2024. június 4. kedd

jún. 4
12:00
Több kerékpárút újulhat meg Gyulán (Gyulatelevízió)
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz pályázat ad alkalmat arra, hogy régóta tervezett fejlesztéseket valósítsanak meg Gyulán. Támogatási kérelmet, pályázatot nyújt be a város a Vértanúk úti kerékpárút fejlesztésére, melynek felújítása már régóta esedékes. Veres András, a körzet képviselője kiemelte, a Vértanúk úti kerékpárú
jún. 4
12:00
Továbbra is magas az évismétlők aránya az első osztályosok körében (Liner)
A 2023/2024-es tanévben is az első évfolyamosok között volt a legmagasabb az évismétlők aránya.
jún. 4
12:02
Miközben Brazíliában nyaral, leendő klubjával tárgyalna a Fradi egyik legjobbja? (Sportal)
A brazil sajtó szerint szerint a szülőhazájában, Brazíliában szabadságát töltő Marquinhos, a Ferencváros támadója ügynökével együtt klubokkal tárgyalna. A Sportál információi szerint egyelőre nem érkezett ajánlat a Fradihoz.
jún. 4
12:02
Lopás, garázdaság, ittas vezetés Békésben (Gyulatelevízió)
Több üzletből is lopott el egy 12 éves és egy 14 éves lány Békéscsabán. Az egyik boltban lebuktak, ekkor derült ki, hogy aznap több helyről is fizetés nélkül vittek el bizsukat, kozmetikai eszközöket és táskákat. A Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellenük. Gyermekeik szerelmi konfliktusa miatt összes
jún. 4
12:05
Ma bárki ott hagyhatja a keze nyomát a Nemzeti Színház új függönyén (kultura.hu)
A világon egyedülálló, 64 magyar tájegység hímzési motívumait felhasználó függöny készül a Nemzeti Színház nagyszínpadára. A teátrumban ma, a nemzeti összetartozás napján 11 órától a nagyfüggönybe minden regisztrált vendég belehímezhet.
jún. 4
12:06
Június végéig lehet jelentkezni az MCC képzési programjaira (hirado.hu)
Az MCC szociokulturális helyzettől függetlenül biztosítja a diákokban rejlő tehetség kibontakozását, így a képzések a felvételt nyert tanulók számára térítésmentesek.
jún. 4
12:06
Tuzson Bence: Áldozatsegítő központ nyílik Újbudán (Magyar Hírlap)
Rámutatott, hogy a fővárosban az ország többi részéhez képest magas a bűncselekmények száma.
jún. 4
12:06
Rengeteg lőszert vásárol Németország, világháborúra készülhet Berlin (Magyar Nemzet)
A német hadsereg további 200 ezer tüzérségi lőszert vesz.
jún. 4
12:06
Többet pereskedtünk 2023-ban, mint egy évvel korábban (Mandiner)
Az OBH elnöke szerint a bírósági jegyzők elvándorlása komolyan veszélyeztetheti az ítélkezést.
jún. 4
12:06
45 fontos bejelentést tett Alonso csapata (Racing)
Ez elég sok fontos bejelentés lenne így egyszerre. Kivéve persze, ha a brit fizetőeszközről van szó, mert akkor viszont egy egészen elfogadható ajánlat a csapat frissen bemutatott F1-es Lego-modelljeire.
jún. 4
12:06
A legjobb kriptók júniusra a hozamért (BitcoinBázis)
Június figyelemre méltó hónapnak ígérkezik a kriptopiac számára. A bikafutás teljes erővel zajlik, így bőséges lehetőség nyílik a jelentős nyereség
jún. 4
12:06
Tompos Márton: Fideszes tulajdonú apartmanokat kínál szállásként a lenti gyógyfürdő (Telex)
A fürdőt pár éve 2,2 milliárd forintos közbeszerzésen elnyert pályázaton bővítette ki a ZÁÉV Építőipari Zrt. és Szabadics Építőipari Zrt.
jún. 4
12:06
A pedagógusokat ünnepelték Gyulán (Gyulatelevízió)
A Tücsök kamara együttes Gyalogné Veres Katalin vezetésével Hófehérke és a hét törpe Mulatozás, hej-hó című dalát adta elő a gyulai Pedagógus Napi ünnepségen. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester Bay Zoltánt idézte, aki úgy fogalmazott, a kultúra két legfontosabb összetevője a tudomány és a művészet, ezeket pedig a pedagógusok hivatottak igazá
jún. 4
12:08
Filmbe illő nyomozással kerítették kézre a gyilkost (Magyar Nemzet)
Pár ruhadarabért kellett meghalnia a 17 éves fiúnak.
jún. 4
12:08
Elvetette a sulykot a WMN: azt írták, tízből hét nő leszbikus hajlamú! (Mandiner)
Valószínűleg félreértették az eredeti kutatást.
jún. 4
12:12
Nem mindegy, melyik étolajat választod: íme, a legjobbak! (Mindmegette)
Az, hogy melyik a legjobb étolaj, többnyire attól függ, milyen módon szeretnénk felhasználni. De az egészség sem utolsó szempont, ahogy az étolaj ára sem. Mutatjuk, melyek a legjobb választások, még megfizethető áron.
jún. 4
12:12
Bővül a kerékpáros turizmus Magyarországon (ProfitLine)
Az elmúlt években jelentősen nőtt a kerékpáros turizmus Magyarországon, egyre kiterjedtebb a Kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat, és népszerű kerékpáros rendezvények csábítják a turistákat országszerte - közölte az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (Aöfk) hétfőn az MTI-vel a kerékpározás világnapja alkalmából.
jún. 4
12:12
Egy luxusautó vette el az életét egy 8 hónapos kisbabának és a nagynénjének a hétvégi balesetben (Metropol)
A vétkes sofőr könnyű sérülésekkel szállt ki az autójából.
jún. 4
12:12
Nagy változás jön a dohányboltokban, eltűnnek a legnépszerűbb termékek (Portfolio)
Jelentős változás jön a dohányboltokban az év végéig: csak július 7-éig szállíthatják a dohányipari vállalatok a legnépszerűbb dohánytermékeket, az árusításuk pedig csak a készlet végéig tarthat. Azokat a hevítéses dohánytermékeket, amelyekben az ízesítés elfedi a természetes dohányízt teljesen kivezetik. A termékek még az év végéig kaphatóak leszn
jún. 4
12:12
Kína kemény szigorításokkal készül a Tienanmen téri vérengzés évfordulójára (ATV)
1989. június 4-én hajnalban páncélosokkal fojtotta vérbe a kínai vezetés a Mennyei béke terén tavasz óta tartó demokráciapárti tiltakozást. Másnap az elvonuló harckocsik útját egy máig ismeretlen, fehér inges férfi állta el. A pillanatot többek között Jeff Widener, az Associated Press amerikai hírügynökség fotóriportere örökítette meg, és az ikonik
jún. 4
12:12
Hihetetlenül ritka dinoszauruszfosszíliát fedezett fel három amerikai kisgyerek (hirado.hu)
Három észak-dakotai fiú egy rendkívül ritka Tyrannosaurus rex fosszíliát talált, amely megváltoztathatja a dinoszauruszokról alkotott ismereteinket.
jún. 4
12:12
A Ferencváros második BL-sikerével akadályozná Zalánkiék rekorddöntését (m4sport.hu)
Szerdától péntekig Máltán rendezik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét, amelyben az FTC-Telekom második BL-elsőségét szerezheti meg.
jún. 4
12:12
Keményen alkudnak a málna árára Szerbiában (vg.hu)
Megkezdődött a málnaszüret Szerbiában. Becslések szerint a szokásosnál jóval kisebb mennyiséget takaríthatnak be idén a termelők.
jún. 4
12:12
Ez okozza a mostani fáradtságod és kialvatlanságod! (BorsOnline)
A szupercella, a felhőszakadás és a jégeső csak a kezdet!
jún. 4
12:12
Harrach Péter lefotózta, ahogy 164-gyel repesztenek Orbán beszédére, aztán gyorsan törölte a képet (SzMo)
A KDNP frakcióvezető-helyettese nem véletlenül sietett Geszt felé: Orbán Viktor tart beszédet a nemzeti összetartozás napjának alkalmából a felújított Tisza-kastély ünnepélyes átadóján.
jún. 4
12:12
Egyedülálló ösztöndíjakkal várja az MCC a diákokat (Magyar Hírlap)
Az intézmény missziója, hogy a fiatalok oktatása ne anyagi helyzetüktől függjön.
jún. 4
12:12
Szörnyethalt az asszony, lezuhant a hatodik emeleti erkélyről (AC News)
Az erzsébetvárosi tragédiát végignézték a szemközti irodaház dolgozói, akik sokkot kaptak a szörnyű látványtól.
jún. 4
12:12
Nem vicc: egy ritka betegség miatt még az anyaméhből is vannak emlékei egy nőnek (naphire.hu)
A 34 éves Rebecca Sharrock egy nagyon ritka neurológiai betegség miatt gyakorlatilag élete minden percére tökéletesen emlékszik.
jún. 4
12:12
Kazahsztánban kapott munkát a Fraditól tavaly nyáron kirúgott Csercseszov (Telex)
Az orosz szakember lett a kazah válogatott új szövetségi kapitánya.
jún. 4
12:12
Téged is érint a nagy LinkedIn-szégyen? (IT Business)
Egy új, szokatlan trend van kibontakozóban a Linkedin professzionális karrier-, és vállalatközi kapcsolatépítésre szakosodott közösségi-média portál felületén. A felhasználók panaszkodni kezdtek valamire, ami vagy mindig is velünk volt, vagy egy olyan friss felismerés, ami rátapintott egy nagyon fontos hatásra. Vajon te is érzed a szekunder szégyen
jún. 4
12:12
Nyári táplálkozási kisokos: hogyan együnk egészségesen a melegben (Digital Hungary)
Ahogy beköszönt a nyár, egyre több időt töltünk a szabadban, a hőség pedig megváltoztatja táplálkozási szokásainkat is. A melegben nemcsak hogy más típusú ételekre vágyunk, de a szervezetünk is másképp működik. Fontos tehát, hogy odafigyeljünk arra, mit, hogyan és mennyit eszünk. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb tanácsokat a nyári táp
jún. 4
12:12
A káposzta levének jótékony hatásai (TulipGardenCafe)
A káposzta az egyik legegészségesebb zöldség a világon. A káposztalé fogyasztásának pedig évszázados hagyománya van a népi orvoslásban. A legtöbb U-vitamin a káposztában található. A káposzta nagyon gazdag többek között U-vitaminban, másnéven metil-metioninban. Az U-vitamin igazából nem is vitamin, hanem egy aminosav származék. Szervezetünk nem tud
jún. 4
12:12
A GKI előrejelzése szerint nyár végére 50 forinttal is drágulhat az üzemanyag (Liner)
Ugyanis az OPEC+ a kitermelés korlátozásának hosszabbításáról döntött, így július helyett októberben növelik a kitermelést.
jún. 4
12:15
Megvannak a Kassák kortárs művészeti díj 2024 döntősei (kultura.hu)
A Kassák kortárs művészeti díjat idén harmadszor adja át a Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum és dr. Argay István, a díj alapítója. 2024-ben a döntőbe Kocsi Olga és Schór Ádám, Koltay Dorottya Szonja és Seress Anna, Juhász Nóra és Török Krisztián Gábor művész-kurátor páros, valamint Murányi Mózes és Szász Lilla jutottak be.
jún. 4
12:18
Lejár a türelmi idő, nem lesz kibúvó a visszaváltási díj alól (Piac és Profit)
Már csak kevesebb mint egy hónapig, június 30-ig van haladékuk a gyártóknak arra, hogy a kötelezően visszaváltási díjas termékekre vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyásával hozzanak forgalomba az egyébként a DRS (Deposit Refund System) hatálya alá tartozó termékeket. Az új szabályozásnak való megfelelés 50 forintos áremelkedést jelent majd ter
jún. 4
12:18
Halottnak nyilvánították, a temetkezési vállalat dolgozója vette észre, hogy még életben van (Blikk)
A 74 éves Constance Glantzról azt gondolták, hogy a hospice házban életét vesztette, azonban pár óra múlva észre vették, hogy még lélegzik.
jún. 4
12:18
Már nincs akadály VV Virág előtt, büszkén tartja kezében az oklevelét (Ripost)
Valóra vált VV Virág álma, műszempillás lesz.
jún. 4
12:18
Mint két tojás: Lékai-Kiss Ramónát és testvérét alig lehet megkülönböztetni (Glamour)
Talán sokan nem tudják, de Lékai-Kiss Ramónának van egy gyönyörű húga, aki akár az ikertestvére is lehetne, annyira hasonlít nővérére. Ha megnézed a közös képüket, nem fogsz hinni a szemednek!
jún. 4
12:18
Nepo babyk: gyerekek, akiknek a legnagyobb tehetsége, hogy jó helyre születtek (Life)
A nepotizmus mindenhol ott van, a sztárvilágban is. Olyannyira, hogy a hírességek ki nem érdemelt lehetőségekhez jutó gyerekeinek külön nevük is van: ők a nepo babyk.
jún. 4
12:18
Simicskó István: Idegen érdekek háborújából ki kell maradni (Magyar Hírlap)
Nekünk nem csak a sikerért, de a megmaradásunkért is mindig keményen meg kellett dolgoznunk.
jún. 4
12:18
Ukrajna új légvédelmi rendszert kap Olaszországtól (Demokrata)
Antonio Tajani olasz külügyminiszter megerősítette, országa egy második SAMP/T légvédelmi rendszerrel fogja ellátni Ukrajnát.
jún. 4
12:18
2024-ben növekvő utasforgalom és hosszabb tartózkodási idő jellemezi a turizmust Európában a Mastercard Economics Institute szerint (Növekedés)
A Mastercard Economics Institute legfrissebb globális jelentése szerint a turizmus ágazatot az utasforgalom és a költekezés rohamos növekedése jellemzi. A "Travel Trends 2024" című tanulmány részletesen mutatja be az idegenforgalomi piacot mozgató globális és európai trendeket.
jún. 4
12:18
Fenntarthatóság: elektromos kerékpárral és rollerrel közlekedhetnek a Széchenyi István Egyetem polgárai (Autószektor)
"A Széchenyi István Egyetem és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA partnerségének stratégiai célja a zöldátállás és a fenntarthatóság elősegítése. E törekvésben a HUMDA nagy szerepet játszik a környezettudatos szemléletformálás támogatásával, amihez intézményünk oktatási, tudományos és innovatív tevékenységeivel járul hozzá" – húzta alá d
jún. 4
12:18
Hivatalos céldátuma van a legolcsóbb elektromos Volkswagennek (Villanyautósok)
Egyre nagyobb a tülekedés a 20 ezer eurós árkategóriában.
jún. 4
12:18
"A pénzt meg kell fogni!" – Spórolási trükkök modern nőknek (Bien)
Bármennyit is keresel, mindig jó, ha félre tudsz tenni belőle. Spórolni azonban sosem egyszerű, hiszen valamiről le kell mondanod cserébe – de hogyan csináld mégis, amikor mindenhol azt látod, hogy vedd meg, akció, megéri, kihagyhatatlan ajánlat? Íme néhány tipp!
jún. 4
12:24
Megerősítette együttműködését a Honvédelmi Minisztérium és a Pécsi Tudományegyetem (hirado.hu)
Egy modern eszközökkel ellátott, ütőképes honvédségre van szükség.
jún. 4
12:24
Zsákolták idén a magyar állampapírokat a befektetők, íme az eddigi mérleg (Portfolio)
Az egész évre tervezett forintalapú államkötvény kibocsátások 47%-át teljesítette április végéig az Államadósság Kezelő Központ, a lakossági állampapírok terén ez az arány 35%-os volt - derült ki az ÁKK most közzétett angol nyelvű befektetői prezentációjából.
jún. 4
12:24
5 fontos változás a közvetlen támogatásokban (Agroinform)
Fontos információk az AÖP-ben alkalmazadó biztonsági sávtól a vetésváltásig.
jún. 4
12:24
Ismét új tagokkal bővült a Halhatatlanok Társulata: íme a teljes névsor (Femcafe)
A Halhatatlanok Társulatát még 1996-ban alapították a Stúdió nevű televíziós kulturális hetilap alkotói. Néhány éves szünetet követően az ATV élesztette újjá, vállalva a szavazás és a díjátadó teljeskörű lebonyolítását.
jún. 4
12:24
Kétszer annyi Himars rakétarendszert gyártat az USA, mint eddig állította (vg.hu)
Több mint kétszer annyi Himars-ot gyártat az USA, de azt nem mondja el mik a tervek a fegyverekkel.

Keresés