Az előrejelzések szerint a hétvégi Magyar Nagydíjon kánikula várható, a hőmérséklet akár a 35 Celsius-fokot is elérheti, esőre pedig nem sok esély van, a szerdai vihart azonban a Hungaroring sem úszta meg.
Reagált a TV2 Csoport sajtóosztálya a Media1 érdeklődésére azzal kapcsolatban, hogy a Nielsen Közönségmérés nézettségi adatai szerint a FEM3-at három hónapja felváltó TV2 Klub nézettsége jóval alacsonyabb eddig a FEM3-hoz képest, és főműsoridőben még a 0,1 százalékot sem éri el.
Megdőlt az idei nyári, valamint a mindenkori nyári rendszerterhelési csúcs hétfőn - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. az MTI-vel kedden.
A Shiba Inu árfolyama az elmúlt 24 órában 2%-kal emelkedett, elérve a 0,00001853 dollárt, miközben a kriptopiac stagnál. Ez az emelkedés azt követően történt, hogy a Forbes egy cikkben kiemelte a 0,0003 dolláros célárat, amit a mém token 2024-25 során elérhet. Ez a jelenlegi árhoz képest nagyjából 1700%-os nyereséget jelentene. A SHIB az elmúlt hét
Nyilatkozatokból kezd körvonalazódni, hogyan próbálták megtalálni a gyanúsként jelentett férfit, miért "esett" le a merénylőt meglátó rendőr a tetőről, illetve miként térképezte fel célpontját és a helyszínt.
Az Európai Parlament a stabilitást és folytonosságot választotta: újabb öt évre Ursula von der Leyent szavazta meg az Európai Bizottság elnökének. A képviselők közül 401-en támogatták, 284-en szavaztak ellene. - írja az Euronews.
A cicege, ahogy nálunk hívják, az egyik kedvenc gyerekkori ételem, mindig nosztalgikus hangulatba kerülök, ha ezt eszem. Viszont hogy ne legyen mindig ugyanolyan, felturbóztam egy kis répával.
A Lightyear legfrissebb adatai szerint a magyar lakosság mindössze 20 százaléka tesz félre pénzt a nyugdíjas évekre a kötelező járulékokon felül. Ez aggodalomra ad okot, különösen figyelembe véve, hogy az állami nyugdíjrendszerek fenntarthatósága Európában egyre nagyobb kihívásokkal néz szembe. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái alapján Magya
A nyár legnagyobb koncertjét tartja a Budapest Parkban Ákos nyári turnéján, de közben készíti dupla stúdióalbumát, amelyről az InfoRádióban azt mondta, ez élete eddigi legnagyobb vállalkozása szerzői, hangszerelői és előadói értelemben is.
Az ukrán elnök legújabb beszédében a magyar miniszterelnököt is megemlítette. Mint fogalmazott, Orbán a moszkvai útjával árulást követett el Európa ellen.
A Vad Fruttik tagságának átalakulása alapvetően változtatta meg, ahogyan a zenekar dolgozik. Az együttes új korszakáról és még sok másról beszélgettünk Likó Marcell-lel és Iamyankkal.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön fogadta Peter Pellegrinit, a Szlovák Köztársaság elnökét, aki Sulyok Tamás köztársasági elnök meghívására érkezett hivatalos látogatásra Budapestre.
"Nem tudsz megijeszteni, Giorgia Meloni. Végül is csak 120 centi magas vagy. Nem is látlak" – írta az újságírónő ahhoz a képhez, amelyre Melonit Mussolini elé szerkesztették.
Egyre magasabbak a szálláshelyárak Magyarországon. Jelentősen nő a panziók, apartmanok, illetve a 3 csillagos hotelek ára is. A 4 csillagos hotelekét viszont már alig tudják emelni.
Elmondta, hogy számítottak arra, hogy lesznek, akik feljelentik az egyébként remek hangulatú tábort. "Nekem Tóth Gabiként kétszer annyit kell teljesítenem" – mondta.
Vannak barátságok, melyek örök életűek és vannak, melyek csak egy kis részét képzik életednek. Az ember egy ragaszkodó lény, aki nagyon nehezen szánja rá magát a változtatásra, legyen szó anyagi javakról, vagy emberi kapcsolatokról. Viszont akár tetszik, akár nem, el kell fogadnunk, hogy vannak olyan barátságok, melyek elmúlnak és a mi feladatunk a
A sorra megdőlő melegrekordok közepette a kórházak klímái sem bírják a terhelést, pont most adják be a kulcsot. A Bethesda gyűjtésbe fogott egy új légkondionáló berendezésért.
Ha felmérést végeznénk, mi jelenti a legnagyobb problémát az emberek kommunikációjában, valószínű, hogy az önkifejezés és az önérvényesítés lenne leggyakoribb ok, ami akadályozza, hogy bizonyos helyzetekben képesek legyünk megfelelően megnyilvánulni.
Amikor beköszönt a nyár és a hőmérséklet az egekbe szökik, nincs is jobb, mint egy lédús, hűsítő dinnyeszelet. De tudtad, hogy különböző salikban, levesekben, előételekben is remekül mutat ez a frissítő gyümölcs?
Bátor lépés a Netflixtől egy szuperhősös sorozat 2024-ben, amikor sorra buknak a műfaj képviselői. Vajon tudott annyit csavarni a streamingóriás a bevált recepten, hogy érdekes maradjon?
A magyar lakáshitelpiacon csaknem 10 százalékkal több hitelt vettek fel az idei első fél évben, mint tavaly egész évben - közölte a Bankmonitor szerdán az MTI-vel.
Az orvosok számában relatív hiány van, viszont az egészségügyi szakdologzókból abszolút hiány tapasztalható - jelentette ki a 444-nek adott interjújában Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára, aki az aktuális kórházi állapotokról, klímaberendezések állapotáról és általánosabb helyzetképről is beszélt.
Az elmúlt hetekben tapasztalt szélsőséges hőség nemcsak az egészségünkre jelent komoly veszélyt, hanem gazdaságunkra is súlyos terheket ró. Az elektromos hálózatok túlterhelése, a közlekedési rendszerek zavarai és az ellátási láncok akadozása olyan problémák, amelyekkel szembe kell néznünk - írja az NBC Boston.