Június 18-25. között a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda a Mustárházban valósította meg "Inter-religions 2024" elnevezésű nemzetközi ifjúsági cseréjét Nyíregyházán. Az Erasmus+ támogatásával létrejött projekten olasz, spanyol, grúz, szerb és magyar fiatalok vettek részt, összesen 26-an.
Mi a szakítás legtökéletesebb ellenszere? Egyáltalán mikor jön el az a pont, hogy már nem hiányzik az exünk, és képesek vagyunk másokkal ismerkedni? Pszichológusok szerint nincs rá fix válasz, és valóban egyénfüggő, milyen tempóban teszed túl magad a szakításon.
Trump a múlt hétvégén azt mondta, hogy Biden "egy injekciót kap" a hátsó felébe, és "be lesz állva" a CNN által szervezett elnökjelölti vita alatt. Most a volt elnök egyik legközelebbi bizalmasa mondott hasonlót egy amerikai lapnak. Szakértők szerint azonban Joe Biden még akár jól is kijöhet abból, hogy előre leírják őt.
Budapest Főváros Kormányhivatala hivatalból hatósági ellenőrzést indított a Ryanair, a Wizz Air, a SunExpress és a Eurowings légitársaságokkal szemben az utóbbi napokban tapasztalt jelentős járatkésesek kapcsán.
A héten javában zajlanak a szóbeli érettségi vizsgák, így a diákok látókörébe került a kortárs magyar irodalom. A megmérettetésre készülő tanulók némelyike üzent is az alkotóknak, és volt, aki egyáltalán nem fogta vissza magát.
A magyarországi gazdálkodók 2024-es mezőgazdasági tevékenységét továbbra is befolyásolják az elmúlt évek nehézségei; a klímaváltozás és az aszályos időjárás, a szomszédos országban zajló háború és annak gazdasági hatásai, valamint a terményárak hektikus változása. A hatékonyság központi szerepet játszik a gazdálkodásban.
A néhány hete impresszív demó keretében bemutatkozó GPT-4o több lényegi funkciójára a tervezettnél tovább kell várniuk a felhasználóknak. Az OpenAI a héten azt is világossá tette, nem szeretné, ha fejlesztéseit Kínában használnák.
Bár a használt járművek piacát a monokromatikus színek – a fehér, a szürke és a fekete – uralják, nem feltétlenül ezekkel az autókkal tesszük meg a hosszabb utakat. A carVertical autóipari adatszolgáltató cég 15 európai országban, köztük Magyarországon végzett legújabb kutatása rávilágít néhány összefüggésre az autók színe és futásteljesítménye köz
Magyar Péter számára véget érnek a politikai mézeshetek, és döntenie kell egy sor stratégiai kérdésben. Kikkel köt szövetséget? Hogyan politizál a fővárosi közgyűlésben? Kikkel építi a pártját? És miért érdemes változtatnia az életvitelén? Ezekről a kérdésekről beszélgetett Dull Szabolcs és Krug Emília az ATV Startban.
A tárcavezető jelezte, az utóbbi időben új fenyegetések jelentek meg, amelyek komoly hatással vannak a közrendre és a közbiztonságra mind Szlovéniában, mind az Európai Unióban - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy "ezek a közel-keleti konfliktusból, valamint az Irán és Izrael közötti feszültség eszkalálódásából erednek". Megjegyezte, hogy a közel-k
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara már korábban is javasolta, hogy a kormány ne hosszabbítsa meg a június 30-ig hatályos kötelező akciózásra vonatkozó rendeletét, mert annak fenntartása okafogyottá vált.
Két rendeletet adott ki az MNB – a korábbi rendelet hatályon kívül helyezésével egyidejűleg – a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megakadályozásáról. Az egyik jogszabály újdonságai egyebek közt a tényleges tulajdonos kilétének feltárásáról, a külső ellenőrzési funkció követelményeinek, illetve az üzleti kapcsolat jellegének megállapításáról szó
Az idén 110 éves magyar animáció a kiemelt témája az idei Budapesti Klasszikus Film Maratonnak, amelyet szeptember 17-től 2-ig rendeznek meg, immár hetedik alkalommal.
Az edzésnek számos jótékony hatása van az egészségre, ám néhány ember számára a fizikai aktivitás nem csak kellemetlen, hanem akár életveszélyes is lehet.
Volt ugyan visszaesés, de a közel 200 végrehajtói iroda így is 8 milliárdos profitot hozott össze. Még mindig bombabiztos üzlet. Mi történt? A covid-járvány elmúltával tavaly már nőtt az elárverezett ingatlanok száma, a végrehajtók csaknem felénél mégis jelentősen csökkent a nyereség – derül ki az rtl.hu összesítéséből. A több mint 200 iroda adózot
Nem tartja magát bűnösnek Putnik Lázár, a Szeged mellett lévő Újszentiván volt polgármestere, akit egy 200 milliós csalással vádolnak. Putnik június 9-én újra nyert a településen, míg az ügyészség 7 évet adna neki.
Hivatalosan is berendelték a Lámpások (Lanterns) című DC sorozatot, amely a Zöld Lámpás Alakulat két karakterére, az újonc John Stewart-ra és a Lámpások között legendának számító Hal Jordanre fókuszál. A széria HBO Original tartalomként érkezik a Warner Bros. Television és a DC Studios közreműködésével. A Lámpások (Lanterns) című 8 részes sorozat a
A videójátékokra ma már nem csupán szórakoztató vagy történetmesélő szoftverekként tekintünk, hiszen egyre népszerűbb közösségépítő funkciók is megjelentek bennük, így bizonyos szempontból sokkal inkább hasonlítanak a közösségi médiafelületekre. Egyebek között ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmánya, amely
Korszerű, hatékony és elegáns székházat kapott az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (Ogyéi) az egykor kórházként működő, teljeskörűen felújított, századfordulós épületben. A Danu mérnök, tervező és tanácsadó iroda tervei alapján megvalósított 15.000 négyzetméteres komplexum megfelel a legmagasabb uniós, szakmai és technológ
Magyar Péter belvárosi balhéja után mindenki azt találgatja, hogy milyen következményei lesznek a dulakodásnak és a telefondobálásnak. A TISZA Párt alelnöke mindeközben hétfőn felvette európai parlamenti képviselői mandátumát, amivel együtt jár, hogy mentelmi joggal rendelkezik. A kérdés már csak az, hogy az incidens miatt ezt a jogát felfüggeszthe
A kiskereskedelem egyike azoknak a területeknek, amelyeken keresztül a lakosság leginkább érzékeli a gazdaság uralkodó trendjeit, így az ágazat állapota mind a fogyasztók, mind a gazdaság és az állam szempontjából kulcsfontosságú.