2024. július 18. csütörtök

júl. 18
16:08
Az Orbán-kormány első reakciója von der Leyen újraválasztására (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor még nem, de Győri Enikő, a Fidesz EP-frakciójának vezetője reagált Ursula von der Leyen újraválasztására.
júl. 18
16:08
Peter Pellegrini kiáll Orbán mellett: Szlovákia jó barát, nem bojkottálja a magyar elnökséget (Blikk)
Szlovákia nem fog csatlakozni semmilyen kísérlethez, aktivitáshoz, amellyel bojkottálni akarják a magyar elnökséget. Ezt mondta Peter Pellegrini szlovák államfő Sulyok Tamás köztársasági elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten. A szlovák államfő a megbeszélésükön Sulyok Tamást hivatalos látogatásra hívta Szlovákiába.
júl. 18
16:09
Meghalt Dobos Ildikó (SzMo)
A Jászai Mari-díjas színművész 82 éves volt. A Veszprémi Petőfi Színház saját halottjának tekinti.
júl. 18
16:09
Finn feeling – 5 tárgy az ezer tó országából (Hamu és Gyémánt)
Tavak, szigetek, erdők, sarki fény, Lappföld, finn-magyar nyelvrokonság – általában ezek az első asszociációk, amikor az észak-európai országra gondolunk. Ezúttal a finn dizájn területéről gyűjtöttünk össze izgalmas tárgyakat a minimalizmus, a letisztultság és a természetközeliség jegyében.
júl. 18
16:12
Ez már szó szerint életveszélyes: a napon akár hatvan fok is lehet Görögországban – Rendkívüli intézkedéseket vezettek be (Blikk)
Görögországban az összes régészeti látnivaló helyszínére kiterjesztik a zárva tartást a legmelegebb napszakban – jelentette be csütörtökön a kulturális minisztérium. Helyi idő szerint déltől 17 óráig az összes régészeti helyszín zárva tart – közölte a tárca. Az Akropolisz mellett az ókori olimpiai játékok helyszínét, Olümpiát is lezárják az előre j
júl. 18
16:12
15 orosz és 16 fehérorosz versenyző indul a párizsi olimpián (444.hu)
Egy darabbal sem több.
júl. 18
16:12
Amerikából érkezett a kijózanító üzenet: a németek döntenek az Európai Unió sorsa felett (Mandiner)
"Magyarországtól azért vontak meg a forrásokat, mert az ország nem akart részt venni Ukrajna támogatásában" – véli James David Vance.
júl. 18
16:12
Oroszország Sztálin korabeli fegyverekkel kényszerül előretörni Ukrajnában (Helló Magyar)
Az elemzők szerint Oroszország több száz, 70 éves ágyúját telepítette az ukrán frontvonalra.
júl. 18
16:12
Megkezdődött a firkálás a Hungaroringen, a foci-Eb utózöngéi idáig elérnek (Racing)
Egy spanyol versenyző a Magyar Nagydíj hétvégéjén is jelezte nemzete angolokkal szembeni felsőbbrendűségét, miután oda nem illő felirat jelent meg Lando Norris parkolótábláján. A nyomok mind egy irányba vezetnek.
júl. 18
16:18
Megkezdődött az egyeztetés a minimálbér-emelésről, már konkrét számot is bedobtak (Infostart)
Már megkezdődtek az idei minimálbér-tárgyalások, a Liga Szakszervezetek elnöke pedig azt mondta az InfoRádióban, hogy nemcsak a számokban kell megállapodniuk, hanem fontos technikai kérdéseket is tisztázniuk kell a feleknek. Mészáros Melinda szerint nem kizárt a 10 százalékos emelés a legkisebb kereseteknél, legalábbis a munkáltatók többsége ezt sz
júl. 18
16:18
Vajon mit lépnek Matolcsy Györgyék az Európai Központi Bank döntésére rezonálva? (Privátbankár)
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét csütörtöki ülésén.
júl. 18
16:18
Megszólal a kirúgott budapesti főkertész: már a telefont sem veszik fel Karácsony Gergely kedvencének (Blikk)
A mai napig rejtély, miért rúgták ki Karácsony Gergely főpolgármester korábbi kedvenc főkertészét, Zakar Andrást. A szakember megkerestük, aki a Blikknek nyilatkozott először menesztése óta, bár ő sem érti, hogy mi vezetett a történtekhez.
júl. 18
16:18
Online csalások: új lehetőségek a visszaélések ellen (Adózóna)
Az augusztus elsején életbelépő új törvény hatékonyabb fellépést tesz lehetővé az online bűnözőkkel szemben – hangsúlyozta Túri Anikó, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
júl. 18
16:18
Nem csak a férfiaknál, a nőknél is vannak pszichopaták, és elég könnyű őket felismerni (Femcafe)
Bár Hollywood ritkán ábrázol női pszichopatákat, de attól függetlenül léteznek. Néhány dokumentumfilm be is szokta őket mutatni az ID-n, hogy bizony ölni is képesek, ha elpattan a húr.
júl. 18
16:18
4 jel, hogy kezd elvékonyodni a hajad, és valami nem stimmel a szervezeteddel (Glamour)
Vékonyabbnak érzed a copfod, amikor összekötöd a hajad? Ez a 4 biztos jel elárulja, ha elvékonyodik a hajad, de aggodalomra semmi ok: segítünk, mit tehetsz ellene.
júl. 18
16:18
Nietzsche a saját filozófiájába őrült bele vagy egyszerűen beteg volt? (Könyves Magazin)
Az egyik legmegosztóbb filozófus, Friedrich Nietzsche tragikus életének utolsó részét vegetatív állapotban töltötte. De mi okozhatta korai összeomlását? Nyitókép: Rudolf Köselitz Nietzsche-portréja
júl. 18
16:18
Vezettük a legizgalmasabb Cuprákat (Autószektor)
Új orr, látványos megoldások A ráncfelvarrás igazi változásokat hozott a két/három modell esetében, nem csak vaktölténnyel lőnek a cuprások, a Leon és a Formentor szebb, izgalmasabb és szerethetőbb lett, mint valaha. A Formentor néhány éve alatt máris a nagyon spanyol márka legnépszerűbb modellje lett, az újdonság minden bizonnyal sikerre ítéltet
júl. 18
16:18
Elkelt a legszebb dinoszaurusz (AC News)
Rekord összegért, 44,6 millió dollárért kelt el egy árverésen egy nagyméretű dinoszaurusz csontváz. Ez a legtöbb, amit adtak egy fosszíliáért.
júl. 18
16:18
Szombatról vasárnapra halasztották a Balaton-átúszást (Telex)
De még ez sem végleges, az időjárás-előrejelzés függvényében erről pénteken délben döntenek majd.
júl. 18
16:21
Zelenszkij: Orbán moszkvai útja árulás volt Európa ellen (SzMo)
Az ukrán elnök szerint Európa minden problémáját meg lehet oldani Orbán nélkül is. Beszéde végén arra kérte a briteket, hogy a tőlük kapott légvédelmi fegyvereket orosz területek ellen is bevethessék.
júl. 18
16:21
Hatalmas vagyonnal rendelkezik Kamilla királyné (Magyar Hírlap)
Több ingatlan kizárólagos tulajdonosa.
júl. 18
16:23
Pénzes látvány (Magyar Hírlap)
Enyhén szólva nem jött be Velence városának az a rendelkezése, hogy a turistaáradat megzabolázására öteurós napidíjat fizettet az úgynevezett egynapos látogatókkal.
júl. 18
16:24
Olyan időjárás-előrejelzés érkezett az imént, hogy a lehető legmagasabb fokozatú figyelmeztetést kellett kiadni két magyar vármegyére (Portfolio)
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. péntek éjfélig két vármegyére.
júl. 18
16:24
Szép öngólt lőtt Lázár János (Mandiner)
Eltelt másfél év, de sem új mozdonybeszerzés, sem új IC-kocsibeszerzés nem indult.
júl. 18
16:24
Uborkát az égésre! A leghatásosabb 5 házi gyógymód leégésre (Bien)
Ilyenkor még a kedvenc ruhadarabod érintése is olyan, mintha apró tűk szurkálnák a bőröd felszínét. Ezeket a tüneteket érdemes minél hamarabb kezelned, hiszen a leégés nagyban növeli a melanoma kialakulásának kockázatát – ehhez azonban nem kell a legdrágább készítményeket megvásárolnod, hiszen néhány otthon fellelhető alapanyag segítségével te is k
júl. 18
16:27
Eladhatják a magyar és lengyel Viterra olajos magvak részlegeit (Agrofórum)
A Bunge amerikai gabonakereskedő óriásvállalat felajánlotta eladásra a részben a Glencore által birtokolt Viterra olajos magvak feldolgozó- és finomítóüzemeit Magyarországon és Lengyelországban annak érdekében, hogy megkapja az Európai Unió trösztellenes jóváhagyását a 34 milliárd dolláros cégegyesüléshez – közölte egy, az üzlethez közel álló forrá
júl. 18
16:27
Mi legyen a D-vitaminnal nyáron? – Dilemmák és megoldási javaslatok (WMN)
A Covid alatt vált igaz szupersztárrá, hiánya mégis világszerte népegészségügyi probléma. A D-vitamin megfelelő bevitelére nyáron kevesebb figyelmet kell szentelnie annak, aki elegendő időt tartózkodik a szabadban, ám hogy ez mit is jelent pontosan, mi a jelenlegi ajánlás a vitaminból, és egyáltalán mi az a néhány fontos dolog, amit érdemes tudni r
júl. 18
16:27
Elítélte a barbarizmust a Magyar Karate Szövetség (Magyar Hírlap)
Nincs mentség a gyermekbántalmazásra.
júl. 18
16:30
Magnussennek mennie kell (Infostart)
A Forma-1-es Haas csapat nem hosszabbítja meg a dán Kevin Magnussen versenyzői szerződését, ami a mostani szezon végén jár le.
júl. 18
16:30
A VOSZ és az ÉVOSZ együttműködés megújítása a magyar vállalkozások érdekében (Növekedés)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a napokban megújította együttműködési szerződését, melynek célja az erőforrások egyesítése a magyar kis- és középvállalkozások hatékonyabb érdekvédelme, különös tekintettel a stratégiai tervezés és fejlesztések támogatása terén.
júl. 18
16:30
Megőrülsz, melyik világsztár ingázik a napokban Budapest belvárosa és a Hungaroring között (Forbes)
Az állami televízió sportcsatornája le is videózta, ahogyan a Hungaroringen lófrál, méghozzá teljes harci díszben. Mit történik? Egy Forma–1-es filmet forgat, a belváros és Mogyoród között ingázik Brad Pitt. Az Apex munkacímen ismert film forgatása teljes titoktartás és a lehető legszigorúbb körülmények között zajlik, ám a Blikk megtudta, hogy a vi
júl. 18
16:30
Az ukránok nem tartják magukat európainak – saját felmérésük szerint (AC News)
Az ukránok több mint fele nem tartja magát európainak. A maradék, meg "csak kicsit" gondolja azt, hogy oda tartozik.
júl. 18
16:32
Az off-road kalandozás, a természet meghódítása megfelelő járgánnyal nem okozhat problémát! (Növekedés)
Az off-road kimozdulások kedveltsége folyamatosan nő, hiszen egyre többen keresnek izgalmas és kihívást jelentő szabadidős tevékenységeket. Az érintetlen természeti tájak felfedezése és a nehéz terepek meghódítása felejthetetlen élmény, amihez azonban megfelelő jármű szükséges. Az off-road kocsik speciális kialakításuknak hála a legnehezebb terepvi
júl. 18
16:33
Kikutatták az MI-tudósok, hogy a szem tényleg a lélek tükre (Bitport)
Új módszert találtak a mesterséges intelligenciával alkotott képmások kiszűrésére: azokat a technikákat alkalmazzák, amelyeket a csillagászok is használnak a megfigyeléseik elemzése során.
júl. 18
16:33
Így tisztítható ki könnyedén a turmixgép (Magyar Hírlap)
Olyan lesz, mint új korában.
júl. 18
16:33
Váratlan bejelentés: visszavonultak az ukrán csapatok (Demokrata)
Az emberéletek megóvása érdekében a parancsnokság a visszavonulás mellett döntött.
júl. 18
16:34
Miért olyan népszerű az ázsiai konyha? (Növekedés)
Üvegtészta, édes-savanyú mártás, curry, sushi és pho leves. Népszerű ázsiai ételek, amelyek az egész világot meghódították. Az ázsiai konyha lenyűgöző világa mindig is vonzotta az ínyenceket. Változatos ízvilágával, gazdag tápanyagtartalmú alapanyagaival és különleges fűszereivel egyszerre izgalmas és inspiráló. A konyha gazdagságát és sokszínűségé
júl. 18
16:35
Óvatosságra int a közutakon az őzek párzási időszakában a vadászati védegylet (Magyar Hírlap)
Az évente 7400 nagyvadelütés 78 százalékában őzet gázolnak, jó részüket az üzekedés alatt.
júl. 18
16:36
Kivezették a szájkosárban üvöltöző román képviselőt az Európai Parlament üléséről (444.hu)
A képviselő szerint az intézményben settenkedő ördögökkel muszáj lenne kezdeni végre valamit.
júl. 18
16:36
Elsüllyedt Jakupcsek Gabrielláék vitorlása a Balatonon: "Úgy kellett kivontatni" (SzMo)
Szerencsére sérülés vagy komolyabb baj nem történt az évekkel ezelőtti balesetnél. És a történtek ellenére a vitorlázás szeretete megmaradt a családban.
júl. 18
16:36
Döntött a kamatokról az Európai Központi Bank (Növekedés)
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét csütörtöki ülésén.
júl. 18
16:36
Hőség: Piros fokozatú riasztást adtak ki két megyére (Növekedés)
.
júl. 18
16:36
Ezek a sztárok használtak béranyát a családbővítéséhez - John Legend, Tyra Banks, Cameron Diaz és a többiek (Sassy)
Van, akinek máshogy nem lehetett, más így sokkal kényelmesebbnek és gyorsabban megoldhatónak gondolta az egész gyerek-témát.
júl. 18
16:36
Nem tudom, mit főzzek ma – Csirkés joghurtos rakott karfiol és rakott zöldbab (Street Kitchen)
Mi, magyarok imádjuk a rakott cuccokat! Talán pont azért, mert csak egymásra tesszük a rétegeket és a sütő elvégzi a munka többi részét. :D
júl. 18
16:39
Ukrán katonai szóvivő: Az ukrán csapatok kivonultak a Donyeck megyei Urozsajne településről (Magyar Hírlap)
A tiszt közlése szerint az orosz hadsereg a földdel tette egyenlővé a falut, és megsemmisítette az ukrán hadsereg ottani állásait.
júl. 18
16:42
Megszólalt Lagarde az EKB kamatdöntése után (Portfolio)
Az Európai Központi Bank ma 14:15-kor tette közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogy a jegybank szinten tartja a kamatokat. Christine Lagarde elnök a sajtótájékoztatón nagyon óvatosan kerülte mindenféle előretekintő iránymutatást, de azért egy alkalommal elmondta, hogy szeptemberben már jobban fogja látni a helyzetet a j
júl. 18
16:42
30 év munkája: új oszlopos almát nemesítettek Japánban (Agroinform)
Az új fajta alkalmas intenzív almaültetvény létrehozására.
júl. 18
16:42
Elárvereznek egy híres "lyukat" (Infostart)
A Gladiátorért járó Oscar-díj ütött lukat egy étterem plafonján, amely aztán elhíresült erről a sztoriról.
júl. 18
16:42
Matolcsy György: A 70-es évek mintázatai köszönnek vissza a 2020-as évtizedben (Növekedés)
Az 1970-es évtized tükre nagy hasonlóságot mutat a 2020-as évekkel - mondta Matolcsy György az Esszékötet az 1970-es évek gazdasági folyamatairól című kiadvány ünnepélyes bemutatóján.
júl. 18
16:42
Ritka felvételeken tűnt fel a világ legnagyobb, civilizációtól elzárt törzse a perui dzsungelben (Telex)
Néhány kilométerre onnan tűntek fel az őslakosok, ahol hamarosan fakitermelés kezdődhet, ez pedig nem sok jót jelent.

Keresés