Órákra megbénul a szöuli nemzetközi repülőtér, mert több léggömböt is észleltek a repülőtér határain belül és környékén, az egyik léggömb a kettes utasterminál közelében landolt a kifutópályán.
A 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában Ausztria 3–2-re legyőzte Hollandiát, és csoportelsőként jutott a legjobb tizenhat közé. Ralf Rangnick válogatottjának intenzív játékára a hollandoknak sem volt ellenszerük.
Sem a Mercedes, sem a Ferrari formája nem bizonytalanította el Lewis Hamiltont a csapatváltásáról hozott döntése kapcsán. Az idei első dobogója után megkérdezték, mennyire fontos számára, hogy összehozzanak még egy győzelmet a jelenlegi csapatával.
Minden készen áll arra, hogy Horvátország 2025. január elsejétől bevezesse a sorkatonai szolgálatot, már csak politikai jóváhagyásra van szükség - jelentette be Ivan Anusic védelmi miniszter a horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva.
Öt évre meghatározhatják az Európai Unió politikáját azok a csúcsvezetők, akiket a holnap kezdődő uniós csúcson választanak meg az uniós állam- és kormányfők. A konzervatívok máris szabálytalannak tartják, hogy nem a harmadik legnagyobb mandátummal rendelkező konzervatív frakció képviselőjét jelölik a három legfontosabb pozíció egyikére.
Természetes, hogy minden menyasszony makulátlan, üde megjelenésre vágyik a nagy napon. Az oltárig vezető út azonban számos buktatóval van tele, különösen egy olyan világban, amit – mind termékek, mind kozmetikai kezelések szempontjából – a túlkínálat jellemez. Ilyenkor felértékelődik az olyan szakértők véleménye, mint Csányi Tamara kozmetikus, akin
Adrienn először azt hitte, hogy egy fizikusprofesszorral randizik. Őt azonban nem is foglalkoztatja, mit csinált a párja, mert szerinte ez nem tartozik rá.
A Területi- és településfejlesztési operatív program plusz mintegy 350 millió forint vissza nem térítendő támogatásából fejlesztik a mosonmagyaróvári különleges gazdasági övezetet - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Önkormányzat az MTI-vel.
A védelmi miniszter szerint "már csak politikai jóváhagyásra van szükség". Aki nem akar fegyvert fogni, az a civil szolgálatot választhatja, de akkor tovább fog tartani a szolgálati idő.
A régóta várt bikafutam és altcoin szezon már a sarkon van. A piaci mutatók gyors fellendülésre utalnak, ami fokozott izgalmat vált ki a befektetők körében. Az általános piaci hangulat továbbra is nyugodt, ami egyedülálló lehetőséget kínál, mivel az altcoinokkal egyelőre alacsony árakon kereskednek, készen arra, hogy bármelyik pillanatban kitörjene
Karácsony azt írta, hogy elfogadja a független magyar bíróság döntését. A főpolgármester szerint a Fidesz több módon is próbálta elcsalni a választást, de egyik sem sikerült. Lemondani nem fog, "mondjanak le azok, akik félre akarták vezetni a budapestieket" – írta.
A Tesla két visszahívást adott ki futurisztikus Cybertruck elektromos pickupjára, hogy kijavítsa a meghibásodott ablaktörlőkkel és a teherautó platóján lévő kárpitozással kapcsolatos problémákat.
Frissítette a magyarországi és 24 magyar település "klímacsíkját" - amelyen minden csík egy év átlaghőmérsékletét, illetve annak az 1971-2000-es referenciaidőszaktól való eltérését jelöli - a HungaroMet Zrt. pénteken.
A rózsa látványos virágaik és csábító illatuk miatt a világ legnépszerűbb kerti növényei közé tartoznak. Nem csoda, ha minél hosszabb ideig szeretnél gyönyörködni bennük, ezért adunk is néhány tippet, hogyan bírhatod őket a lehető leghosszabb virágzásra!
A HírTV-nek nyilatkozó olasz képviselők szerint az illegális bevándorlás megfékezésében hazánk és Olaszország mindig partnerek maradnak és a római kormány támogatja a migráció megállítását a kötelező elosztással szemben.
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma májusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
Beindult a szezon. A különböző piacokon, vásárokon, a közutakon, gyakran találkozunk a lekvárok, szörpök, savanyúságok, zöldségek és gyümölcsök árusításával. Cikkünkben az árusok őstermelői jogállásának előnyeit ismertetjük.
Egy kivételével az összes IPCC forgatókönyv számol a szén-dioxid-megkötő technológiákkal ahhoz, hogy 2 Celsius-fok alatt tartsuk a globális felmelegedést a század végéig. Ezek közül is kiemelkedik a negatív kibocsátásokkal (több üvegházgázt von ki a légkörből, mint amennyit kibocsát) kecsegtető és villamosenergia-termelést is biztosító biomassza-ég
A feljavult Mercedes erősebb ütőkártyát adott Toto Wolff kezébe Max Verstappen átcsábítására? Már az autógyár vezérigazgatója is erről beszél, a csapat pedig év végéig is várhat a 2025-ös felállás megnevezésével.