A Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntését, nem lesz megismételt főpolgármester-választás Budapesten – közölte Karácsony Gergely szerdán a Facebook-oldalán. Úgy fogalmazott, a döntés értelmében „a következő öt évben is én leszek Budapest főpolgármestere„. Karácsony Gergely – aki a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP jelöljeként indult
Elkészült a Magyar Turisztikai Ügynökség legújabb, Budapestet bemutató imázsfilmje, amely 2024 májusában egy háromnapos influenszer média trip keretében készült a fővárosban. A forgatásnak keretet adó eseménysorozat ideje alatt több mint 2000 bejegyzés született a közösségi médiában a magyar főváros szépségéről és ikonikus látványosságairól. A több
Komoly kihívás végignézni Gyurcsány Ferenc iszonyú hosszúvá sikeredett magyarázkodását. A politikus egyfajta egyetemi professzorként adja elő a nebulóvá minősített nézőknek a frankót.
A köhögés az egyik leggyakoribb oka a gyermekgyógyászati és sürgősségi ambulanciákon történő megjelenésnek, ezért is fontos tisztázni a köhögés akut vagy krónikus mivoltát.
A philadelphiai Fed felmérése szerint az amerikai fogyasztók körében egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy a következő évben meg tudjanak élni a pénzükből, még azoknak is, akik évente 100 000 dollárt vagy annál többet keresnek – írja a Bloomberg.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt javasolja, ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében.
A városi sportágak budapesti olimpiai selejtezőjének szervezésével, a nézők számával és a versenyeket övező légkörrel is elégedett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
Az OpenAI szuper felkészült technológiai vezetője szerint nem is kár azokért a munkahelyekért, amelyeket megszüntetnek a mesterséges intelligencia miatt.
Tizennyolc év után váltottak felszerelést a zöld-fehérek, akikhez csatlakozott egy három hónapos kuvasz is - a magyar fajtatiszta kabalaállat illeszkedik a magyar csapat filozófiájához.
"Olyan, mintha ezer éve ismerném." Ismerős érzés? Ez nemcsak annak lehet a jele, hogy találkoztál a lelki társaddal vagy az ikerlángoddal. Ugyanezt érzik azok is, akik a lélekcsoportjuk egy tagjába botlottak bele.
Az egymást követő felvásárlásoknak, a kedvező működési környezetnek és a profi menedzselésnek/költségkontrollnak köszönhetően az OTP korábban soha nem látott profitot termel, kis túlzással annyit, amennyit értelmesen már nem könnyű elkölteni. Persze, osztalékot fizetni és részvényeket visszavenni is lehet, de még úgy is marad az adózott eredményből
A városi sportágak budapesti olimpiai selejtezőjének szervezésével, a nézők számával és a versenyeket övező légkörrel is elégedett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (Nob).
Badacsony és a badacsonyi kéknyelű nélkül a magyar kultúra sem lenne olyan, mint amilyennek ismerjük - mondta a miniszter Badacsonytomajon, kérve a hungarikum bizottságot: ismerje el a badacsonyi kéknyelűt önálló hungarikumként.
Olaf Scholz német kancellár június elején jelentette be, hogy Németország szigorúbb kitoloncolási intézkedéseket fog bevezetni az illegális bevándorló bűnözőkkel szemben.
A városi sportágak budapesti olimpiai selejtezőjének szervezésével, a nézők számával és a versenyeket övező légkörrel is elégedett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
A Bridgerton család két színésze egymásra talált a való életben is, és friss fotók bizonyítják, hogy kapcsolatuk már nem csak a kamerák mögött zajlik. A romantikus szerelmi történeteiről és pikáns jeleneteiről híres Netflix-sorozat szereplői között csak úgy szikrázik a levegő!
Csaknem hatvan helyszín került fel arra a térképre, amely a vásárlók számára mutatja, hogy hol találhatóak meg Magyarország szerte azok a pékségek, malmok vagy éppen gazdaságok, ahonnan kiváló minőségű ősgabona lisztet, kenyeret vagy tésztát vásárolhatnak az elkötelezett fogyasztók. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (Ömki) és partnerei a köz
Az Ethereum hálózata számos szempontból forradalmi technológiával rendelkezik. A decentralizált pénzügyek, az intelligens szerződések és a blokklánc-technológia egyedi fejlesztése hozzájárultak ahhoz, hogy mára a kriptovaluták ne csak spekulatív eszközök, hanem értékkel bíró ökoszisztémákat alkossanak. A hálózat értékét azonban leginkább a kínálat
A februárban meghirdetett Iskolában az Erdő Program keretében 500 intézményben 30 ezer gyermek számára tartottak foglalkozásokat az erdőpedagógusok április eleje és az iskolaév zárása között – mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára szerdán Budakeszin. Zambó Péter az Iskolában az Erdő Program első ütemének ere
A Kacsuk Péter műgyűjteményéből válogató Deák17 Galéria bizonyítja, hogy a kortárs művészek milyen izgalmasan és sokféleképpen táplálkoznak ebből az izmusból.
Wintermantel Zsolt szerint tarthatatlan, hogy egy olyan ember őrködjön a budapesti közpénzek felett, aki ellen "nyomozás folyik súlyos korrupciós ügyekben".
Julian Koch szerint a sérülés utáni napok a legnehezebbek. A német játékos szurkol, hogy a Skócia elleni Eb-meccsen arckoponyacsont-törést szenvedett magyar válogatott csatár mihamarabb felépüljön.
A Kisvárda a hivatalos oldalán tudatta, hogy Mario Ilievszki érvényes szerződése ellenére sem tért vissza a klubhoz, csak ügyvédjén keresztül küldött egy levelet, amelyben felmondta a kontraktusát - ezt az Nb I-ből kiesett csapat nem fogadja el, és a Fifa-hoz fordul.
A Volvo elektromos teherautói több mint 80 millió kilométert tettek meg világszerte, mióta a Volvo 2019-ben bemutatta első elektromos teherautó-modelljét. A járművek csökkentették a Co2-kibocsátást, ugyanakkor jelentősen javították a vezetők munkakörnyezetét is.