyonlőttek (Infostart)
Súlyos összetűzésekhez vezetett az adóemeléseket tartalmazó törvénytervezet elleni tüntetés a parlamentnél Kenyában, több tiltakozó megsebesült, a tüntetők egy csoportja behatolt a törvényhozás épületébe – jelentették nemzetközi hírügynökségek helyszíni tudósítói és jogvédők.
jún. 26
0:24
Megszólalt a sebész: brutális volt Varga Barnabás sérülése, legalább fél év a gyógyulás (Infostart)
Mindent elkövetnek a csatár gyógyítása érdekében, de ilyenkor a nagy kérdés inkább az, hogy lelkileg miként tudja majd feldolgozni a történteket – mondta Knoll Zsolt traumatológus, sportsebész, az Emineo Magánkórház igazgatója.
jún. 26
0:24
Ön látta őket? Ezek a filmek érdekelték legjobban a magyarokat 2024 első fél évében (Blikk)
A Magyar Filmadatbázis adatai alapján a magyarok kedvence 2024 első fél évében az Agymanók 2. volt. A TOP 10-es lista második helyén a Dűne 2. áll, harmadik a Kung Fu Panda 4., negyedik a Furiosa: A Mad Max Saga, az ötödik pedig a Bad Boys: Mindent vagy többet lett. A legjobb tíz közé csak mozifilmek jutottak be.
jún. 26
0:24
Magyarországon egyedülálló elismerést kapott a Rally Hungary (Magyar Hírlap)
A Rally Hungary a feladatai közé vette a szelektív hulladékgyűjtést.
jún. 26
0:24
A stuttgarti klinika most mindent elárult Varga Barnabás állapotáról (Mandiner)
Az is kiderült, hogy a magyar játékos várhatóan mikor hagyhatja el a kórházat.
jún. 26
0:24
Mutatjuk a 8 legtrendibb rövid és félhosszú frizurát (Bien)
A frizuratrendeket tekintve az idei is a bubi éve lesz: a félhosszú vágások mellett az egészen rövid verziók is hódítani fognak.
jún. 26
0:26
Másodlagos fulladás: ez már nem a vízben történik, hanem a parton (EgészségKalauz)
Valakinél jóval azután is jelentkezhetnek a fulladásra utaló tünetek, hogy kijött a vízből, sőt, az után is, hogy már hazatért a strandról.
jún. 26
0:28
Nagy bejelentést tett az MVM (Infostart)
Több mint 89 ezer új okosmérőt telepít szolgáltatási területén az MVM csoport két áramhálózati elosztó társasága több mint 5 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással.
jún. 26
0:28
Legkésőbb szerdán végeredménye lehet végre a főpolgármester-választásnak (Infostart)
Van még jogorvoslati lehetőség, az érintettek az Alkotmánybírósághoz is fordulhatnak, akkor még több mint egy hetet csúszhat a június 9-i választás eredménye.
jún. 26
0:28
Szerbia összes határát védi ezentúl a Frontex (Infostart)
Az illegális migráció és a határokon átnyúló bűnözés ellenőrzése és megelőzése érdekében Szerbia összes határán ellenőrzést folytat ezentúl az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex), nemcsak az az uniós országokkal közös határszakaszokon – erről állapodott meg Ivica Dacic szerb belügyminiszter, valamint Ylva Johansson, az Európai Bizotts
jún. 26
0:28
Gólzáporos meccsen győztek az osztrákok, és lettek csoportelsők (Infostart)
Az osztrák válogatott 3-2-re legyőzte a holland csapatot kedden a labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának utolsó, harmadik fordulójában Berlinben, ezzel az első helyen zárt a kvartettben. A hollandok harmadikként jutottak a nyolcaddöntőbe.
jún. 26
0:28
Ez a srác az igazi Pókember? Tobey Maguire kirúgatta magát a pókfilmekből: össze akarta verni James Francót... és uzsorásnak állt – 49 éves a fenegyerek (Blikk)
49 éves lett Tobey Maguire. A Golden Globe-díjas színész legismertebb szerepe Peter Parker a Pókember című filmben és a folytatásaiban. A világsztár legjobb barátja nem más, mint Leonardo DiCaprio, ám ő maga mégis jóval kevesebbet szerepel a médiában, mint annak idején. A népszerű színészről egyre kevesebbet hallani Hollywoodban. Kiderült, hogy enn
jún. 26
0:28
Az ország biztonsága érdekében modern nemzeti haderőre van szükség (Magyar Hírlap)
Kutnyánszky Zsolt szerint a kormány mindent megtesz azért, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább.
jún. 26
0:28
Ilyen nincs: másfél millió fontból akarják "dekolonizálni" a népzenét, mert az túl fehér (Mandiner)
A briteknél elgurult a gyógyszer.
jún. 26
0:28
Mi a szeretetnyelved? A csillagjegyed erről is árulkodik (Bien)
Gary Chapman neve egyre többeknek cseng ismerősen: ő volt az, aki összegyűjtötte az öt szeretetnyelvet. Vajon a zodiákusod is befolyásolja, melyik a te szeretetnyelved?
jún. 26
0:30
Ez történik a testében hőguta esetén (EgészségKalauz)
Az állapotot nagyon gyorsan kezelni szükséges, mivel igen gyorsan több szerv elégtelenségéhez, sőt, akár halálhoz is vezethet.
jún. 26
0:32
Orbán Viktor bejelentést tett a Liszt Ferenc Repülőtérről (Infostart)
Párizsban megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök és Nicolas Notebaert, a Vinci Concessions vezérigazgatója – tájékoztatott a kormányfő sajtófőnöke.
jún. 26
0:32
Új utak nyílnak: nagy siker a máltaiak új oktatási modellje (Infostart)
A karitatív szervezet húsz közoktatási intézményt tart fenn, amelyek jellemzően hátrányos helyzetű kistelepüléseken működnek, ahol a gyerekek felzárkóztatásához innovatív pedagógiai módszerek szükségesek. A szeretetszolgálat iskolai alapítványának kuratóriumi elnöke az InfoRádióban elmondta: a diákok nagyon értékelik, hogy egyenként foglalkoznak ve
jún. 26
0:32
Megszületett a nagy brüsszeli alku: maradhat Ursula von der Leyen (Infostart)
Az Európai Parlament három meghatározó frakciója lapinformációk szerint a legmagasabb szinten állapodott meg: a személyi döntéseket a csütörtök-pénteki EU-csúcson véglegesíthetik.
jún. 26
0:32
Megvan a lengyelek becsületpontja, de búcsúznak az Eb-től (Infostart)
A francia válogatott 1–1-es döntetlent játszott kedden a lengyel csapattal a labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának harmadik fordulójában Dortmundban, ezzel a második helyen jutott a nyolcaddöntőbe. A lengyelek búcsúja már korábban eldőlt.
jún. 26
0:32
"Bármi felfalhat!" – Scarlett Johansson benne lesz az új Jurassic-filmben: akár szét is cincálhatják a raptorok (Blikk)
Nem, még mindig nincs vége! Újabb folytatást kap a Michael Crichton 1990-ben megjelent zseniális könyve alapján készült Jurassic Park. A már hat részt megélt dinoszauruszkaland számtalan remek pillanatot okozott a rajongóknak, és eddig kivétel nélkül mindegyik epizódban feltűntek olyan világsztárok, akikért egy emberként tudtunk rajongani. Úgy tűni
jún. 26
0:32
Egy eséllyel kevesebb: Anglia nem tudta legyőzni a szlovéneket (Magyar Hírlap)
Nem lőtték tovább a mieinket a britek, akik veretlenül így is csoportelsők lettek és a szlovénok is továbbjutottak.
jún. 26
0:32
Akár a börtönből is felügyelheti a BKK-t a letartóztatott óbudai alpolgármester (Mandiner)
Kiderült: őszig biztosan nem hívják vissza.
jún. 26
0:32
"5 éven keresztül nem voltam nővel" – Férfiak arról, miért fordulnak örömlányhoz (Bien)
Él a fejünkben egy nem túl hízelgő elképzelés arról, milyen férfiak járnak örömlányhoz, pedig olykor teljesen más okok állnak a háttérben.
jún. 26
0:34
Már úton a Lyme-kór elleni vakcina - jönnek az embereken végzett tesztek (EgészségKalauz)
Bár néhány évig még nem lesz elérhető, ám igen jó úton haladnak a kutatások.
jún. 26
0:36
Gigabírság fenyegeti az Apple-t Európában (Infostart)
Az új EU-s szabályok miatt 14 ezer milliárd forintos büntetés fenyegeti a világ egyik vezető elektronikai cégét.
jún. 26
0:36
Nemzeti Anyatejbankot hoz létre a kormány (Infostart)
A terv szerint a leendő anyatejbankok országszerte egységes rendszerben lesznek elérhetők, a népszerűsítő kampány mellett a donorok javadalmazásáról sem feledkeznek meg.
jún. 26
0:36
Az EU hivatalosan megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával (Infostart)
Az Európai Unió hivatalosan is megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával – jelentette be Hadja Lahbib, az Európai Unió Tanácsának június 30-ig tartó, féléves elnökségét betöltő Belgium külügyekért és általános ügyekért felelős miniszere kedden Luxembourgban.
jún. 26
0:36
Friss információk Szoboszlai Dominik állapotáról – nagy munkában az orvosok (Infostart)
Ha a magyar válogatott továbbjut csoportjából, a csapatkapitány is minden bizonnyal pályára léphet a nyolcaddöntőben.
jún. 26
0:36
A rektor látja majd el az elnöki feladatokat is a Budapesti Corvinus Egyetemen (Magyar Hírlap)
Új időszak kezdődik az egyetem életében.
jún. 26
0:36
Szerb szurkolók csaptak össze német rendőrökkel Münchenben (Mandiner)
Mindössze egy rendbontót sikerült letartóztatni.
jún. 26
0:36
Ez történik, ha lejárt naptejet kensz magadra (Bien)
A nyár elengedhetetlen kelléke a naptej, hiszen senki nem szeretne rákvörösre és hólyagosra égni - az UV sugarak többi hosszabb távon káros hatásáról ne is beszéljünk. Biztos, hogy a fényvédelemmel kapcsolatos tanácsokat már álmodból felébresztve is tudod, azonban azzal sem árt tisztában lenni, hogy mi jelzi, ha lejárt a naptej, illetve miért nem é
jún. 26
0:38
A kutatók szerint 4 különböző alvástípus létezik - tudja meg, melyikbe tartozik (EgészségKalauz)
A tudósok szerint az, ha tudja melyik típusba tartozik, előre vetítheti az egészségi állapotának alakulását.
jún. 26
0:40
Új vezető érkezik a Corvinus Egyetem élére (Infostart)
Kinevezését követően – várhatóan augusztus 1-től – Bruno van Pottelsberghe rektor veszi át az egyetem vezetését, az elnöki feladatokat is ellátva. Az elnöki pozíciót az elmúlt öt évben betöltő Anthony Radev eddigi elnök a fenntartó stratégiai tanácsadójaként folytatja munkáját - közölte a Corvinus Egyetem.
jún. 26
0:40
Szijjártó Péter: vonalban Vang Ji kínai külügyminiszter (Infostart)
A közelgő magyar európai uniós elnökség egyik fontos célja az együttműködés fejlesztése lesz Kínával, miután ez nagyban segíthet a környezetvédelmi és a versenyképességi célok elérésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bécsben.
jún. 26
0:40
Nem tudtak nyerni az angolok, de van még 24 óránk reménykedni a nyolcaddöntőbe jutásban (Infostart)
Ott születhet meg az eredmény, amellyel továbbjut a magyar csapat, ahol a válogatott megkezdte az Eb-szereplését június 15-én: a kölni stadionban. De Marco Rossi válogatottjának sorsa most nem saját kezében van, hanem az angolokéban. Ha Gareth Southgate együttese legyőzi a szlovénokat, a magyar válogatott biztosan a nyolcaddöntő résztvevője lesz.
jún. 26
0:40
Gól nélkül: A dánok a döntetlennel is továbbmentek, kiestek a szerbek (Magyar Hírlap)
A dán és a szerb válogatott gól nélküli döntetlent játszott egymással kedden a labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának utolsó, harmadik fordulójában Münchenben.
jún. 26
0:40
Hont András egy pillanat alatt "megsemmisítette" a Párbeszédet – majd egy laza mozdulattal a teljes magyar ellenzéket (Mandiner)
"Az ellenzéknek elsősorban a politikájával volt baj, illetve annak teljes hiányával, de ezt még mindig nem értik" – írta a publicista.
jún. 26
0:40
11 eset, amikor forgatás közben meghalt a színész, de a film mégis elkészült (Bien)
A halál nem válogat, olykor akkor is eljön valakiért, amikor az éppen filmet forgat, de az alább tizenegy esetben a sztár nélkül is befejezték a munkát.
jún. 26
0:42
Ezért rosszabb a jetlag, ha kelet felé utazunk! Ezeket teheti ellene (EgészségKalauz)
Hosszú, keletre vagy nyugatra tartó repülőút után a gyors időzóna-változás felborítja az ember biológiai óráját, vagyis a cirkadián ritmusát.
jún. 26
0:44
Rászoruló gyerek ezrein segít a magyar papíripari óriás (Infostart)
Újabb közös akció keretében segíti a rászoruló családokat a Vajda-Papír és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A szervezet és Magyarország piacvezető higiéniai papírtermék-gyártója évek óta tartó együttműködik esélyteremtő gyermekprogramokban.
jún. 26
0:44
Kalas Vivien: két oka is van, amiért a Fidesz nem ül be a Szuverenisták EP-frakcióba (Infostart)
A Mi Hazánk Mozgalom német, román, spanyol, görög, lengyel és szlovák pártokkal együtt alakíthat új, szuverenista frakciót az Európai Parlamentben. 90 politikusnak – köztük a magyar kormánypártok képviselőinek – azonban még mindig nincs saját csoportjuk az uniós törvényhozásban. Kalas Vivien, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközp
jún. 26
0:44
Egymás elleni döntetlennel jutott tovább Anglia és Szlovénia (Infostart)
Az angol válogatott gól nélküli döntetlent játszott Szlovénia csapatával kedden a labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának utolsó, harmadik fordulójában Kölnben, ezzel mindkét csapat továbbjutott a nyolcaddöntőbe, a magyar válogatott legjobb 16 közé kerülése pedig a szerdai játéknapon dől el.
jún. 26
0:44
Várhelyi Olivér: Ukrajna teljesítette a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges elvárásokat (Magyar Hírlap)
A bővítés hosszú távú geostratégiai befektetést jelent a békébe, a biztonságba, a stabilitásba és az egész kontinens jólétébe és felemelkedésébe.
jún. 26
0:44
Ironikus videó látott napvilágot, amelyen a skótok egy meg nem adott büntetőt reklamálnak (Mandiner)
Most mi, vagy a skótok nem értik a viccet?
jún. 26
0:44
Csak néhány hajcsatra lesz szükséged: 8 mesés frizura (Bien)
Míg az utóbbi időben leginkább azért viseltünk hajcsatot, hogy félretűzzük a szemünkbe lógó tincseket, most végre ezeknek a daraboknak is a lehetőségük nyílik a tündöklésre! Ráadásul keresve sem találhatnál náluk csodásabb kiegészítőt, pláne, ha megfogadod ezeket a szuper tippeket.
jún. 26
0:48
Különleges küldöttség járt a Sándor-palotában (Infostart)
Sulyok Tamás köztársasági elnök az Antiochiai Szír Ortodox Egyház pátriárkáját, II. Efrém Ignácot fogadta a Sándor-palotában.

Keresés