Voltunk koncerteken, próbáltunk csajozós szövegeket tanulni, megnéztük a szetteket, sokkolódtunk az árakon. Most összegyűjtöttük az eddigi soundos videóinkat, hogy méltóképen búcsúzzunk el a Balaton parti fesztiváltól.
Kevin Costner szinte mindenét feláldozva dolgozott filmjein, melyek ezen a nyáron debütáltak volna, azonban meghiúsulni látszik a bemutató. A filmsztár Horizont című vadnyugati sagája két részét tervezte bemutatni, azonban akkorát bukott az első rész, hogy a folytatást levették a moziműsorról.
A legutóbbi zamárdi képviselő-testületi ülésen már elhangzott, hogy nem lesz több Sound a településen. Pumped Gabó is gyászolja már szeretett fesztiválját, de vajon mi lesz a Sound sorsa?
A K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményei alapján a hazai vállalkozások hangulata -11 ponttal maradt a negatív tartományban. A visszafogott várakozások azonban csak a 300 millió forint árbevétel alatti cégekre jellemzők, az ennél nagyobb bevételű vállalkozások ismét pozitívan látják az előttük álló egy évet. A teljes szektor
Stagnálást mutat a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása július 13-án (szombaton) 15 órától július 14-én (vasárnap) 22 óráig lett volna érvényben, azonban a kamionstopot a kiemelkedően magas hőmérséklet miatt az éjszakai időszakban szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) csütör
Hirtelen sokan kezdtek el foglalkozni Király Linda magánéletével, főleg miután elindultak a pletykák, hogy csókolózott L.L. Juniorral. Az énekesnő ezt tagadta, de a rajongók tovább kutattak.
A levendulaszüret időszaka még nem ért véget, néhány helyen még bőven van szedd magad rendszer, ennek segítségével pedig betárazhatsz a jellegzetes illatú virágokból. Érdemes - mutatjuk, miért.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI) több mint 743 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával automatizált, helyi alapanyagokra és melléktermékekre alapozott mobil építészeti megoldást dolgozott ki a Sparktech Innováció Kft. a mezőgazdaság számára.
Már lehet nevezni a Schneider Electric fenntarthatósági versenyére, a pályázatokat október 15-ig várják. A „Sustainability Impact Awards” kezdeményezés célja a fenntarthatósági törekvések támogatásában és megvalósításában élen járó partnerek, ügyfelek és beszállítók erőfeszítéseinek elismerése.
Az alacsonyabb lányok mindig magasabbnak szeretnének tűnni, de nem csak a magas sarkú cipő segíthet ebben! Vannak kisebb-nagyobb stílustippek is, amik optikailag megnövelhetik a méreteidet.
A Chery Group megbízásából az Opinio által készített kutatás alapján a 16-59 év közötti magyarok 6 százaléka már ki is választotta, hogy milyen autót vásárol a közeljövőben, további 11 százalék pedig eldöntötte, hogy vesz majd autót, ugyanakkor azt még nem tudják, hogy milyent. A felmérés során a megkérdezettek 19 százaléka jelezte, hogy bár felmer
Az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (Commodity Futures Trading Commission – CFTC) feladata az Egyesült Államokban az árutőzsdei és pénzügyi határidős ügyletek és opciók értékesítésével kapcsolatos felügyeleti tevékenysége. Ez a szerv felel a tiszta versenyért és a határidős valamint opciós piacok átláthatóságáért. Ezért is nevezhető jelentős
A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása július 13-án (szombaton) 15 órától július 14-én (vasárnap) 22 óráig lett volna érvényben, azonban a kamionstopot a kiemelkedően magas hőmérséklet miatt az éjszakai időszakban szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik – tájékoztatott az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Hét százalékkal csökkent 10 év alatt az Európai Unióban a kórházi ágyak száma, amely az EU statisztikai hivatala, az Eurostat 2022-ben elvégzett, csütörtökön közzétett felmérésében ismertetett legutóbbi adatok szerint 2,3 millió volt – közölte az MTI.
A MicroStrategy, amely a bitcoin legnagyobb vállalati tulajdonosa, csütörtökön bejelentette, hogy részvényeit 10 az 1 arányban fogja felaprózni. A vállalat célja ezzel a lépéssel az, hogy részvényeit elérhetőbbé tegye mind a befektetők, mind pedig a munkavállalók számára - számolt be a CNBC.
Különösen Magyarország középső területein fokozódik az aszály, a nyári növényeknek sürgősen esőre lenne szüksége - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
A hazai nagypapírok közül az OTP teljesített legjobban csütörtökön, a mai emelkedéssel pedig ismét a fontos 18 000 forintos szint felett zárt a bank részvényeinek árfolyama.
Tíz-húsz százalékkal is emelkedhet az olcsóbb albérletek ára, mert a pontszámaikban bízó diákok elkezdték keresni a bérleményeket. Szakértők szerint pedig aki most hosszasan válogat, az Budapesten könnyen kiszorulhat valamelyik, az iskolájától már távoli külső kerületbe.
Litvánia pénzügyi bűncselekményeket vizsgáló hatósága (FNTT) 9,3 millió eurós bírságot szabott ki a Payeer kriptocégre. A bírság oka, hogy a Payeer megszegte a pénzmosás elleni szabályokat és engedélyezte, hogy ügyfelei pénzt utaljanak szankcionált orosz bankokhoz. Ez a bírság a legnagyobb, amit valaha is kiszabtak egy virtuális eszköz szolgáltatór
A MicroStrategy Inc. (NASDAQ: MSTR), egy amerikai technológiai vállalat, amely vállalati elemzési és mobilitási szoftvereket kínál, bejelentette, hogy 10 az 1 arányban felosztja az A és a B osztályú részvényeit. Ez a részvényfelosztás demokratizálja az MSTR részvények hozzáférhetőségét mind a befektetők, mind a munkavállalók számára. Ennek eredmény
A horvát turizmus pozitív trendekkel és a turistaforgalom eredményeivel lép be az idei év turisztikai főszezonba. Ezt mutatják az eVisitor rendszer adatai, amelyek szerint januártól június végéig több mint 7,2 millió érkezés és 28,1 millió vendégéjszaka realizálódott Horvátországban. Ez 6 százalékos növekedést jelent az érkezések és 2 százalékos nö
Sok napsütés mellett elszórtan záporokra és zivatarokra kell számítani a hétvégén, néhol 40 Celsius fok fölé is melegedhet a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Több száz palack vizet osztottak ki csütörtök délben a belvárosban. A legmelegebb órában kínálták a hűsítő italokat, a koordinációban a Közterület-felügyelet segítette Jászai Menyhért alpolgármestert. Tekintettel a hőségriadóra, már hagyomány Nyíregyházán, hogy a nyári forróságban palackozott ásványvizet osztanak a forgalmas helyszíneken.
Sokan hiszik, hogy a vékonyszálú hajat kötelezően világosra kell pingálni, pedig ha megfelelő festési technikát használjuk, minden hajszín működhet. Nézzük, mit ajánlanak a szakemberek, ha sörényed nem éppen dús és vastagszálú.
Ahogy a gasztronómia világában, úgy a koktélok terén is változnak a trendek. Új ízek, színek, hozzávalók, illatok kerülnek a fókuszba évről-évre. A város legmagasabb pontján lévő páratlan panorámával rendelkező Virtu Bár azonban az örök klasszikusokat helyezi a reflektorfénybe. Azokat, amik minden gond nélkül kiállják az idő próbáját. 1806. Ekkor j
A videóklipben az emblematikus whisky is előkerül, így koccintanak a művészek, és egy kis időre elképzelhetjük a három művészt, ahogy újoncként egy zongorával díszített, félhomályos bárban tarthatták első koncertjeiket.
Jobb pályán mottóval szervezi meg július 23. és 28. között a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén Tusványost az erdélyi Tusnádfürdőn – közölték a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón Csíkszeredában.
A Tom Lake, Ann Patchett csodálatos érzékenységgel megírt regénye egy nyári színházba és egy cseresznyéskertbe repíti olvasóit, hogy feltárja a főszereplő Lara fordulatokban gazdag, reményteli életét.