Hatalmas növekedést mutat a magyar lakáshitelpiac 2024 első felében. A Bankmonitor szakértőinek becslése szerint júniusban a szerződések volumene átlépte a 130 milliárd forintot és ezzel az első félévi lakáshitel volumen már közel 10%-kal meg is haladja a 2023. év egészében felvett lakáshitelek összegét. Viszonylag ritkán fordul elő, hogy fél év al
Varjú Szabolccsal, a Timac Agro Hungária Kft. HR vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég központja a közelmúltban új, minden igényt kielégítő, nyugat-európai színvonalú irodaépületbe költözött, amely immár teljességgel megfelel a Timac Agro brandjének. Mindemellett, mint azt beszélgetőtársamtól megtudom, a cég a tárgyi feltételek maxi
A francia képviselők újraválaszották a nemzetgyűlés elnökének az elnöki táborhoz tartozó Yael Braun-Pivet-et csütörtök este, miután Emmanuel Macron államfő centrista pártszövetsége megállapodást kötött a hagyományos jobboldallal.
Ha romantikus filmekről van szó, a Szerelmünk lapjai egészen biztosan kihagyhatatlan alkotás. A színészek nagyszerű alakítása mellett viszont érdemes egy pillantást venni a film gyönyörű ruháira is.
Ezt nem vártuk jönni. A Bridgertont konzervatív körök éppen túlzott "woke"-ságával, a történelmi szereplők "befeketítésével" és túlzott szexualitással szokták vádolni.
Az Európai Bizottság több mint hétmilliárd euró összegű uniós támogatásban részesít 134 közlekedési projektet, köztük kilenc magyar, fenntartható, biztonságos és intelligens közlekedési infrastruktúrák kiépítését célzó kezdeményezést - tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán.
Ugyan összeszedettebb játékot nyújtott az egy héttel ezelőttinél a Paks, a továbbjutásra nem volt esélye a Corvinul Hunedoara ellen: a hazai 4-0-s vereség után egy kétgólos győzelemmel búcsúzik a magyar csapat az Európa-liga selejtezőjétől.
A Magyar Kupa-győztes Paksi FC 2-0-ra nyert a román Corvinul Huneodara vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, de 4-2-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szereplését.
Rengeteg sztár dönt úgy, hogy nem csak mozgással, hanem diétával is igyekszik kordában tartani az alakját. Így tesz Miley Cyrus is, aki mindenben visszafogja a kalóriákat!
A Paksi FC ugyan 2–0-ra győzött Romániában, összesítésben 4–2-re elvesztette párharcát a Corvinul Hunedoara ellen, így búcsúzott az Európa-liga selejtezőjétől és a jövő héttől már a Konferencia-ligában folytathatja szereplését.
Az egyre népszerűbb workaway életforma lényege, hogy az utazni vágyók szállást és étkezést kapnak vendéglátójuktól napi néhány óra munkáért cserébe. A workaway lehetőséget biztosít arra, hogy mélyebb bepillantást nyerjünk egy másik kultúrába, új készségeket sajátítsunk el és kapcsolatokat alakítsunk ki a világ minden tájáról érkező emberekkel.
A Magyar Kupa-győztes Paksi FC 2–0-ra nyert a román Corvinul Huneodara vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, de 4–2-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szereplését. Bognár György, paksiak vezetőedzője elégedett volt csapata teljesítményével, úgy érzi, sikerül