Lassan elérhetővé válnak a legnagyobb tech cégek negyedéves működési eredményeiről szóló bejelentések. A Samsung Electronics pedig a vártnál jóval nagyobb profitnövekedésre számíthat.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti egyoldalú moszkvai látogatását az Európai Tanácsa jogi szolgálata szerint az uniós szerződések megsértése. Az utazás, amelyet a magyar kormány az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalások előmozdításával indokolt, heves bírálatokat váltott ki az EU és a NATO szövetségeseitől, akik egyértelművé tették, hogy
Az Online Számla rendszer, az online pénztárgépek adatai, a webáruházi rendelések, az éttermi szoftver információi és a bankkártyaadatok elemzése alapján több mint 11 millió forint áfakülönbözetet tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) egy étteremnél.
A fő téma a matematika, amely nem áll távol a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai, gazdasági karától sem. Így nem volt véletlen a helyszín kiválasztása. Július 9 és 12-e között minden nap szakmai programokkal, előadásokkal várják a megjelenteket, többségében matematika tanárokat, valamint matematikusokat. Emellett olyan kulturális programok színesítik
Friedl Zsuzsanna 2024. január óta irányítja a nemzetközi nagyvállalat 450 fős HR szervezetét, amely világszerte 28 000 munkavállalóért felel. Korábban a Magyar Telekom Chief People Officere volt hat évig. Mint mondja, ilyen nagy szervezetekben nincs idő aggódni, hezitálni, sokszor kell gyors, határozott döntést hozni, válságot kezelni. A globális j
Nem tett ígéretet arra az iparág, hogy a hazai üzemanyag-tarifák átlaga, minden egyéb körülménytől függetlenül, mostantól nem nő a környező államok szintje fölé - mondta Ratatics Péter, aki a Mol csoportszintű fogyasztói szolgáltatásainak ügyvezető igazgatója.
A tojásos reggelik nagyon kedveltek, hiszen egyszerűen és gyorsan elkészíthetők, emellett finomak és táplálók is. Egy idő után viszont unalmassá válhat a rántotta és a tükörtojás is, nem árt tehát néha feldobni egy kicsit!
Anglia története során először jutott nem hazai földön világ- vagy Európa-bajnoki döntőbe. Erről és még további érdekességekről, nyilatkozatokkal a 2-1-es angol sikert hozó, hollandok elleni Eb-elődöntő után.
Bár már Kína is elismeri, hogy a koronavírus-járvány óta gyengeségekkel küzd az ország gazdasága, a kommunista párt bizottsági ülésén nem érdemes nagy reformokra számítani.
Milyen egy privát séf élete? Milyen a világ egyik legmenőbb hoteljában dolgozni vezető séfként? Hogyan lehet évek alatt felépíteni egy nemzetközi karriert? Milyen világsztárok otthonában vacsorát főzni? Kérdések, amelyekre egyetlen magyar tudja a választ: Pintér Sándor séf.
A carVertical autóipari adatszolgáltató cég szakértői hasznos tanácsokkal szolgálnak arra vonatkozóan, hogyan csökkenthetjük minimálisra az autó túlmelegedésének kockázatát, és hogyan tarthatjuk formában a járművünket egész nyáron. Parkoljunk árnyékban! Ha lehetséges, soha ne hagyjuk az autót hosszú ideig közvetlenül a napon. A hő tönkreteheti a be
Az elmúlt évtizedekben a bogyós gyümölcsök termőterülete visszaesett, részben az éghajlatváltozás, részben a kézi betakarítás nagy munkaerő-igénye miatt. A termesztés lassan szinte csak kiskertekben marad meg.
Családi és baráti körben már a kilencvenes években szóba került, hogy el kellene menni Paksra a gasztro-blues fesztiválra, amiről legendák keringtek rockrajongói körökben.
François Villeroy de Galhau, a Francia Nemzeti Bank elnöke arra figyelmeztetett, hogy bármilyen kormány is alakul, Franciaország nem növelheti tovább a költségvetési hiányt, és nem róhat további adókat és költségeket a vállalkozásokra.
Augusztustól újabb sarcot kapnak nyakukba a bankok, biztosítók és energetikai cégek, amelyből megközelítőleg 400 milliárd forint pluszbefizetést vár a kormány.
Huszonkilenc százalékkal nőtt éves alapon júniusban a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma – derült ki a Datahouse adatiból.
Csütörtökön a VIII., IX., X., XII., XV., XIX. és a XX. kerületekben is lezavarják az újraszámlálást. Jelen állás szerint Karácsony nagyjából 190 szavazattal vezet.
Július 9-11. között Washingtonban tartják a NATO aktuális csúcstalálkozóját, ahol többek között az Észak-atlanti Szerződés Szervezete létrehozásának 75. évfordulóját is megünneplik. A legkritikusabb témának viszont az ukrajnai háború bizonyul. Jens Stoltenberg főtitkár szerdán elmondta, Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan. Továbbá
Már az asztali gépen vagy a laptopon is végezhetünk módosítást, ha Google Walletet használunk az elektronikus fizetéshez vagy a hűségkártyák tárolásához.