2024. június 4. kedd

jún. 4
15:18
Szomorúság horoszkóp: így szoktad kezelni ha letört vagy, zodiákusod alapján (Bien)
Mindenki talál okot arra, hogy szomorú legyen, még a legpozitívabb jegyek sem tudnak örökké a toppon lenni. Ettől persze senki sem lesz kevesebb, vagy éppen kevésbé értékes, éppen ellenkezőleg! De mit mondanak a csillagok? Hogyan kezeled a szomorúságodat zodiákusod alapján?
jún. 4
15:24
Növekedett a sertésvágások száma, de baromfiból is sok került a vágóhídra (Agroinform)
2024 első negyedévében több sertést, marhát és baromfit vágtak, mint egy évvel korábban.
jún. 4
15:24
Videó-távirányítású drónok Ukrajnának – toborozzák a gyártókat (vg.hu)
Nemzetközi dróngyártásra pályázatot hirdetett meg a brit és a lett kormány. A videó-távirányítású drónokat hatékonyságuk miatt Ukrajnának szánják.
jún. 4
15:24
A BL-selejtező második körében kezd a Fradi (Magyar Hírlap)
A Ferencváros és az azeri Karabah a Bajnokok Ligája első selejtezőköréből átkerült a következőbe.
jún. 4
15:24
Elárulta a polgármester, hogyan lehet összekapcsolni a keleti és a nyugati technológiát (Mandiner)
Papp László szerint Debrecenben jól tetten érhető a hídszerep is, hiszen távol-keleti és nyugati befektetők üzletkötése napi szinten is magától értetődik.
jún. 4
15:24
A Győr búcsúzó klasszisa reméli, sokat fog sírni nyáron (Magyar Nemzet)
Stine Oftedal hét év után BL-győzelemmel búcsúzott a Győri Audi Eto kézilabdacsapatától.
jún. 4
15:24
Néha egy kanyart sem tudtak baleset nélkül bevenni – volt F1-es pilóta kritizálja a roncsderbiző ellenfeleit (Racing)
A közel 100 Forma–1-es futamon induló, 2022-ben Indy 500-at nyerő versenyző szerint ez nem az a színvonal, ami méltó a mezőnyhöz.
jún. 4
15:24
Rossz hír az instagramozóknak: jönnek az átugorhatatlan reklámok (Sassy)
Már tesztelik az új funkciót, ami azt jelenti, hogy hamarosan nincs menekvés, és kötelező lesz végignézni a hirdetéseket.
jún. 4
15:26
A szója segíthet megelőzni a mellrák kiújulását (Magyar Hírlap)
Különösen a menopauza utáni nők esetében.
jún. 4
15:30
Folytatódik az olaj áresése a nemzetközi piacokon (ATV)
A Brent olajfajta hordónkénti ára több mint másfél százalék mínuszban állt kedden kora délután a hétfői 3 százalékot meghaladó csökkenés után.
jún. 4
15:30
Lázár János: Magyar Péter árt az országnak (SzMo)
A miniszter szerint az "ellenségeink külföldön pezsgőt bontanak arra, hogyha valaki megpróbálja jelen pillanatban gyöngíteni az országot."
jún. 4
15:30
Egy ember meghalt gázrobbanásban Érden (Magyar Hírlap)
Az épület összeomlott, a tetőszerkezet és a födém leszakadt.
jún. 4
15:30
Nemcsak nemzeti összetartozás, nemzetek közötti összefogás is kell (Demokrata)
Nemzetek közötti összefogásra is szükség lesz azokkal, akiknek fontosabb a béke, mint a háború, jelentette ki Soltész Miklós Székelyföldön.
jún. 4
15:30
Elárulta a rendőrség, hogyan maradhat életben, ha a Dunára megy fürdőzni, hajókázni vagy sportolni (Magyar Nemzet)
Tanácsok arra az esetre, ha kedves az élete és a pénztárcája.
jún. 4
15:30
Magnus Aircraft: megkezdődött a kínai gyár építése (Autószektor)
A Pécshez közeli pogányi reptér szomszédságában saját fejlesztésű kisrepülőgépek gyártásával, elektromos meghajtású repülőgép fejlesztésével foglalkozó vállalat közleménye szerint a zömében kínai állami befektetésből zajló beruházás keretében Wuxi városban új ipari park épül egy 210 ezer négyzetméteres területen. Ennek egyik eleme lesz a Magnus Air
jún. 4
15:30
Orbán: Ha Trump és az EU akarná, 24 óra alatt véget érne a háború (Telex)
A magyar miniszterelnök olasz lapnak adott interjút, a jobboldal európai újjászületésére van szükség szerinte, Meloni és Le Pen kiegyezésére.
jún. 4
15:30
Idén is nagy merítés lesz a hazai előadókból a Szigeten (in.hu)
A Sziget kétségtelenül egyik legnagyobb hozadéka, hogy a hat fesztiválnap alatt Budapestre hozza a világ számos, idén is mintegy hatvan országból érkező fellépőinek hosszú sorát, a zenei műfajok sokszínűségét és sok mindent a zenén túl, legyen az tánc, színház, cirkusz vagy egyéb művészeti ág. Headliner sztárokat, nagy kedvenceket, izgalmas zenei é
jún. 4
15:30
Már 22 okoszebra óvja a gyalogosokat; újabb átkelők készültek a biztonságos közlekedésért (Nyíregyháza)
Az elmúlt években 20 okoszebrát telepítettek városszerte. Májusra két újabbat ígért a városvezetés, melyet hétfőn üzembe helyeztek, tehát este már fényjelzéssel működött a két új átkelő a Korányi Frigyes utcán.
jún. 4
15:36
94 éves korában meghalt Belinda Bellville, Diana hercegné divattervezője (Blikk)
Belinda Bellville 23 éves korában alapította meg saját divatházát, világsztárok tömkelegének alkotott ruhákat.
jún. 4
15:36
Megszűnik a közmédia egyik csatornája (Portfolio)
Már csak 10 napig üzemelteti a közmédia a főleg határon túli magyaroknak szóló Duna World Rádiót - írja a Media1.
jún. 4
15:36
Tiborcz István veszi át a strandot a Kopaszi-gáton (444.hu)
Flava Beach lesz a Sho Beachből.
jún. 4
15:36
A Maldív-szigetek kitiltotta az izraeli állampolgárokat (444.hu)
Arról, hogy a tilalom mikor és hogyan léphet hatályba, egyelőre nem tudni.
jún. 4
15:36
Szenved az ipar, elmaradnak a beruházások, de a magyar gazdaság mégis kezd kijönni a gödörből (444.hu)
Itt a gazdasági fordulat, amit annyira várt a kormány.
jún. 4
15:36
Új részleggel nyit a jövő felé az Audi (autopro)
Az új területre a Valeótól igazolt vezetőt az Audi.
jún. 4
15:36
Nagy fába vágta a fejszéjét a Microsoft (vg.hu)
A befektetés a mesterséges intelligencia területén valósul meg.
jún. 4
15:36
Szak Zsuzsanna a Kozmos új elnöke (Márkamonitor)
A 2024-es Kozmos Közgyűlés döntése alapján május 7-től Szak Zsuzsanna tölti be a Magyar Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Szövetség (Kozmos) elnöki tisztét.   Szak Zsuzsanna, a Henkel Magyarország Kft. Consumer Brands üzletág igazgatója széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik a kozmetikai, mosó- és tisztítószer üzletágakban. Pályáját a food szektor
jún. 4
15:36
Ha nem akarsz megbetegedni, akkor ezekben a magyarországi vizekben ne fürdőzz (Life)
Bár rengeteg kiváló természetes vizünk van, akadnak olyanok, amelyekben a bakteriális szennyezettség miatt nem érdemes fürdőzni. Ezeket kerüld el, ha nem akarsz bajt.
jún. 4
15:36
Egyszerűbb műtét, gyorsabb felépülés – ezt ígéri a "térddugasz" (Rakéta)
Egy dugó, amely kiváltja a térdprotézist? Lényegében erről van szó.
jún. 4
15:36
A királyi család nem köszönti fel Lilibet Dianát (Magyar Hírlap)
A britek már régen várnak arra, hogy Harry "hazatérjen", és rendeződjön viszonya az édesapjával és a testvérével.
jún. 4
15:36
Magyarország biztosítja a legkedvezőbb beruházási környezetet az EU-ban (Demokrata)
Videó! Szijjártó Péter Monacóban elmondta, Magyarországon egyedülálló politikai stabilitás és alacsony kulcsokon alapuló adórendszer van.
jún. 4
15:36
Rákay Philipnek jól fialt a rácalmási biznisz (Forbes)
Közel másfél milliárd forintot fialt tavaly Rákay Philipnek rácalmási cége.
jún. 4
15:36
Valaki több mint két és fél milliárdot nyert a kenón (Magyar Nemzet)
Elvitték a rekordnyereményt.
jún. 4
15:36
Jelentősen csökkent a rövid távú Bitcoin-tulajdonosok által realizált nyereség, ideje vásárolni? (BitcoinBázis)
A hálózaton belüli analitikák lehetővé teszik, hogy a blokklánc-alapú eszközök esetében következtetéseket vonjunk le a historikus adatok alapján. Bár ezek
jún. 4
15:36
Szerintem menjünk el a kisállatbörzére! (Nyíregyháza)
Minden hónap második vasárnapján 6 és 14 óra között várja az érdeklődőket a Kisállatbörze Nyíregyházán, a Fokos utcai Piactéren.
jún. 4
15:38
Minden idők kampányfilmjét forgatták a győri polgármesterről (444.hu)
Két és fél percig azt hittük, hogy jó lesz.
jún. 4
15:38
Ausztria támogatja Belgium ötletét, miszerint tovább kellene léptetni a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben (444.hu)
Amivel megfosztanák Magyarországot a szavazati jogától az EU Tanácsában.
jún. 4
15:38
Tovább bővít a Nyírlift Kft. az ipari parkban (Nyíregyháza)
Nagyszabású fejlesztést valósít meg a Nyíregyházi Ipari Parkban a Nyírlift Kft. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere hétfőn személyesen látogatott el a beruházás helyszínére, ahol Kováts Dániel ügyvezető mutatta be az épülő új csarnokokat. 2019-ben értékesítették a Déli Ipari Park korábbi, a nagyarányú bővítés előtti két utolsó szabad terül
jún. 4
15:40
Szemérmetlenül kampányolt gyerekekkel a nagykőrösi fideszes polgármesterjelölt (444.hu)
A helyi választási bizottság szerint ezzel nincs gond, a tagok között pedagógusok is vannak. A területi választási bizottság másképp döntött.
jún. 4
15:40
Mindent a focidrukkerekért: négy magyar konzul is lesz Dublinban a magyar-ír meccs miatt (444.hu)
A külügyminisztérium a helyén, mindenki teszi a dolgát.
jún. 4
15:42
Nem jött be a fideszes jóslat, a szankciók előtti szinten az olajár (Piac és Profit)
Folytatódik az olaj áresése a nemzetközi piacokon, a Brent olajfajta hordónkénti ára több mint másfél százalék mínuszban állt kedden kora délután a hétfői 3 százalékot meghaladó csökkenés után.
jún. 4
15:42
Lázár János: 365 napot szokott dolgozni Rogán miniszter úr, most kapott egy nap kimenőt, nagyon helyes (444.hu)
A 3,5 milliós elnöki lakosztályhoz pedig szerinte minden fedezet rendelkezésre állt.
jún. 4
15:42
Mozgósított katonák feleségei tüntettek az orosz védelmi minisztérium előtt (444.hu)
A nők "Kérem, hozzák haza az apámat" és "Itt az ideje, hogy a mozgósítottak hazatérjenek" feliratú táblákat tartottak.
jún. 4
15:42
Semmi sem lehetetlen: Azahriah ebben még Taylor Swiftet is képes volt lenyomni (Pénzcentrum)
Miley Cyrus és Taylor Swift slágerei hazánkban is az élen álltak 2023-ban, a magyarok azonban mégsem világsztárok, hanem egyre inkább saját énekeseik dalait hallgatják online. Egyebek között ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss, zenehallgatási szokásainkat és a legnépszerűbb szerzemények dalszövegeit elemző kutatá
jún. 4
15:42
Senánszky Petra a döntőbe jutással egyéniben és a váltóval is nagyon boldog lenne (m4sport.hu)
Az uszonyos úszásban sokszoros világbajnok Senánszky Petra első olimpiájára készülhet, mivel múlt szombaton 50 m gyorson országos csúcsot elérve megúszta a szintet és a váltóval is rajthoz állhat Párizsban.
jún. 4
15:42
Elolvadunk: Tóth Gabi és Hannaróza, így énekel együtt (BorsOnline)
Ennél cukibbat ma már nem fogsz sem látni, sem hallani.
jún. 4
15:42
Idén is nagy merítés lesz a hazai előadókból a Szigeten (Hamu és Gyémánt)
A Sziget kétségtelenül egyik legnagyobb hozadéka, hogy a hat fesztiválnap alatt Budapestre hozza a világ számos, idén is mintegy hatvan országból érkező fellépőinek hosszú sorát, a zenei műfajok sokszínűségét és sok mindent a zenén túl, legyen az tánc, színház, cirkusz vagy egyéb művészeti ág. Headliner sztárokat, nagy kedvenceket, izgalma
jún. 4
15:42
A kétgyerekes anyuka majdnem belehalt, hogy kavics ment a cipőjébe (Magyar Hírlap)
Egy kirándulás után napokig kómában feküdt, majdnem belehalt a vérmérgezésbe.
jún. 4
15:42
Több mint tízmilliárd forint értékű agrárberuházási döntések születtek (Demokrata)
A megvalósítani kívánt fejlesztések elsősorban az öntözést érintik, közölte az Agrárminisztérium.
jún. 4
15:42
A trianoni döntés máig fájó sebeire éppen hazánk uniós tagsága nyújt részbeni gyógyírt (Mandiner)
Trianon elválaszt, Európa összeköt.
jún. 4
15:42
A háború fenyegetésének árnyékában parancsoló szükség, hogy egymás mellé álljunk (Magyar Nemzet)
Kövér László lesz a Hír TV esti műsorának vendége.

Keresés