2024. június 4. kedd

jún. 4
11:24
Mi történik? Elindult a visszaszámlálás, napokon belül elhallgat az egyik állami rádió (Nyugati Fény)
A Duna Word Rádió lehúzza
jún. 4
11:24
A Ferrari a Red Bull trükkjét tökéletesítve próbál az élre törni (Racing)
Öt csapat használja a Forma–1-ben azt a megoldást, amit a Red Bull talált ki, a Ferrari rendszere pedig mostanra már a bikásokén is túltesz.
jún. 4
11:24
Végh István: Sokkal jobb kijavítani a hibás döntéseket, mint nem dönteni (Üzletem)
Szeretném megismerni az új technológiákat. Én még a klasszikus It-ben nőttem fel, és persze irreális elvárás lenne, hogy szakértőként ismerjek minden új rendszert, de muszáj képben maradni – mondta az Üzletemnek Végh István, az Allianz Hungária vezérigazgató-helyettese.
jún. 4
11:24
Harrach Péter egy kicsit túlságosan is sietett, nehogy lemaradjon Orbán Viktor geszti kastélyavatásáról (Telex)
Először kirakott egy képet, amin látszódik, hogy 164-gyel repeszt. Aztán gyorsan korrigált egy szelfire.
jún. 4
11:25
Szájról szájra terjedt a Nyitott Műhely híre, ma már az 500. kiállításnál tartanak (kultura.hu)
A Déli pályaudvarral szemközt, a Ráth György utca 4. alatt található a főváros egyik legfontosabb, idén negyed évszázada működő, magántulajdonban lévő kulturális központja, a Nyitott Műhely. A jeles évforduló apropóján faggattuk az intézmény mindenesét, Finta Lászlót.
jún. 4
11:30
2025 hozhat kilábalást a hazai beruházások számára (Piac és Profit)
1,1 százalékkal nőtt a gazdaság az első negyedévben, miközben 3,4 százalékkal bővült a fogyasztás.
jún. 4
11:30
Kiderült, mi nyomasztja a legjobban a fizikai dolgozókat (Behaviour)
A magyar fizikai dolgozók életében egyszerre van jelen az elégedettség és a félelem – állapítja meg a Pannon-Work Zrt. felkérésére készült reprezentatív kutatás. A felmérésből kiderült az is, hogy a hazai kékgalléros munkavállalók mivel elégedettek, mi miatt aggódnak, s milyen változást tartanak fontosnak a helyzetüket illetően. Képet kapunk a külö
jún. 4
11:30
Brutális árvízkárokról érkezett jelentés: már a kormánynak is lépnie kell a sokkoló pusztítás miatt (Pénzcentrum)
A német kormány a déli részeken pusztító árvíz után hangsúlyozta az éghajlatváltozás elleni küzdelem fontosságát. Az EnBW közműszolgáltató közölte, hogy vízerőművei csökkentett kapacitással működnek, az Audi Ingolstadtban található üzemében pedig több műszakot is töröltek.
jún. 4
11:30
Van egy konfliktus, amit az egész világgazdaság nem vesz elég komolyan (Portfolio)
A Maersk, a világ egyik vezető konténerszállítója egy hónapon belül másodszor emelte meg nyereségkilátásait a kapacitáshiányt okozó vörös-tengeri támadások és a fuvarozási díjak ugrásszerű növekedése miatt – számolt be a Bloomberg.
jún. 4
11:30
Az Nmhh már megint kielemezte a magyar dalszövegeket (Noizz)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a zenehallgatási szokásokat és a legnépszerűbb szerzemények dalszövegeit elemző kutatást készített. A YouTube és a Spotify tavalyi toplistáit vette górcső alá, és vetette össze a hazai rádiók toplistáival.
jún. 4
11:30
Az adósságok közel fele távközlésből adódó tartozás (vg.hu)
Százezer forintos banki tartozás esetén egy év alatt akár a duplájára is nőhet az adósság.
jún. 4
11:30
ÉVOSZ: Jelentősen csökkenti a költségeket, ha közelebb van az építőanyag (Növekedés)
Az építőanyagok árösszehasonlítását nehezíti, hogy az árakra jelentős egyéb költségek is rárakódhatnak, ezért az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) építőanyag-kereskedelmi tagozata és az Újház Zrt. elnöke azt javasolja, hogy a vevők az építkezésükhöz közel eső építőanyag kereskedésekben, minden járulékos költséget (a szállítási díj
jún. 4
11:30
Micsoda fordulat! Épp csak bezárt Budapest egyetlen szabadvízi strandja, máris felbukkant Tiborcz István (Nyugati Fény)
A SHO Beach bezárása kapcsán merült fel Tiborcz István neve.
jún. 4
11:30
Apokaliptikus pusztítást végzett a vihar (Magyar Nemzet)
Országszerte is sok kárt okoztak a viharok, csak a Tengelici Parkerdőben több száz fát csavart ki az orkán.
jún. 4
11:30
Kukázza a stabilcoinokat a Binance az európai ügyfeleinél?! (BitcoinBázis)
A Binance eltávolítja a stabilcoinokat Európában? Richard Teng vezérigazgató megszólalt. Végre megérkezett a nyilatkozat a Binance vezérigazgatójától a tervezett változtatásokkal
jún. 4
11:30
Oroszország rendkívüli állapotot hirdet még a héten (AC News)
Nagy a baj. Még ezen a héten kihirdeti a rendkívüli állapotot az oroszok illetékes minisztériuma.
jún. 4
11:30
Már pénteken elöntheti a rakpartot a Duna, hasonló lesz a helyzet, mint karácsonykor (Telex)
Az alsó rakpartot 645 centis vízállásnál éri el a Duna, már péntekre 655 centit várnak, és ez még nem a vége.
jún. 4
11:30
Lékai-Kiss Ramóna új dologba vágja a fejszéjét (Media1)
TV2 Titkok Ramónával néven új videós podcast indul a TV2 Play exkluzív tartalmaként.
jún. 4
11:32
Magyar Pétert segíti a piramisjáték kulcsfigurája (Magyar Nemzet)
Deák Boldizsár jelen van a Tisza Párt rendezvényein.
jún. 4
11:35
A pályaudvaron (kultura.hu)
.
jún. 4
11:36
"Sajnálom, hogy sosem nőhettél fel" - Egyszerre veszett oda a 8 hónapos fiú és az anya egy horrorbalesetben (BorsOnline)
Két igazán szerető személyt vesztett el a család.
jún. 4
11:36
Meglepetés borrajongónak: országos bortesztet indított az egyik kereskedelmi lánc (Mindmegette)
Országos bortesztet indított a SPAR, amely során nemcsak a borkínálatukat lehet alakítani, de értékes nyereményekkel is gazdagodhatunk, ha kitöltjük az online kérdőívet.
jún. 4
11:36
Munkavállalói vízumokkal üzérkedő embercsempész hálózatra csaptak le Romániában (hirado.hu)
A román munkavállalói vízumokat a banda fejenként 500-1000 euróért árulta, "sürgősségi díjként" azonban esetenként akár 5000-6000 eurót is felszámolt.
jún. 4
11:36
Eddig 70 török rendezvény volt a kulturális évadban hazánkban (hirado.hu)
A kulturális évad záróeseményét idén december 18-án tartják az isztambuli Atatürk Kulturális Központ operaházában.
jún. 4
11:36
Már a Föld felé tart a kínai Csang’o-6 holdszonda (Liner)
A kínai Csang'o-6 holdszonda sikeresen megkezdte visszaútját a Föld felé, miután kőzetmintákat gyűjtött a Hold túlsó, vagy más néven sötét oldaláról.
jún. 4
11:36
Mutatunk egy olasz falvat, ahol a lakók kétharmada indul a választáson (Könyves Magazin)
A helyi választáson anya és fia is ellenkező táborba kerültek. A hír mellé 3 könyvet is ajánlunk.
jún. 4
11:36
Tiborcz István étterme veszi át a helyét a bezárt Sho Beachnek a BudaParton (SzMo)
Eddig Koltai Gábor volt az üzemeltető. Mostantól a miniszterelnök veje által tulajdonolt BDPST érdekeltsége.
jún. 4
11:36
Titkos dokumentumok kerültek napvilágra Merkel és Scholz Északi Áramlattal való kapcsolatáról (Magyar Hírlap)
Megdöbbentő tények derültek ki.
jún. 4
11:36
Meglepő helyen kapott újra kispadot a Fraditól menesztett Csercseszov (Mandiner)
Pénteken mutatkozhat be új együttesénél.
jún. 4
11:36
Minden adott a tökéletes balatoni szezonkezdéshez (Magyar Nemzet)
A vízügyön és a Balatonon már nem múlik, milyen lesz a szezon.
jún. 4
11:36
Nagyon nagy a baj, Vilmos és Katalin már a gyerekeik előtt is titkolják a hercegné állapotát (naphire.hu)
Katalin hercegnét nagyon megviselik a kezelések. Közeli ismerősök szerint annyira rosszul van, hogy a pár még a gyerekek előtt is igyekszik titkolózni.
jún. 4
11:36
Ártérben lakik Varga Viktor, most mossa el a házát sokadjára a Duna (Sassy)
Varga Viktort nem először kényszeríti költözésre a folyó, de ő ezen nem csodálkozik - aki ártérben lakik, az sűrűn pakolássza a holmiját és hagyja el otthonát.
jún. 4
11:36
Hogyan használjuk fel a tormát? (TulipGardenCafe)
Akár a kertedben nő, ezért csak leszeded, akár vásárolod, a tormából mindig csak egy kis darab kell. De mi legyen a maradékkal? A reszelt tormán túl számos más felhasználási mód létezik, hogy élvezhesd ezt a csípős, karakteres ízű gyökeret. Remek vírusölő, a légúti betegségek, a köhögés doktora, az egészség szimbóluma. Ez a „koszos kis” barna gyöké
jún. 4
11:38
Gyilkosság Gyöngyösön (Magyar Nemzet)
Az adatgyűjtés után már gyilkosságként kezeli a gyöngyösi halálesetet a rendőrség.
jún. 4
11:42
A személyi edző válaszol: Ez az 5 fitnesz-szokás többet árt, mint használ (Metropol)
A szakember a diétázókra szakosodott a munkája során.
jún. 4
11:42
Bakancslista nyárra: 7 magyar város, amit mindenképpen meg kell látogatnod idén (Joy)
Tudtad, hogy Magyarország tele van izgalmas és gyönyörű városokkal, amelyeket mindenképpen érdemes felkeresni? Ha szeretnél összeállítani egy izgalmas nyári bakancslistát, akkor itt a tökéletes lehetőség. Ebben a cikkben bemutatjuk neked a legfontosabb 7 magyar várost, amit mindenképpen fel kell venned az idei nyári úti célok közé.
jún. 4
11:42
Reggeli Tükör – 2024. június 4. – Csökkensséel indul a nap (TőzsdeFórum)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A piacok az Európai Központi Bank e heti monetáris politikai döntésére készülnek. Az EKB a várakozások szerint 2019 óta először csökkenti az irányadó eurókamatot. Befolyásolhatja az árfolyamok alakulását a májusi német munkanélküliségi adatok közzététele is. Az összeuró
jún. 4
11:42
A német hadsereg további 200 ezer tüzérségi lőszert vásárol (hirado.hu)
Az új lövedékekkel a hadsereg raktárait tervezik feltölteni, mivel Németország folyamatosan hadiipari eszközökkel segíti Ukrajnát.
jún. 4
11:42
Mostantól már bármely pályán az élen küzdhet a McLaren? (m4sport.hu)
A vártnál is nagyobb javulást ért el a McLaren a Miamiban bevetett új csomagjával, és most már elhiszik, hogy bármely pályán az élen küzdhetnek – még a lassú kanyaros helyszíneken is.
jún. 4
11:42
Tovább drágul a Spotify, de még mindig ez az előfizetők kedvence (vg.hu)
Idén már másodszor drágul Amerikában a szolgáltatás.
jún. 4
11:42
Megérkezett a Venom befejező részének első előzetese (Noizz)
Végre itt a Venom-trilógia utolsó részének első hivatalos előzetese. A Venom: The Last Dance című Marvel-filmben Tom Hardy utoljára tér vissza Venom, illetve Eddie Brock szerepében.
jún. 4
11:42
Egy rendkívül ritka állapot: egészen az anyaméhtől kezdve emlékekkel rendelkezik egy nő (BorsOnline)
Mindenre emlékszik, ami valaha történt vele!
jún. 4
11:42
A technológus elmondja, mikor válik a felbontott konzerv méreggé (Magyar Hírlap)
Emellett fontos betartani a már felbontott konzervdobozok tárolásának feltételeit.
jún. 4
11:42
Mundruczó Kornél Sztálin fiatalkoráról rendez filmdrámát (Hamu és Gyémánt)
A The Revolution According to Kamo Sztálin és egy fiatalkori barátja kapcsolatáról és a hatalom dinamikájáról szól. A forgatás 2025-ben kezdődhet majd, értesült a Variety.
jún. 4
11:42
Rendkívüli: Gázrobbanás történt Érden, h0ltan találtak egy embert a tűzoltók (Nyugati Fény)
Gázrobbanás történt Érd városában
jún. 4
11:42
Áldozatsegítő központ nyílik Újbudán (Magyar Nemzet)
"Azért is szükség van egy ilyen központra Újbudán, mert az elmúlt öt évben a DK-s László Imre nagyon rossz fele vitte a kerületet".
jún. 4
11:42
Minden út Rómába vezet! (Nyíregyháza)
Négy nyíregyházi atlétának szoríthatunk az Eb-n.
jún. 4
11:44
Normál tempóban folytatja az évet az ingatlanpiac (TőzsdeFórum)
Májusban 10 969 lakóingatlan cserélt tulajdonost Magyarországon. 2 százalékkal kevesebb, mint áprilisban, az előző év azonos időszakához képest ugyanakkor több mint 7,5 százalékkal teljesített jobban az ingatlanpiac. Közölte saját adatai alapján a Duna House az MTI-vel. Az év első öt hónapjában több mint 50 ezer adásvétel történt. Ez alapján éves s
jún. 4
11:44
Robbanás rázta meg Érdet, összedőlt egy ház (Magyar Nemzet)
Egy holttestet találtak a romok alatt.
jún. 4
11:45
A kis Valentinótól az Eldorádóig (kultura.hu)
Kardos Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, kiváló művész, a nemzet művésze június 4-én nyolcvanéves. Olyan legendás filmek fényképezése fűződik nevéhez, mint A kis Valentinó, A tanítványok, az Eldorádó vagy a megjelenése után azonnal betiltott Álombrigád.

Keresés