Tűz ütött ki az Orosháza-Gyopárosfürdői Fiziko- és Balneoterápiás Központban szerda délelőtt, az eset során senki sem sérült meg; a gyanú szerint szándékos gyújtogatás történt - tájékoztatta a központot működtető Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet az MTI-t.
Hat hét múlva, 2024. augusztus 7-én, szerdán startol el az idei Sziget fesztivál, és augusztus 12-én, hétfőn ér véget a bulisorozat a Hajógyári-szigeten. Az elővételes hetijegyek jelenleg 142 900 forintért kaphatók még, és az italokat, ételeket jórészt a tavalyi áron lehet majd megvásárolni. A pandémia miatt tartott kétéves kényszerszünet után a fe
Brooke Mueller egy rehabilitációs intézményben ismerkedett meg a Jóbarátok sztárjával. Már ügyvédet is fogadott, de állítja: semmi köze Perry halálához.
2023-ban több mint 20,6 millió turista érkezett Horvátországba, ami 108 millió vendégéjszakát jelentett. A magyarok is szívesen üdülnek az Adriai-tengernél, és mivel a kedvelt és felkapott nyaralóhelyek viszonylag közel vannak, sokan autóval érik el úticéljukat. A vakációra készüléskor ezekre érdemes odafigyelni: DOKUMENTUMOK ÉS KIEGÉSZÍTŐK A szem
Több mint négymilliárd forint. Ennyi pénzt keresett a magyar labdarúgó-válogatott azzal, hogy kijutott az Európa-bajnokságra, és a csoportkörben a skótok legyőzésének (1-0) köszönhetően három ponttal zárt.
Cikksorozatunk a világ legrettegettebb sorozatgyilkosainak történetét tárja fel, bemutatva szörnyű tetteiket, a mögöttük húzódó motivációkat és a hozzájuk kapcsolódó nyomozásokat. Most a gyilkos bohóc néven hírhedté vált John Wayne Gacyről mesélünk, aki azért is rémiszt meg bennünket, mert társadalmi munkái és a gyermekek szórakoztatása miatt sokan
Magyarország válogatottja a Skócia elleni győzelemmel csoportja harmadik helyén végzett a labdarúgó-Európa-bajnokságon, és életben tartotta továbbjutási esélyeit. Azóta több mérkőzés is kedvező eredménnyel végződött, azonban Anglia nem hozta a papírformát, csupán döntetlent játszott Szlovéniával, ami egyben azt is jelenti, hogy a mai négy mérkőzés
A Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a főpolgármester-választás eredményét megállapító határozatát, amely szerint a választást Karácsony Gergely nyerte. A végzés jogerős.
„A tudásmegosztás és a folyamatos szakmai fejlődés alapvető pillérei annak, hogy a Hivatal a jövőben is hatékonyan és eredményesen végezhesse feladatait” - mondta Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke a szervezet alapításának 30 éves évfordulója alkalmából rendezett eseményen.
A horvát Rimac Group alapítója, Mate Rimac által létrehozott Project 3 Mobility (P3) startup szerdán bemutatta legújabb fejlesztését, a Jules Verne francia íróról elnevezett önvezető robottaxit. A tervek szerint a Verne nevű elektromos jármű 2026-ban kerülhet forgalomba és már abban az évben Zágráb utcáit járhatja - jelentette a Reuters.
Assange-t öt év vizsgálati fogság után kedden engedték szabadon a brit hatóságok, miután az amerikai hatóságok vádalku alapján lemondtak az ausztrál férfi kiadatásáról.
Míg egyesek szerint unalmas, mások számára a ruhatár egyik kedvelt alapdarabja a bermudanadrág. A 80-as évek egyik legdivatosabb ruhadarabja jó időre eltűnt a kifutókról és a divatlapokból, de most a visszatérését ünnepelhetjük.
Kudarcra ítéltetett Joe Biden amerikai elnök kormányzatának azon törekvése, hogy "stratégiai vereséget" mérjen Oroszországra - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Primakovi Előadások elnevezésű éves nemzetközi külpolitikai fórumon.
Kalle Rovanperát és Jonne Halttunent is váratlanul érte, hogy ezen a hétvégén a Lengyel Rallyn kell indulniuk a kedd reggel karambol során megsérült Sébastien Ogier helyett.
Az Oracle több mint 1 milliárd dollárt fektet be a mesterséges intelligencia és a felhőalapú számítástechnika fejlesztésébe Spanyolországban. A befektetéssel egy új felhőrégiót hoznak létre, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy az adatközpontjaikból az Oracle Cloud Infrastructure-ba helyezzék át a munkaterhelést, miközben segíti őket az o
Hálát adni gyűltek össze a 2023-2024-es tanévért a veszprémi Árpád-házi Szent Margit templomba a Veszprémi Főegyházmegyéhez tartozó intézmények vezetői és
Különleges lehetőség nyílik fiatal énekeseknek a megmutatkozásra 2024. július 22-én Nagyváradon. Még június 30-ig jelentkezhetnek azok a pályakezdő fiatal énekesek a Musicum Laude meghallgatására, akik nemzetközi szinten is karriert szeretnének építeni.
A francia köztársasági elnökkel találkozott ma Orbán Viktor az Elysée-palotában, ahol többek között Európa biztonsága és önállósága volt a téma. A magyar miniszterelnök az X-en adott tájékoztatást a megbeszélésről egy szűkszavú posztban. Orbán Viktor nem mulasztotta el használni a soros uniós elnökség új szlogenjét sem.
"A jelen szakaszban abszolút prioritás számunkra, hogy megakadályozzuk, hogy a biztonságunkat fenyegető fenyegetések abból az Európából jöjjenek, ahol egyáltalán nem európaiak az urak" - fogalmazott Lavrov.
Júniusban nagy bejelentésekkel megkezdték a kolozsvári metróvonal építését, de a projekt finanszírozása körül továbbra is akad bizonytalanság. Mi történt? A hivatalos alapkőletétellel június elején elvileg megkezdődött a kolozsvári metróvonal építése. Ez lesz az első vonal Erdélyben, az első Bukaresten kívül és az első, ahol vezető nélküli szerelvé
Érkezik az APhone felhőalapú okostelefon airdropja, amely közvetlen hozzáférést biztosít több mint 500 Web3 alkalmazáshoz, játékhoz és DeFi-protokollhoz a Solana Saga telefon tulajdonosai számára. A projekt a decentralizált Aethir felhőtechnológiáját használja, amely megkerüli a hagyományos hardverkorlátokat. Az APhone bejelentése szerint azok, aki
Spanyolországban a termelői árak éves szinten 4,6 százalékkal csökkentek májusban az előző havi 6,7 százalékos esést követően – közölte a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística – INE). Májusban már a 15. egymást követő hónapban jegyeztek fel csökkenést. Az energiaárak 15,1 százalékkal csökkentek éves összevetésben májusban
Kilőttek az amerikai tőzsdén jegyezett elektromos autós vállalat részvényei, miután a Volkswagen bejelentette, hogy akár 5 milliárd eurót is befektethet a Rivianba.
Lavrov emlékeztetett rá, hogy a múltban kivétel nélkül "tragikus következményekkel járt az adott állam és pártfogói számára", ha valamely ország katonai és politikai dominanciára törekedett.
Bűnbandák okozzák a legnagyobb gondot a gázai humanitárius segélyek elosztásának folytatásában, elsősorban Kerem Shalom gázai-izraeli átkelő körzetében - jelentette ki az amerikai külügyminisztérium szóvivője kedden.
Fonogram és Artisjus-díjas énekes-dalszerzőt meglehetősen zavarja, ha forradalmárnak vagy harcos feministának tartják. Jelenleg Berlinben él, és kicsit éppen eltávolodik a zenei színtértől.
Krémes vanília, lágy barack, halvány eper, üde karamell és nyugtató levendula. Nemcsak kellemes árnyalatok, hanem természetes ragyogást is kölcsönöznek az arcnak, így ideális választások a könnyed, nude sminkekhez.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.