Igencsak felpörögtek az események az elmúlt napokban a tőzsdéken. A befektetők már a szeptemberi amerikai kamatvágást és Donald Trump megválasztását árazzák, szerdán pedig Trump Tajvannal kapcsolatos kijelentései mellett az is napvilágot látott, hogy a Biden-kormányzat széles körű szabályozást tervez a Kínába chipeket exportáló vállalatokkal kapcso
NAPI Kommentár. Amikor hirtelen a Brüsszelbe repülő Magyar Péterre gondolunk, könnyedén tudunk kacarászni azon, hogy mennyire lelkiismeret-furdalás nélkül sikerül átvernie több mint 1,3 millió embert.
Dusan Tadic csütörtökön bejelentette, hogy többet nem lép pályára a szerb labdarúgó-válogatottban, amely a csoportkör után búcsúzott a németországi Európa-bajnokságon.
Az első fél évben 0,3 százalékkal kevesebb motorbenzin és 1,2 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott a kiskereskedelmi forgalomban Magyarországon, mint tavaly ugyanebben az időszakban; az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 0,9 százalékkal csökkent - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) hétfőn.
Ödémaképződés számos betegség esetén megjelenhet. Leggyakrabban szívelégtelenség, veseelégtelenség, májelégtelenség és mélyvénás trombózis szerepelnek a kiváltó okok között. Egyes terhességi kórállapotok is vezethetnek ödéma megjelenéséhez.
Szlovákia nem fog csatlakozni semmilyen kísérlethez, amellyel bojkottálni akarják a magyar uniós elnökséget - mondta Peter Pellegrini szlovák államfő Sulyok Tamás köztársasági elnökkel tartott közös budapesti sajtótájékoztatóján. A magyar államfő többek között azt hangsúlyozta, hogy a kétoldalú párbeszédet nem csak fenn kell tartani, de erősíteni i
A világon először magyar nyelven jelenik meg a Csengetett, Mylord? rendezőjének és társszerzőjének könyve, akik egy korábbi sorozattervüket felelevenítve végül prózai formában készítették el a várva várt folytatást.
Ha a nyaralást Horvátországba tervezzük, mindenképp érdemes felfedezni az Adriai-tengeren található természeti kincseket. Az Adria mentén található a nemzeti parkok és natúrparkok varázslatos szépségükkel és biológiai sokszínűségükkel nemcsak a pihenni vágyók számára kínálnak különleges élményeket, hanem azok számára is, akik a természetet szeretné
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) a napokban megújította együttműködési szerződését, amelynek célja az erőforrások egyesítése a magyar kis- és középvállalkozások hatékonyabb érdekvédelme, különös tekintettel a stratégiai tervezés és fejlesztések támogatása terén.
Az orbáncfű igen közkedvelt gyógynövény, népszerűségét főleg annak köszönheti, hogy nyugtató és antidepresszáns hatással rendelkezik – éppen ezért a nyugalom növényének is szokták nevezni. Lássuk, mi mindenre jó, és hogyan is érdemes alkalmazni!
Vári Attila elnöksége idején több előnytelen szerződést is kötött a Magyar Vízilabda Szövetség – derül ki egy most nyilvánosságra került átvilágítási jelentésből. A jelenlegi elnök, Madaras Norbert azt mondta, a jelentés megállapításai alapján az elmúlt egy évben minden olyan folyamatot megváltoztattak vagy lezártak, ami nem volt előnyös korábban a
A könyvnyomtatás történetének legkorábbi időszakáról nyílt kiállítás Mesélő évszázadok címmel a szegedi Somogyi-könyvtárban szerdán, írja az MTI beszámolójában. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 17 év után ismét Szegedet választotta vándorgyűlésének helyszíneként, ehhez is kapcsolódik a mostani kiállítás.
A védegylet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a következő egy hónapban a szokottnál is figyelmesebben kell közlekedniük az autósoknak, ugyanis augusztus közepéig tart az őzek párzása. Az üzekedés időszakában az állatok sokkal gyakrabban jelennek meg a közutakon; az európai őz párzási viselkedése során az őzbakok kergetik a
A királyi családnak nagyon sajátos szabályai vannak a külföldi utazások tekintetében. Bár néhány repülési kérésük meglehetősen szokatlanul hangozhat − például Katalin hercegné ruhái saját ülést kapnak, néhai II. Erzsébet királynő pedig saját, különleges teászacskókat vitt magával −, a királyi szabályok többsége a család biztonsága érdekében van érv
Adele bejelentette, hogy a közelgő müncheni koncertsorozata után szünetet szeretni tartani, és határozatlan időre visszavonul az énekléstől. Egy jó ideig biztosan nem számíthatunk tőle új dalokra, koncertekre.
A hivatalos közlemény szerint az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke hamis, manipulatív állításaival félrevezette a közönséget. Az Ókovács által használt BMW árát is pontosították: nem 60, hanem 40 millióba kerül.
A hétfőtől csütörtökig tartó ülésen mintegy 200 vezető párttisztviselő és 165 póttag vett részt, Hszi Csin-ping kínai elnök pedig az elsők között tett munkabeszámolót.
"A mi koncepciónk lényege, ami eltér a hivatalos koncepciótól, hogy az Európai Uniónak nem az amerikai demokraták külpolitikáját kéne másolnia, hanem egy stratégiai autonómia jegyében – és ezt éltetjük itt egyfolytában – egy saját, európai megközelítés kellene" – közölte az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozójára érkező Orbán V
A vártnál magasabb lett az amerikai munkanélküli segélykérelmek száma, megerősítve azt, hogy lassul az amerikai munkaerőpiac. Ez egy újabb olyan adat, ami megerősítheti az amerikai jegybankot a szeptemberi kamatcsökkentésben.
A szerb kormány határozatot fogadott el, amely értelmében újra lehet indítani a brit-ausztrál Rio Tinto bányászati vállalat két évvel ezelőtt leállított lítiumbányászati projektjét a nyugat-balkáni országban - közölte a Szabad Európai Rádió balkáni irodája.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Csehországban az idei első fél évben 774 310 személyautót gyártottak, ami éves szinten 4,9 százalékos növekedés, és az ország megalakulása óta a legmagasabb félévi szám - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában.
Nyár van. Sorra dőlnek meg a hőmérsékleti rekordok és a tartós kánikula több téren is jelentős hatással van az autózásra. Mivel az előrejelzések alapján a meleg idő még sokáig velünk marad, az alábbi tanácsokkal szeretné segíteni az Autós Nagykoalíció az autósok mindennapjait.
Szlovákia nem fog csatlakozni semmilyen kísérlethez, aktivitáshoz, amellyel bojkottálni akarják a magyar elnökséget - mondta Peter Pellegrini szlovák államfő Sulyok Tamás köztársasági elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.