A Hold kutatásának tekintetében az utóbbi időben remekül teljesít Kína, de úgy tűnik, hogy az országban működő, magánkézben lévő űrkutatási cég, az iSpace már kevésbé sikeres, hiszen egy rakétája ismét lezuhant. A cég eddig összesen hét alkalommal próbált Föld körüli pályára állítani általuk gyártott eszközt és ez volt a negyedik sikertelen kísérle
Kalle Rovanpera nyerte a Lett Rally csütörtök esti, fantasztikus szuperspeciál szakaszát az azonos időt autózó Sébastien Ogier és Thierry Neuville, valamint a helyi sztár, Martins Sesks előtt.
Lezajlottak az első meghallgatások a Donald Trump elleni szombati merénylet ügyében. Kiderült az is, a mesterlövészek már 20 perccel a lövések előtt észlelték a merénylőt.
A volt elnök szerint alelnöke győzelmi esélyei jelentősen csökkentek. Azt ugyanakkor visszautasította, hogy ő lenne az egyetlen, aki le tudná beszélni Bident az indulásról.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Aldi Magyarország Bt.-vel szemben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
A feszültséget növelik Ursula Von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének arra vonatkozó tervei, hogy az EU-t védelmi unióvá alakítsa - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
Az új brit munkáspárti kormányt azzal vádolják, hogy fokozatosan "vissza akarja csinálni" a brexitet. A külügyminiszter azonban azt állítja, nagyon távol vannak még a kereskedelmi egyezmény újratárgyalásától is.
Nyugodtan kijelenthetjük, Katalin hercegné lábai előtt hever a világ. Vilmos herceg felesége kisugárzásával, tökéletes megjelenésével, kedves mosolyával szépen-lassan meghódította az alattvalókat. Pedig rögös út vezetett idáig, fiatalkorában neki sem volt egyszerű beilleszkednie új társaságba, vékony testalkata, sápadtsága miatt gyakran meg is szól
Letícia királyné zseniális öltözködési stílussal rendelkezik, de sminktippjei is inspirálók lehetnek bárki számára, aki szeretne olyan ragyogóan kinézni, mint a spanyol előkelőség.
Az Európai Parlament elnöke, a NATO-főtitkár, az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő, valamint a Benelux-országok vezetői is gratuláltak Ursula von der Leyennek, akit az Európai Parlament plénuma csütörtökön Strasbourgban újraválasztott az Európai Bizottság elnöki tisztségébe. Van, aki nem annyira örül.
A szentszéki államtitkárságot vezető Pietro Parolin bíboros Ferenc pápa képviseletében részt vesz a berdicsivi karmelita kolostor ünnepén, melynek keretében az ukrajnai egyházi és politikai vezetőkkel is találkozik péntektől.
Senki sem vitatja, hogy a 20-as éveidben való randizásnak megvannak a maga előnyei. Talán több egyedülálló barátod van, vagy a társasági életedben több a visszafogottabb házibuli és grillparti, amelyek alkalmasak arra, hogy emberekkel találkozz. De mi van akkor, ha a harmadik évtizedben szingliként találod magad? Aggódásra semmi ok, sőt. Hogy ezt b
Tovább folytatódik a Fanta-botrány, amit a Pénzcentrum cikke váltott ki. Délután az Index írta meg, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium épületeiben ezen túl semmilyen Coca-Cola terméket nem szolgálnak fel. Még csütörtök este azonban cáfolta ezt Lázár János.
A Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) diagnosztikai központjában végez erősítő gyakorlatokat Gulácsi Péter, az RB Leipzig labdarúgócsapatának válogatott kapusa.
Az amerikai gazdaság a harmadik negyedévbe lépve enyhe ütemben növekedett, az ország több régiójában stagnáló vagy csökkenő aktivitás tapasztalható – derült ki az amerikai jegybank felméréséből.
Károly királyt ritkán lehet kibillenteni az uralkodóhoz méltó, fegyelmezett viselkedéséből, most azonban napvilágot látott egy felvétel, amin úgy tűnik, kissé felidegesítette magát. Egy ideig türelmesen várta, hogy az őt kísérő gyerekek megigazítsák a palástját, azonban egy ponton úgy döntött, inkább a saját kezébe veszi az irányítást.
Júniusban jelentős mértékben, 11,4%-kal esett a kriptopiac kapitalizációja. A DeFi teljes zárolt értéke (TVL) 8,7%-kal csökkent, az NFT-piac lejtmenete tovább folytatódott és a teljes kereskedelmi volumene, 26,2%-os hónapon belüli visszaesést követően, 46 millió dollárnál állt meg júniusban. A Binance Research közreadta legfrissebb kriptopiaci elem
Az elektromos meghajtású autók aránya a termelés nyolc százalékát tette ki. A legnagyobb cseh autógyár, a német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto az első hat hónap alatt 473 582 kocsit gyártott, két százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában. Az észak-morvaországi Nosovicében működő dél-koreai Hyundai termelése 0,6 százalékkal
A fogyásnál a nap folyamán elfogyasztott kalóriák száma a döntő – állítják egy friss tudományos kutatás készítői. Varga Dóra dietetikus szerint a kalóriaszámlálás jó módszer a testsúlycsökkentésre, és segít abban, hogy jobban megismerjük táplálkozásunkat, ugyanakkor az étrend összetétele és minősége ugyanúgy lényeges, akárcsak a fizikai aktivitás.
Tűz és Víz címmel két magyarországi és két romániai fotóklubnak nyílt szabadtéri kiállítása a Szent Miklós parkban. A gyulai Székely Aladár Fotóklub, a békéscsabai Márvány Fotóműhely, a Foto Club Arad és a nagyváradi Slash Light Kulturális – Művészeti Egyesület tárlata július 30-ig látható.
A Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért hat éve szervez nyári tábort a diabétesszel élő gyerekeknek. A Gyulán megvalósuló programon az idén harmincan vettek részt.
A Meta Platforms tárgyalásokat folytat arról, hogy kisebbségi részesedést szerezzen a Ray-Ban napszemüvegeket is gyártó EssilorLuxotticában, írja a Bloomberg.
Az amerikai Ortham és az európai eredetű Monosem által gyártott vetőgépek és kultivátorok esetében nem túlzás kijelenteni, hogy megmutatják a fejlődés irányát a gépgyártásban.
A demencia nem más, mint kognitív hanyatlás. Főként időskorban jellemző, de bárkinél előfordulhat. Agyi elváltozások okozzák, és olyan tüneteket foglal magában, amelyek nehezítik a mindennapi életet, feledékenyebbek leszünk, eltévedünk, magunkba fordulunk. Nézzük, melyek azok a korai jelek, amikre érdemes odafigyelni!
Egy friss európai kutatás szerint az alacsony jövedelmű magyarok közel fele nem engedhette meg magának minden nap a húsos, halas vagy vegetáriánus ételt.
A függőségek, legyen szó alkoholról, drogokról vagy bármilyen más szenvedélybetegségről, komoly kihívást jelentenek. Bár mindig maga a függő nyúl a szer után, valahol tudja, hogy ezzel megrövidíti saját életét.. A jó hír, hogy minden függőség legyőzhető. Mit tehetünk a kezdeti fázisban? Mi a helyzet, amikor örökölt függőségről van szó? Addiktológia
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az ALDI Magyarország Bt.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat az üzleteiben elhelyezett hűtőpultjaiban megtalálható magyar származás
Hatalmas növekedést mutat a magyar lakáshitelpiac 2024 első felében. A Bankmonitor szakértőinek becslése szerint júniusban a szerződések volumene átlépte a 130 milliárd forintot és ezzel az első félévi lakáshitel volumen már közel 10%-kal meg is haladja a 2023. év egészében felvett lakáshitelek összegét. Viszonylag ritkán fordul elő, hogy fél év al
Varjú Szabolccsal, a Timac Agro Hungária Kft. HR vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég központja a közelmúltban új, minden igényt kielégítő, nyugat-európai színvonalú irodaépületbe költözött, amely immár teljességgel megfelel a Timac Agro brandjének. Mindemellett, mint azt beszélgetőtársamtól megtudom, a cég a tárgyi feltételek maxi
A francia képviselők újraválaszották a nemzetgyűlés elnökének az elnöki táborhoz tartozó Yael Braun-Pivet-et csütörtök este, miután Emmanuel Macron államfő centrista pártszövetsége megállapodást kötött a hagyományos jobboldallal.