A legfrissítőbb gyümölcsökből készültek a Waterdrop nyári italkockái, amelyekkel pillanatok alatt üdítőt varázsolhatunk a kulacsunkba. A kizárólag természetes összetevőket és értékes B- és C-vitaminokat tartalmazó, alacsony kalóriatartalmú limonádékkal gondtalanul élvezheted a nyarat, miközben a környezet is kíméled.
A nagy eseményen a hangulatnak, a kulisszáknak, a környezetnek, az ételeknek, az italoknak, a zenének, a személyzetnek egyszerre kell felelnie a remélhetőleg örökre megmaradó pozitív emlékekért. Ezen a két helyszínen így lesz.
Szerda délelőtt közönségtalálkozóval nyílt meg Meskó Anna emlékkiállítása és Póka György képzőművész tárlata a művelődési központban. A kiállítás az ismert gyulai művész és néhai felesége több évtizedes alkotói munkásságát mutatja be. A magát szigorúan képzőművésznek és nem festőművésznek tartó Póka György nem először állít ki a gyulai művelődési
Ha a szervezetünkben valamilyen betegség bujkál, gyulladás áll fenn, a hajunk és a bőrünk azonnal jelez. Ám nemcsak ez a két fontos külső jelzőrendszer tanúskodhat arról, hogy a testedben nincs valami teljesen rendben. A körmeidet ugyanígy érdemes figyelned, hiszen többet árulnak el a szervezeted belső működéséről, mint gondolnád. Tudtad, hogy a kö
A Bridgestone továbbfejlesztette a prémiumkategóriás négyévszakos túraautó-abroncsát az egyedülálló DriveGuard Run-Flat (RFT) defekttűrő technológia beépítésével. Ezen újításnak köszönhetően a járművezetők egy defekt esetén még további 80 kilométert is megtehetnek akár 80 km/órás sebességgel, így biztosítva számukra a teljes biztonságot, kényelmet
A városvezető szerint teli volt manipulációval a választás, amit most nem tudnak vagy nem akarnak megismételni. Azt egyértelművé tette, hogy le nem mond.
Egy nemrégiben publikált tanulmányából kiderült: a növekvő globális átlaghőmérséklet, a csapadék ingadozása és az egyéb időjárási anomáliák a terméshozamok zuhanásához vezethetnek. A mezőgazdaság "felokosítása" csökkentheti e fenyegetéseket.
Egy 18 éves, borsodi családapa rángógörcsöt kapott, és kómába esett, miután naponta 6 doboz energiaitalt ivott meg. Az orvosok mindent megtettek azért, hogy Szabolcs életben maradjon, bár igaz, erre nem sok esélyt láttak.
Napjainkban a környezetvédelem és a fenntarthatóság egyre nagyobb figyelmet kap. Ebben a tekintetben a hulladékfeldolgozás, különösen a fémhulladék újrahasznosítása kulcsszerepet játszik. A cikkben megvizsgáljuk, hogyan járulnak hozzá a fémhulladék feldolgozó gépek a környezetvédelem ügyéhez.
Magyarország strukturális problémákkal küzd, amely jól látszott a gazdasági teljesítmény heves kilengéseiben is. Továbbra is aggodalomra ad okot a korrupcióellenes keretrendszer és a jogalkotás minősége, ami negatív hatással van az üzleti környezetre. Mindezek, kiegészítve a szelektív ágazati különadókkal és állami támogatásokkal együttesen csökken
A Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését, amelynek értelmében a következő öt évben is Karácsony Gergely lesz Budapest főpolgármestere.
Az olasz fagylalt, közismertebb nevén gelato, nem csupán egy egyszerű édesség, hanem a kulináris művészet egyik csúcsa, amelyet generációk óta tökéletesítenek Olaszországban. Az előrejezések szerint az idei nyár különösen forrónak ígérkezik, és nincs is jobb módja a hűsölésnek, mint egy igazi olasz fagylalt!
A paradicsom barna termésráncosodása (ToBrfv) jelenlétének gyors és pontos tesztelésére nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban és Kanadában is nagy az igény. A kórokozók ugyanis igen gyakran lépik át az országhatárokat.
Minden második egyedülálló szülő megpróbálja idén biztosítani a gyereke számára a nyaralás élményét, ám ennek anyagi terheit jobbára egyedül viselik, szinte semmilyen segítségre nem számíthatnak. A legtöbben 150 ezer forintnál kevesebben tudnak erre a célra áldozni – derül ki abból az átfogó felmérésből, amely a Provident megbízásából készült az ér
Tömeges szerzői jogsértés a vád, mivel a zenegeneráló AI-modellek betanítására a kiadók szerint olyan felvételeket használtak fel a fejlesztők, amelyek jogos tulajdonosai a lemezkiadók.
Nehéz napokon van túl az Apple az EU-ban: a vállalat bejelentette, hogy szabályozási problémák miatt elhalasztja a várva várt MI-csomagjának bevezetését. Az Európai Bizottság figyelmeztette a vállalatot, hogy App Store-jával megsérti a blokk átfogó online versenyszabályait – az EU teljes erővel alkalmazza a digitális piacokról szóló törvényt. Az Ap
A nagysikerű, a várandósság időszakát segítő PregHello után már elérhető a kisgyerekekre fókuszáló BabyHello mobilalkalmazás is. Az applikáció a gyermekek első két évével kapcsolatban ad hasznos tanácsokat, információkat. Az ingyenes applikáció már elérhető Androidon és iOS-en.
Június 29-én mutatják be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a vígopera-irodalom egyik legkedveltebb és legtöbbet játszott darabját. A sevillai borbély történetét a rendező, Káel Csaba meglepő módon némafilmes környezetbe helyezte.
Bereczki Zoltán tanult a korábbi házasságából, amikor még úgy érezte, mindig és mindenhol helyt kell állnia, és, hogy nélküle nem gördülhet fel a függöny. Mára már a színész behúzta a kéziféket, sokkal több időt szentel a második feleségének és a családjának, hiszen Bata Évával 2021-ben született meg a közös gyermekük, Flóra. Zoli korábbi elmondása