Vannak gyógynövények, amelyek könnyebbé teszik a női létet. Ha ráhangolódunk a természet nyelvére, önmagunkat is könnyebben gyógyíthatjuk és a családtagjainknak is jobban gondját viselhetjük.
Különös angolnára bukkantak a Balatonban, s felvétel is készült a furcsán mozgó élőlényről. Az állatra áprilisban lettek figyelmesek a magyar tengernél, a Szigligeti-öbölben. A videón látható angolnát a Magyar Haltani Társaság elemezte, hogy rájöjjenek a fura mozgás okára.
Tom Cruise legutóbbi viselkedése minden, csak nem szimpatikus. A színész úgy határozott, hogy Taylor Swift világkörüli turnéjának egyik állomásán ereszti ki a gőzt barátaival - ezzel alapvetően semmi baj nem lenne, de a körülmények fényében nagyon is ellenszenves benyomást kelt.
Június utolsó hétvégéje a békemenetek hétvégéje volt, legalábbis Magyarországon. Budapesten százezrek vettek részt az immár hagyományossá váló békemeneten, tanúságot téve arról, hogy a békére, a békességre, a szeretetre, az összefogásra vágynak, és mindezt szeretnék előmozdítani az egész társadalomban. Másnap, vasárnap pedig a katolikus naptári eln
Vannak olyan tipikus ételek, amelyeket előszeretettel fogyasztunk nyáron, az egyik ilyen például a lángos, és ezzel bizony a hazánkba látogató külföldiek is teljesen egyetértenek.
A feszes munkaerőpiac és a legkisebb bérek jelentős emelése miatt igen magas bérdinamika alakult ki Magyarországon az Európai Bizottság friss jelentése szerint. Az előrejelzés szerint a gazdasági fellendülés várhatóan növeli a munkaerő iránti keresletet és alacsonyan tartja a munkanélküliséget. Mindeközben azonban a bérdinamika le fog lassulni, így
Izrael, nyugati szövetségesei nyomására, arra készül, hogy növelje egy sótalanító üzem áramellátását a Gázai övezetben. Ezáltal több ivóvizet tudna biztosítani az enklávéban élők számára - közölte szerdán a Reuters hírügynökséggel egy izraeli biztonsági tisztviselő és egy nyugati tisztviselő.
A beszélgetésen Kapu Tibor és Cserényi Gyula az űrhajósok kiválasztásának menetéről, a kiképzés folyamatairól és részleteiről tartottak beszámolót a közönségnek.
Egy medence a luxus érzetét kelti a kertben. Árának ellenére azonban egyre több háznál megtalálható. Fenntartása költséges, viszont bizonyos kiegészítőkkel és praktikákkal ezek minimálisra csökkenthetők.
Alig vártam, hogy eljussunk abba a buliba. Filmvetítés volt előtte, a film Cannes-ban Arany Pálmát nyert, leginkább arra voltam kíváncsi. És a hosszú, betegséges-influenzás szenvedésben eltöltött hónapok után végre nyiladozott a tavasz, táncolni akartam. Meg filmet nézni, meg kiöltözni, kisminkelni, és rég látott emberekkel beszélgetni. Nem egy lux
Igencsak megrázó bejegyzést osztott meg a közösségi oldalán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A poszt szerint az utóbbi néhány hétben számos olyan eset történt, amikor azért keletkezett tűz egy házban vagy az udvaron, mert a gyermekek nem bántak elég felelősen a tűzzel. Az esetekben szerencsére nem sérült meg senki.
Az Egyesült Államok elnöke hajlik afelé, hogy olyan katonai vállakozókat küldjön Ukrajnába, akik karbantartják a fegyvereket. Egyelőre csak katonákat - még nem csapatokat.
„Nem hiszem, hogy az ember lelkiismerete nem szólna, hogyha bűnt követne el. Ha a kislányomra nézek, nem az jut eszembe, hogy nem kellett volna megszületnie, hanem tudom, mekkora áldás, hogy ő van” – mondja Skrabski Fruzsina filmrendező. Gyakorló katolikusként az etikus lombik elfogadásáért harcol. A kérdésben nem volt mindig ilyen magabiztos, Somf
A szabadság titkairól csakis olyan ember beszélhet hitelesen, aki tudja, mit jelent nélkülözni a szabadságot és harcolni érte, majd megtalálni egy teljesen más dimenzióban. Olyan ember, akinek az emlékezetében fekete-piros-fekete táncot jár ’56, hiszen fiatalként nemcsak a forradalom dicsőséges, de legrémisztőbb napjait is átélte, extrém körülménye
Kovács Gyula három évtizede hozta létre Európa legnagyobb őshonos gyümölcsgyűjteményét, három és fél ezer gyümölcsfajta mosolyog a Pórszombat körüli kertjeiben. Óriási szám ez. André Leroy, a franciák legendás pomológusa Franciaországban hétszázvalahány körtefajtát talált. Itt ezerháromszáz fajta van. De vajon mi a csudának kellett a régieknek enny
Karácsony Gergely ma megkapta a Kúria válaszát, miszerint helybenhagyták a Nemzeti Választási Bizottság döntését, azaz nem ismétlik meg a rendkívül szoros főpolgármester-választást. Ennek értelmében további öt évig ő lesz Budapest főpolgármestere, és nem megy tovább az Alkotmánybírósághoz, hogy az általa beadott kérvényt felülvizsgálják. Szóba kerü
A Skandináv lottó 26. heti sorsolásán telitalálatos szelvény született, amelynek gazdája több mint 464 millióval lett gazdagabb. Nézze meg gyorsan a szelvényét, hátha ön az!
Az év elején indult CSOK Plusz kedvezményes hitelt május végéig hatezer házaspár igényelte, a megemelt összegű falusi CSOK-ból pedig 2500-an. A maximálisan 50 milliós CSOK Pluszból átlagosan 26 milliót kértek.
A walesi hercegné és Vilmos herceg különös gondot fordítanak arra, hogy gyermekeik számára harmonikus és támogató környezetet biztosítsanak, éppen ezt a célt szolgálják a családot segítő dadák is.
Az Auchan Magyarország idén is csatlakozott a KÖVET Egyesület, a Jane Goodall Intézet és a Védegylet Egyesület „Passzold Vissza, Tesó!” mobiltelefon-visszagyűjtő kampányához. A vásárlóknak április 22-e és május 22-e között egy hónapig volt lehetőségük leadni a feleslegessé vált mobilokat és egyéb eszközöket az összes Auchan áruházban. A kampány sor